Cikkek listázása

Mindszenty-zarándoklat Máriaremetére

Hogy erősödjön egész Magyarország!

Szerző: Kovács Gergely

Fotó: Kovács Gergely

A Budapesten és környékén élő hívek közül sokan várják a Mindszenty bíboroshoz kötődő jelesebb évfordulókat, amelyek csaknem két évtizede alkalmat nyújtanak a magyar főváros egyik legnagyobb lelki megmozdulásának, a Városmajorból Máriaremetére vezető gyalogos engesztelő zarándoklatnak a megszervezésére. A két plébánia közösen készül idén is, és szeptember 15-én szeretettel várja az állandó résztvevők mellett a Városmisszióra érkezőket is.
1990. május 12-én a visszanyert vallásszabadság emlékezetes ünnepe volt ez a zarándoklat. Izgalmas érzésekkel indultunk el akkor: mintha húszezer hívő rendszerváltó, csendes tüntetésre vonult volna. A hálaadó zarándokmisét több mint harminc pappal az oldalán Várszegi Asztrik – akkor esztergomi segédpüspök, ma pannonhalmi főapát – mutatta be. Szentbeszédében Mindszenty bíborost mennyei közbenjárásra kérte a magyar egyház megújulásáért és a magyar nemzet Krisztusban való feltámadásáért.

1991. május 25-én már kerek évforduló, a hercegprímás első hasonló zarándoklatának jubileuma volt az apropó, hiszen ez a nemes hagyomány nem csak Isten Szolgájára emlékeztet, de egyenesen az ő főpásztorsága idején vette a kezdetét. A hitvalló bíboros vezetésével 1946. május 5-én és 1947. szep­tember 14-én indult a remetei Szűzanyához engesztelő zarándoklat, utóbbi a Boldogasszony Éve egyik legjelentősebb rendezvénye volt. „Nincs hőbb főpásztori vágyam – írta pásztorlevelében a bíboros –, mint hogy egész főegyházmegyémet járja át az engesztelés lélek- és országmentő árama és főegyházmegyém, főváros és vidék legyen az engesztelés tűz- és gyújtópontja.”

Egy év múltán, 1992. május 30-án újra jubileumot ünnepeltek a gyalogos zarándoklat résztvevői: Mindszenty bíboros kiváltságos májusi hónapjában együtt emlékeztek az egykori, általa vezetett zarándoklatokra és hazai újratemetésének az első évfordulójára. A városmajori templom előtt ettől a naptól fogva a hercegprímás bronz mellképével díszített emlékoszlop is a hajdani zarándoklatokat idézi. Budapesten máig ez az egyetlen köztéri Mindszenty-emlékmű.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>