Szeretni akarlak!
Szerző: Madocsai Bea
Fotó: Lambert Attila
– Nagyon merészek voltunk – mondják egymás szavába vágva –, hiszen akkor még csak egy éve kötöttünk házasságot, nem rendelkeztünk tapasztalattal. Öt másik házaspárral összefogva utánanéztünk, máshol hogyan csinálják, majd kidolgoztuk a tematikát, amit aztán egy kézikönyvecskében össze is foglaltunk.
– Bár mi magunk is ifjú házasok voltunk – mondja még mindig nevetve Fréderic –, mentségünkre szolgáljon, hogy nem úgy fogtuk föl a párok fölkészítését, mint tanácsadást, hanem inkább arra törekedtünk, hogy segítsünk nekik felfedezni és megosztani különféle dolgokat egymással. Nem hiszem, hogy Párizs külvárosában manapság működne az a módszer, amit ötven évvel ezelőtt alkalmaztak. Nem mondhattuk a hozzánk érkezőknek azt, hogy ez az egyház álláspontja, és kész. Nem lehetett más a hozzáállásunk, mint hogy párbeszédet kell kialakítanunk, hogy az emberek maguktól jöhessenek rá a válaszokra. Ráadásul harminc évesek voltunk, s szembe találtunk magunkat hasonló korú, sőt negyven körüli emberekkel, akik lehet, hogy már tíz éve együtt éltek, talán már gyermekeik is voltak. Ha egy év házassággal a hátunk mögött azzal álltunk volna elő, hogy így és így kell tennetek, azt nehezen fogadták volna el.
Érdekes megjegyezni, hogy a tíz év alatt csak egy párral találkoztunk, akik a házasságra úgy készültek, hogy nem éltek előtte együtt. Mindössze egyetlenegy ilyen pár volt – ilyenné vált a társadalom…
– Miből állt a házasságra való felkészítés?
– Két félnapot töltöttünk együtt a jelentkezőkkel, akár úgy, hogy egy péntek vagy szombat délutánt és egy vasárnap délelőttöt töltöttünk együtt, akár úgy, hogy egy teljes napot szántunk rá. Hat-tizenkét pár volt ilyenkor együtt, s ez a program kiegészítette azt a felkészítést, amit a plébános végzett. Ő teljesen ránk bízta a dolgot, el sem jött ezekre a találkozókra, csak küldte hozzánk a jegyeseket – mondja Laurence.
– Milyen témákat érintettek a beszélgetések során?
– Négy fő témakör volt: a kommunikáció a házastársak között, a polgári és az egyházi házasság összehasonlítása, a hit és a többféle értelemben vett termékenység. Mindig arra törekedtünk, hogy valódi közös beszélgetés, „ötletelés”, tapasztalatcsere legyen az együttlétünk, s minél kevesebbet beszélünk mi, annál jobb, legalábbis én úgy éreztem – meséli Fréīderic. – A legkönnyebben a kommunikációról alakult ki a beszélgetés, a termékenység kérdése már nehezebb volt, a hité szintén, hiszen a csoportba a legkülönfélébb módon hívő emberek jöttek. Volt olyan közöttük, aki alig vett részt az egyház életében, sőt olyanok is, akik nagyon távol álltak az egyháztól, akár mert hitetlenek voltak, akár mert egészen más vallásban nőttek föl (például muzulmán hitűek, akik csak a párjuk kedvéért szánták rá magukat a templomi esküvőre). A hit kérdése kezdetben megijesztette őket, de számunkra ez a terület nagyon kedves volt, mert azt láttuk, hogy a jegyeseink ekkor döbbennek rá a legtöbb dologra.
– Úgy kezdtük, hogy képeket tettünk ki egy nagy asztalra – veszi át a szót Laurence. – Ezek épületeket, várost, embereket, labirintust, sokféle dolgot ábrázoltak, s ebből kellett választaniuk. Azt kérdeztük tőlük: melyik fejezi ki a mostani hiteteket a legjobban? Föltettük azt a kérdést is, hogy mi a különbség a párotok iránti és az Isten iránti hitetek között? Valaki mindig volt, aki belevágott a válaszadásba, s máris megindult a beszélgetés. Érdekes volt látni, hogy ennek során hová jutnak el, mi kerül felszínre. Lám, mindannyian képesek vagytok arra, hogy a hitetekről beszéljetek – mondtuk nekik. A jegyespárok között persze voltak elkötelezett hívők is, akiket később be tudtunk vonni a szolgálatba.
– A termékenység kérdése volt talán a legnehezebb – mondja a családfő –, hiszen sokan azonosítják a termékenységet azzal, hogy életet adnak gyermekeknek, s nem gondolnak a termékenység más formáira. Persze a beszélgetés során gyakran a születésszabályozás módszereinél kötöttünk ki. Mindig megemlítettük nekik a természetes családtervezés (tcst) módszerét, mint olyan eszközt, amiről fontos, hogy tudjanak, mert a nőgyógyászuktól nem fognak hallani róla, sőt ha rákérdeznek, az esetleg úgy néz majd rájuk, mint a marslakókra, pedig ha komolyan csinálják, akkor hatékony és nagyon megbízható módszer. A célunk nem a tcst részletes elmagyarázása volt, de azt elmondtuk, hogy miért felel meg az egyház álláspontjának.
A beszélgetés során inkább arra irányítottuk a figyelmet, hogy másfajta termékenység is létezik. Nemcsak a gyermekek léte jelzi a termékenységet, hanem az is, hogy együtt már nem olyanok vagyunk, mint külön-külön, a párom átalakít engem, a házasságban másképp fejlődöm, tehát a házasságunk rám is termékeny hatással van, a döntéseket együtt hozzuk.
– Az is egyfajta termékenység – teszi hozzá a felesége –, hogy van adni valónk a barátoknak, a családnak, a különféle társadalmi szervezeteknek, a társadalomnak. És felvetettük a szellemi termékenységet is a következő kérdéssel: „A papok, szerzetesek talán nem termékeny életű emberek?”
Életünk során nem csak egyféle termékenységgel rendelkezünk. Sőt ha csak a gyerekek köré szervezzük az életünket, amikor kirepülnek, a házasságunk magába roskadhat. Ezért fontos beszélni a különféle termékenységekről, melyek az élet egésze során keveredve jelennek meg. Nem biztos, hogy a házasságban lesz gyermekáldás, s ha nem, akkor is termékenynek kell lennie a kapcsolatnak.
– A kommunikáció kapcsán arra igyekeztünk rámutatni, hogy nem elég egymást szeretni, ha nem beszélgettek és nem tisztázzátok, hogy ki miről hogyan vélekedik, annak rossz vége lehet. A célunk az volt, hogy megértessük, hogy folytonosan párbeszédet kell folytatnunk, különben a munka vagy a gyerekekkel kapcsolatos elfoglaltságok felemésztik a szülőket, és egyszer csak arra ébrednek, hogy „ki is ez az ember itt mellettem?”
A kapcsolatot karban kell tartani. Megdöbbentő, hogy a statisztikai adatok szerint még napi öt percet sem beszélgetnek a házaspárok egymással, ha nem számítjuk az olyan típusú közléseket, hogy „add közelebb a sótartót”. A házasság során fontos később is időt szánni egymásra: nem szülőpárként, hanem házaspárként együtt lenni. Ha nem fordítunk időt a kapcsolatunkra, kihűl. Szeretni elsősorban azt jelenti, hogy akarom szeretni a másikat. Megkeresem az eszközöket, amivel életben tarthatom a szeretetteljes kapcsolatot. Minden reggel újra kell építeni, meg kell erősíteni azt, hogy szeretni akarom. Erre jó eszköz a kettesben töltött idő, amikor lehet beszélgetni a lényeges dolgokról: várakozásainkról, vágyainkról, terveinkről. Tudatosan randevúznunk kell egymással, hogy a fontos dolgokról beszéljünk. Különben más-más irányba fogunk fejlődni. Az emberi kapcsolatokban sosem lehet semmire úgy tekinteni, mint amit végérvényesen elértünk.
– Mit adott önöknek, hogy a jegyesek szolgálatát végzik?
– Mindig kiadósat beszélgettünk magunk között az előkészítés során, és utólag megvitathattuk, amit a pároktól hallottunk – mondja Laurence. – Nem csak a kapcsolatunk épült ezáltal, de jólesett az a tudat is, hogy együtt szolgáljuk az egyházat. A közös feladat fontos volt nekünk, hiszen otthon mindketten dolgoztunk, és kevés lehetőségünk volt az együtt végzett tevékenységre. Itt, Budapesten egyelőre két házaspárt irányítottak hozzánk. Nem tudjuk, hogyan alakítjuk majd a találkozást, hiszen nehezíti a helyzetet, hogy Franciaország és Magyarország között ingázó emberekről van szó – mondja Fréderic. – Most, hogy itt lakunk, sok mindent csinálunk együtt a gyerekekkel: kirándulunk, várost nézünk stb. De azt mondtuk magunkban: egy hétig vagy tíz napig a nagyszülőkre bízzuk őket, és elmegyünk kettesben valahova. A saját életünkben is megpróbáljuk megvalósítani azt, amit a jegyespároknak mondunk: a nászutat minden évben érdemes megismételni, még ha csak egy hosszú hétvégén is.
