XVII. Szeged-Csanád Egyházmegyei Családnap
Szent Erzsébet, korunk lángoló szentje
„Szent Erzsébet, korunk lángoló szentje” mottóval november 17-én immár XVII. alkalommal rendezték meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye családnapját, amelynek ezúttal a szegedi dóm plébániaközössége volt a házigazdája. A „nagycsaládias” légkörben zajló rendezvény célja az volt, hogy akik a családra mint központi fontosságú értékek hordozójára tekintenek, megerősödjenek ebben a hitükben, az egyes családok közötti kapcsolatok fejlődjenek, újabbak épüljenek ki, és nem utolsósorban ismeretekben is a gazdagodjanak a jelenlevők.
A rendezvényre az egyházmegye minden pontjáról érkeztek családok, sok nagycsalád is, összesen mintegy kétszáz fő. A Családpasztorációs Központ szervezőmunkájába ezúttal az Egyházmegyei Karitász is bekapcsolódott.
Az eseményt Kondé Lajos atya, pasztorális helynök, a dóm plébánosa nyitotta meg szívélyes köszöntőjével. Az új egyházmegyei családreferensek, Csányiné Fejes Tekla és férje, Csányi Sándor bemutatkozójukban elsőként köszönetet mondtak a korábbi családreferenseknek, Szásziné Anikónak és Szászi Balázsnak sokéves tevékenységükért, amit a családpasztoráció ügyéért kifejtettek. A Csányi házaspár tagjai úgy érzik, Isten szeretettervének része az előttük álló családreferensi szolgálat. Hittel vallják, hogy a családban rejlő értékek „egész társadalmunkat, sőt az egész emberiséget egyetlen nagy családdá formálhatják át”. Ahhoz, hogy ez az átformálódás végbemehessen „elegendő, ha minden család igazából önmaga lesz”. Chiara Lubichot idézve kifejezték azon meggyőződésüket, hogy „a családnak vissza kell nyernie ragyogását, hirdetnie kell Jézus jelenlétét, s így az őt körülvevő társadalmi kapcsolatok szövetét újra egészségessé tudja tenni”. Ezt az ügyet szeretnék szolgálni munkájukkal.
Az Egyházmegyei Karitász vezetője, Megyeri Márta II. János Pál pápa gondolatával köszöntötte a résztvevőket: „A világ elsősorban azt az evangéliumi tanúságot fogadja el, amely figyelemmel fordul az emberekhez, szeretettel a szegényekhez, a kicsinyekhez és a szenvedőkhöz.” Hozzátette: Szent Erzsébet példája azt mutatja, ez az evangéliumi tanúság „minden élethelyzetben, társadalmi környezetben megvalósítható”. Az a tény, hogy a Karitász és a családpasztoráció összegfogása ez alkalommal is megvalósult, arra is rámutat, hogy „a szolgálathoz fontos a támogató jelenlét, a közösség”.
Egy művelt, okos és rendkívül mély érzésű asszony képe
Puskely Mária előadásában nem a legendákban szereplő, hanem a történelmi tényeken keresztül megismerhető Szent Erzsébetről beszélt, aki ily módon sokkal emberibb, ugyanakkor mégis sokkal szentebb, sokkal vonzóbb példaképként tűnt fel a hallgatóság előtt. Kirajzolódott egy okos, művelt, erős akaratú, de rendkívül mély érzésű asszony képe, aki társadalmi rangjára nem tekintve vett részt – tevőleges munkával is – a betegek, elesettek gondozásában és ápolásában. Míg férje és családja iránti szeretete köztudott, az talán kevésbé ismert, milyen csodálatos, szenvedélyes életszeretet jellemezte, miközben teljes alázattal fordult a szenvedők, a haldoklók felé, hiszen mindig Jézus Krisztust látta bennük.
Ezt követően elgondolkodtató, helyenként finom humorral fűszerezett tanúságtételt hallhattunk Kiss Gábortól és feleségétől, Annától, akik a Szeged-alsóvárosi Plébánia közösségének sokoldalú tagjai. Szavaikból kirajzolódott a kép, ahogyan hatgyermekes családjukban jelen van a szolgáló szeretet, mely más (sokszor csonka) családok felé is irányul. Úgy vélték, erre a szeretetre is mindig törekedni kell, mégis elsődleges kötelességük a családon belüli szeretet megvalósítása.
Utánuk Fekete Éva és Székely Jánosné, a Dóm Plébánia karitászaktivistái az idősek gondozása terén szerzett tapasztalatukat osztották meg a jelenlévőkkel. Sokszor nem is a tevőleges segítségre van szükség – mondták –, hanem egyszerűen egy másik ember jelenlétére, odafigyelésére.
Izgalmas történelmi játék gyerekeknek
Az egyházmegyei családnapon mindig fontos a gyermekek jelenléte. Az óvodáskorúakat és a még kisebbeket játszóház keretében foglalkoztatták a segítők. Az iskoláskorúak számára pedig – párhuzamosan a felnőtteknek szóló programokkal – izgalmas történelmi játékot szerveztek a Dóm Plébánia közösségének fiatal tagjai Sipos Attila hitoktató vezetésével. A kerettörténet úgy szólt, hogy egy Türingiai Lajostól érkező szívélyes meghívás nyomán a magyar lovagok és vándorok (azaz a gyerekek) elindulnak Wartburg várába, hogy részt vehessenek az őrgróf és Erzsébet esküvőjén. Az út során azonban a kis csapatokat alkotó bátor utazókra számos próbatétel várt. Például az út mentén egy embert találtak, akit rablók támadtak meg és fosztottak ki. Itt jó szamaritánus módjára kellett helytállniuk. Egy másik helyen egy lerombolt templom plébánosának siettek segítségére. Másutt egy leégett ház lakóit kellett támogatniuk. Az utolsó állomáson textilből vagy agyagból készíthettek különböző tárgyakat. Vagyis az összetartás, a testvériesség, a segítőkészség terén jeleskedhettek a gyerekek. A hangsúly tehát a közösségi szellemben való gondolkodáson volt, nem pedig a történelmi felkészültségen, egyéni ügyességen, okosságon. Ha a feladatokat közösségi szellemben, segítőkészen oldották meg, kincseket kaptak érte. Ezeket fel is használhatták, de meg is tarthatták, hogy az út végén ajándékkal kedveskedhessenek az ifjú párnak, amit Erzsébet és Lajos szintén ajándékkal viszonzott.
Bizonyos azonban, hogy leginkább lélekben gazdagodott minden résztvevő a vidám és kreatív játékban. Bár a jelenlevő gyerekek jórészt nem ismerték egymást, ezeken a játékokon keresztül mégis sikerült megtanulniuk valamit a közösségről.
A családnapot szentmise zárta, melyet Kiss-Rigó László megyés püspök celebrált a székesegyházban. Mind a felnőttek, mind a gyerekek számára megerősítő együttlét volt ez a nap.
