Cikkek listázása

„A halálból az életre, és a földről az égbe átvitt minket Krisztus Istenünk”

Szerző: Orosz Atanáz, Kondás Sándor

Minden ember életében léteznek páratlanul szép napok. A vallási életben is vannak feledhetetlen napok vagy éjszakák. Sok nyugati keresztény a legbensőségesebb élményekkel a karácsonyi éjféli miséről tér haza. Aki valaha is keleti keresztény templomban ünnepelte végig Krisztus feltámadását, olyan érzéssel térhet haza, hogy életének legszebb közösségi istenélményét ünnepelhette a húsvéti fényes éjszakán.
Jézus feltámadásának évfordulójára sok keleti keresztény mindmáig úgy készül, mint a Föltámadottal való személyes nagy találkozásra. A nagyszombati csöndben szinte érezhető az a bibliai bizonyosság, hogy itt a „dicsőség Királya” vonul be föltámadásának teljes pompájával, s hogy a húsvéti hajnalhasadásban mindenki megpillanthatja „az Igazság Napját, ki életet áraszt mindnyájunkra”.

Ilyen előzmények után kezdődik el a húsvét éjszakai virrasztás. A bizánci szertartásban a pap beviszi a szent sírtól a Krisztus testét ábrázoló síri leplet az oltárhoz, majd a híveknek is gyertyafényt oszt az oltártól: „Jertek, merítsetek fényt a soha le nem alkonyodó világosságból, és dicsőítsétek Krisztust, ki föltámadt halottaiból!” Megkezdődik a föltámadási körmenet, mely az angyalok örök dicshimnuszát fölidézve a templom udvarán folytatódik: „A te föltámadásodat, Krisztus Üdvözítőnk, angyalok éneklik a mennyekben, és minket is méltass e földön, hogy tiszta szívvel dicsőítsünk téged!” S miután az evangélium felolvasásával a pap meghirdeti az örömhírt: „Krisztus föltámadt!”, sokan önfeledt boldogsággal felelnek újra meg újra: „Valóban föltámadt!”

Az evangélium felolvasása után sokfelé a templomajtóban még egy drámai párbeszéd is folyik az „alvilág őreivel”. A pap és a templomon belülről válaszoló szereplők a 23. zsoltár verseit elevenítik fel: „Emelkedjetek föl, örök ajtók, hogy bemenjen a dicsőség királya!” – Ki ez a dicsőség királya? – „Az erős és hatalmas Úr… A seregek Ura, ő a dicsőség királya.” Erre a bejelentésre még az alvilági erők sem tudnak tovább ellenállni: a megbízott ajtónálló jóvoltából szélesre tárul a templomajtó, s a papság Damaszkuszi Szent János húsvéti kánonját elkezdve vonul be a már fényárban úszó szentélybe. Ettől kezdve a pap negyven napon át mindig így köszönt mindenkit: „Krisztus föltámadt!” – S a hívek egy szívvel-lélekkel válaszolják: „Valóban föltámadt”.

A bizánci egyház húsvéti ikonja nem a föltámadás pillanatát, hanem Krisztus pokolra szállását ábrázolja. Az alvilág kapuit szétzúzó mindenható Ige ugyanazzal az életerős kézzel ragadja meg Ádám elalélt karját, mint amelyet a teremtés ábrázolásán szoktak az Atya Ádámot megelevenítő jobbjaként ábrázolni.

A legnagyobb bizánci igehirdetőkkel együtt minden hívő meggyőződhet arról, hogy nincs az életnek olyan pokla, ahová le ne szállt volna a Megfeszített, s ahol el ne érhetné az Istenben bízó elesett embert Krisztus életadó jobbja és kegyelme. „Ma mindenek betelnek világossággal: az egek, a föld és az alvilág, ünnepeljék tehát az összes teremtmények Krisztus föltámadását, melyben megerősödnek!” – hirdeti a kozmikus fényáradatot Damaszkuszi Szent János húsvéti kánonja.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>