Szárnyas oltárok, angyalok, Madonnák Czóbel Marianna kaposvári műhelyéből
Tűzzománcba égetett szeretet
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Kovács Tibor
– Sisa József megszállottsága nagyot lendített rajtam – állítja Czóbel Marianna. – Olyan fogásokat, eljárásokat, megoldásokat, ötleteket osztott meg velünk, amelyeket egyetlen szakkönyv sem ír le. Több mint egy évtizede már Kecskemétre is rendszeresen meghívnak. Turi Endre művésztelep-vezető irányításával itt ismerkedtem meg a domborított, térbeli zománcozással, s ugyancsak Kecskemétnek, illetve az alföldi város művésztelepén alkotó Hertay Mária budapesti grafikus- és zománcművésznek köszönhetem, hogy megtanultam a limogei zománctechnikát.
Mirzsi egyébként munkája során a fentieken kívül alkalmazza a rekesz-, a sodrony- és az azsúrzománcot is. Ezek mind-mind bravúros technikák; nem véletlen, hogy az országban mindössze kéttucatnyian foglalkoznak vele. Mivel a kaposvári alkotó általában figurális képeket készít, különleges precizitással kell hozzányúlni a hajlított rézhuzalhoz. Ha virág- vagy levélmotívum kerülne a rézlemezre, akkor nem lenne különösebb gond, ha egy tizedmilliméterrel odébb csúszik a huzal, de a szem, a fül, az orrcimpa vagy az ujj esetében ez már veszélyes, hiszen akkor torzulna a figura, s nem uralkodna olyan harmónia egy-egy képen.
A nappaliban beszélgetve megakad szemem a háromkirályokon, a Szent Családon és a somogyi páván, amelyek régóta ékei a lakás központi helyiségének. Gazdájuk talán egyiktől sem válna meg, hiszen még egyszer képtelen volna ugyanilyen színárnyalatban elkészíteni a munkákat. Meg különben is: az európai uniós szabványok miatt évről évre kevesebb tónus létezik; a zománcban lévő méreganyag miatt ugyanis már nem dolgozhatnak a tűzzománcosok az évtizedekkel ezelőtt megismert és megkedvelt színekkel.
Czóbel Marianna nagy kedvvel égeti zománcba Jézust, Máriát és a szenteket: Sárkányölő Szent Györgyöt, aki talán a legváltozatosabban ábrázolható, de István, Imre, Erzsébet és Margit is különösen kedvelt szent, mint ahogy a jászolmelegben ábrázolt Szent Család is megbabonázza a közönséget. Mirzsi Madonnái, az evangélisták, az angyalok, a stilizált templomképek, a szárnyas oltárok ugyancsak incselkednek a szemmel.
Alkotójuk elmondta: egy-egy kiállításon vagy kézműves vásáron még a köztudottan ateistákat is megérintik e művek, hiszen vásárolnak belőlük. Igaz, lehet, hogy a vevők egy része a szüleit lepi meg velük, vagy nászajándéknak szánja. Tulajdonképpen mindegy, hogy kinél, mely lakásban köt ki egy-egy Czóbel-tűzománc, de legalább falra kerül az Egyetemes Szeretet.
Merthogy a művészi önkifejezés mellett az evangelizáció e formáját is fontos célnak tekinti az alkotó, aki hitéről így vall:
– Nagyszüleim mélyen vallásosak voltak, és a szüleim is azok; édesapám a nagykanizsai piaristáknál végzett. Én a székesegyházba járok misére, de még ma is emlékszem azokra a kollégákra, akik lesték, hogy mikor indulok templomba.
Beszélgetésünk ideje alatt múlt és jelen kavarog. Ráterelődik a szó a mai, modern keresztényüldözésre is, az egyházi iskolák ellehetetlenítésére, a gyakran tapasztalt megvetésre, s az egyesek által a templom falai közé kényszerítendő hitre, mondván, az egyház ne vállaljon szerepet a közéletben. Az egyház azonban a papokon kívül érző emberekből, s nem primitívnek titulált hívekből áll, akiknek kötelességük sokaknak elmondani, háztetőkről hirdetni mindazt, mit fülbe súgva hallottak.
A számos önálló és csoportos kiállításon bemutatkozó iparművész – aki a közelmúltban megkapta a Kaposvár szolgálatáért kitüntetést – míves munkáival hirdeti az örömhírt. Tűzzománcképein megelevenedik a szakrális múlt, az egyetemes keresztény kultúra, hiszen a kelyheken, a monstranciákon, a kódex- és bibliaborítókon, a kereszteken, az ikonokon egyaránt fellelhető a tűzzománc, amely technikájával a mai napig hat. Bizáncban élte fénykorát, de a barokk és a szecesszió is visszanyúlt hozzá.
Amikor arról kérdeztem, mi a legfőbb vágya, nyomban rávágta: mielőbb nyugdíjba vonulni, s minél több időt tölteni a műhelyben, kedvenc szentjei társaságában. A több mint három évtizedes rajztanári múlt, az iskolai zsivaj után, valamint a helyi művészvilágban is egyre élesebben tapasztalható klikkesedés miatt nem csoda, hogy Mirzsi türelmetlenül vágyja a csendet. Azt vallja, szívében békével közelebb kerülhet az Úrhoz, s így még intenzívebben folytathatja szüntelen párbeszédét, miközben hajlik a rézhuzal, ég a zománc. Ha pedig többszöri égetés után úgy kerül ki a kemencéből a kép, ahogy megálmodta, s tanár férje – akit egyszerűen Papinak hív – megfelelő bőr- vagy fakeretet készít hozzá, akkor mindig hálát ad az Istennek, és ragyog a boldogságtól.
Csakúgy, mint amikor Pécsett és Kaposváron praktizáló orvos fiuk és a fővárosban élő iparművész leányuk – aki a Virágasszony jelmezét tervezte és készítette Koltay Gábor Honfoglalás című filmjéhez – beszámol legfrissebb szakmai sikereiről. Hál’ Istennek akad bőséggel. Egy-egy rangos elismerés pedig, mint például a Betlehemi Jászol pályázat, a kecskeméti zománcművészeti alkotótelep, a Kézműves Remekek fődíja, a debreceni „Angyali korona, szent csillag” jelmondatú pályázat különdíja csupán ráadás, ám így lehet csak teljes az Isten tenyerébe rajzolt művészlét, s így élhet és bontakozhat ki igazán a tűzzománcba égetett szeretet.
