Cikkek listázása

Új bazilika az Egri Főegyházmegyében

A leleményes szeretet szentje

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

Már kora reggeltől gyülekeztek a hívek, a zarándokok a sárospataki templomban november 18-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghívására. Az egy évvel ezelőtt elindított Árpád-házi Szent Erzsébet Jubileumi Év lezárása ünnepélyes szentmise keretében történt meg ezen a napon.

A leleményes szeretet szentjére emlékezünk ebben az évben és az évet lezáró szentmisében – fogalmazta meg Ternyák Csaba egri érsek köszöntőjében –, aki mindenét odaadta a szegényeknek. Ez a szeretet sarkallta Szent Mártont arra, hogy köpenye felét megossza, ez a szeretet vezette Kalkuttai Boldog Teréz anyát, hogy lehajoljon a haldoklóhoz, másokat pedig arra, hogy összegyűjtsék az elhagyott gyermekeket. Legyünk mi is a leleményes szeretet prófétái és tevékeny tanúi – zárta köszöntőjét az Egri Egyházmegye főpásztora.

Az új bazilikában

A szentmise bevezető részében Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius bejelentette, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció basilica minor rangra emelte a sárospataki templomot:

Az Egri Főegyházmegyének

Excellenciás és Főtisztelendő Ternyák Csaba Érsek Úr 2007. május 8-i levelében előadott kérésére, amely kifejezi a papság és a Krisztus-hívők óhaját és kívánságát, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció a XVI. Benedek pápától neki adott különleges felhatalmazása alapján BASILICA MINOR címmel és méltósággal ékesíti fel Sárospatak városának plébániatemplomát, amelyet Isten dicsőségére és – eredetileg Keresztelő Szent János vértanúságának tiszteletére – szenteltek fel. Nagy örömmel adjuk a törvény szerint vele járó összes jogokat és liturgikus kedvezményeket, az 1989. november 9-én megjelent „De Titulo Basilicae Minoris” dekrétum szabályainak betartása mellett.
Minden ellenkező rendelkezés érvénytelen.
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció székhelyén, 2007. október 19-én

Francis Arinze bíboros, prefektus,
Albert Malcolm Ranjith érsek, titkár

A szentmisét Erdő Péter bíboros, eszterom-budapesti érsek mutatta be Juliusz Janusz érsek, apostoli nunciussal, a magyar püspöki kar több tagjával, Tempfli József nagyváradi megyés püspökkel, valamint a jelenlévő papsággal együtt. Szentbeszédében a bíboros úr felidézte a Szent Erzsébet-év gazdag programját, kiemelte Szent Erzsébet lelkületét: „Istent feltétlenül, mindennél jobban szerette, Isten számára nem elvont gondolat, hanem élő személy volt, akinek akaratát és szeretetét utolsó leheletéig követni akarta”. A szentmisét követően Vavrinecz Mór: Te Deum című művét adta elő a Budavári Mátyás-templom Ének- és Zenekara Tardy László karnagy vezényletével.

Ezután Erdő Péter bíboros átadta a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Az idei kitüntetett Mádl Dalma asszony, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete volt. Végül Seregély István nyugalmazott érsek, a Szent Erzsébet Emlékbizottság elnöke mondott beszédet, áttekintve a jubileumi év eseményeit.

Az ünnepség után megáldották a sárospataki templom oldalbejáratánál elhelyezett emléktáblát, mely a Szent Erzsébet-év emlékét hirdeti.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>