Cikkek listázása

A lelkiismeret szabadságharca

Szerző: Herdics György

Már hűvösek a hajnalok. Reggel még sötét van, rosszul esik útra kelni. Az ember magányosan, szájában a kávé keserű ízével bandukol. Arra gondol, ahogy közelít a tél, s rövidülnek a nappalok, egyre rosszabb lesz. Kibújni az ágyból, szembesülni a hideggel, s az előttünk álló gondokkal – egy kicsit olyan, mint elhagyni az anyaméhet! A kopár fákban már ott az elmúlás gondolata…

A fénytelen világban azon rágódunk, leszünk-e valaha igazán boldogok. Vajon mindaz, amit eddig átéltünk, az örökkévalóságba emel-e bennünket, vagy csak úgy sodródunk a múló napokkal?

Talán mindenki érezte már, hogy jó lenne megszabadulni a hétköznapok bilincseiből. A megszokástól, a szív fáradtságától. Időnként elegünk van minduntalan visszatérő vétkeinkből. Néha lázadni szeretnénk a körülmények diktatúrája ellen. Ilyenkor legszívesebben felrúgnánk mindazt, ami eddig volt, s mindent újra kezdenénk. Újraépítenénk az egészet – sokkal szebben, sokkal jobban!

Nem tudom, hogy egy nemzet eszmélésére hatással vannak-e az évszakok. Talán semmi értelme ezen töprengeni. Valószínűleg csak a történelmi helyzet adta, hogy éppen 1956 októberében ébredt fel a magyarok szabadságvágya. De lehet, hogy a szeles őszi reggelek is hozzájárultak a változás utáni szomjukhoz. Űr támadt a lelkekben, s a budapestiek megpróbálták szétfeszíteni az értelmetlen korlátokat. Jó lenne megtudni, vajon a pesti srácok gondolkodtak-e akkoriban a jövőn! Biztosan voltak álmaik. Szőttek-e nagyra törő terveket, vagy csak élvezték a fiatalok gondtalannak mondott életét? Mikor a harcok reggelén az utcára léptek, gondoltak-e rá, hogy aznap akár a lánctalpak alatt is végezhetik?

Van, aki váltig állítja, hősiességük öntudatlan játék volt csupán. Katonásdi, izgalmas kaland. Inkább áldozatok voltak, semmint valódi szabadságharcosok. Aki ezt mondja, talán joggal teszi. Én mégsem hiszem, hogy csupán bábok lettek volna. Ami meggondolatlanságnak indult, néhány óra alatt igazi áldozatvállalássá érett. Hiszen érezniük kellett, hogy valami nagyszerű, megismételhetetlen dolog részesei. A történelem kivételessé teszi őket: hirtelen értelmet kínál életüknek – akár haláluk árán is! A forradalom ugyanis a fiatalok kiváltsága. A költőké, a heves vérű suhancoké. Ez a természet rendje. Az anya joga a féltés, az apáé a józanság – a fiúké pedig a jog, hogy jóvátegyék azt, amibe az öregek már belenyugodtak…

A mi életünk nem háború. Hétköznapjainkban nem kell géppisztolyt cipelnünk. Mégis ezernyi apró csatát vívunk. Lázadunk a magány és a kiüresedés ellen. Életünkre lassan rátelepedik a pragmatikus világ, és elnyomja a serdülőkor őszinte eszméit. Nem engedi, hogy nagyot álmodjunk. Nem utazást és karriert; családot vagy társadalmi megbecsülést – pusztán a tiszta, utat mutató Igazságot!

Minden szabadságharcban vannak olyanok, akik a tapasztalat nevében paktumot kötnek a tétlenséggel. Körülöttünk is biztosan számos, önmagát tiszteletreméltó bölcsnek tartó hallatja hangját. Gyávaságukból fakadó keserűségükben vagy számításból sulykolják fejünkbe tanácsaikat: nyugodj bele a gúzsba kötő féligazságokba! Ők azok, akik hangos szóval magasztalják ugyan a múlt mártírjait, de a jelenben élő szenteket félkegyelműnek tartják.

Mindennapi magánforradalmaink a lelkiismeret háborgásából fakadnak. Olykor jelentéktelennek tűnő helyzetekben robbannak ki, de megnyugvást hoznak: ma sem hódoltam be a kliséknek, mertem a nagyobb ellenállás irányába haladni!

A vétkes, nyugtalan múltat is le lehet zárni. Belenyugodni viszont nem! A belenyugvás akarat nélküli sodródás. Megbékélni önmagunkkal csak akkor tudunk, ha felvállaljuk a küzdelmet. Végre szembenézünk a kísértő árnyakkal. Gondolkodjunk kevesebbet, és egyszerűen tegyük, ami helyes.

Legyünk olyanok, mint a legkisebbek…?!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>