Cikkek listázása

Jó dolog jónak lenni

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetest, a Dévai Árvaház és Gyermekvédelmi Központ alapítóját kérdeztük.
– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Ezen a Földön nincs nagyobb érték, mint az emberi lélek. És ha egy-egy embert sikerül egy kicsit jobbá tenni, segíteni kibontakozni, egy új világot kinyitni előtte, számomra ez jelenti a legnagyobb örömet.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Nagyon szép, amikor látjuk, hogy Jézus felszabadítja Zakeust a szeretetre, vagy az ördöngöst, hogy Isten gyermekeinek méltóságában, örömében éljen. Azt gondolom, hogy az irgalmasság azt jelenti: az elesett, bűnös embert talpra állítani, segíteni abban, hogy bűnbánatot tartson, kiengesztelődjön a környezetével és új életet kezdjen.

– Melyik az az erény, amelynek a jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– Olyan szép, hogy Jézus Krisztus nem elítéli a rosszat, nem pálcát tör felettünk, nem legyőzi a rossz fiúkat, hanem felszabadítja őket. Saul, a rossz fiú a népek apostola lett. Úgy vélem olyan lelkületű emberekre lenne szükség, akik valamilyen módon rá tudnak ébreszteni bennünket a bűneinkre és segítenek talpra állni, újrakezdeni.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– Nagyon szeretem bennük a gyöngédséget. A nőknek van egy olyan „szemük”, ami nekünk, férfiaknak nincs. Sokkal könnyebben meglátják az emberben a lelket, a szépet, a jót.

Mi férfiak talán sokkal inkább céltudatosabbak, törtetők vagyunk. Az lenne a jó, ha ez a gyöngéd, érzelemmel telt gazdagság nem veszne el a világból, és a nők nem vennék át a mi durva, törtető, csörtető, „zsákmánykereső” stílusunkat, hanem a maguk jóságát adnák a világunkhoz, hogy ezzel kiegészítsék és beteljesítsék azt.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Szeretnék olyan lenni, mint egy nagy fa, amelynek az ágai közé letelepedhetnek az ég madarai, és fészket rakhatnak, otthonra találhatnak. Lenne közülük olyan, amelyik megpihen és tovább repül, és talán olyan is, aki csak letojja az ágat, és már ott sincs… De semmiképpen nem szeretnék kalitka, ketrec lenni, hanem egy olyan „hely”, ahol az emberek felüdülnek, megpihennek.

Nagyon tetszik a következő hasonlat is: egy forrás vize, ha használják öntözésre, állatok itatására, az mindig friss marad, de ha nem áradhat ki, akkor mocsár lesz. Ilyen forrás szeretnék lenni én is.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– Most milyen sorrendbe is kezdjem? Bizonyára nagy hibám, hogy nagyon nehezen tudok nemet mondani, sok mindent elvállalok, elkezdek, amit nem mindig tudok megvalósítani, beteljesíteni, és ezzel csalódást is okozok az embereknek. Talán túlvállalom magamat, és ez elég nagy hiba.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– Az Istennel való személyes kapcsolat. Ennél fontosabb nincs. Ha mindenem, amim van, és minden, amit sikerült eddig megvalósítanom, elveszne, és ez az egy dolog megmaradna, akkor bátran újra el tudnék kezdeni mindent elölről.

Ezen kívül óriási értéknek tartom a munkatársaimmal és a „gyermekeimmel” való személyes kapcsolatomat. Büszke vagyok és örülök is annak, hogy azok a gyerekek, akik nálunk kezdték az első osztályt és már leérettségiztek, örömmel akarnak a mi csapatunkban dolgozni, itthon maradni. A gyakorló szülők tudják, milyen nehéz úgy apának lenni, hogy a tizenéves, huszonéves fiatal számára is megmaradjunk vonzó példának, hogy az a gyerek jól érezze magát otthon, ne vágyódjon el máshova…

– Mit jelent az Ön számára a katolikussága?

– Sokszor mondtam volt, hogy sajnos már meghalt II. János Pál pápa – Isten nyugosztalja – és Teréz anya is, de olyan jó dolog tudni, amikor kezembe veszem a zsolozsmát, hogy mások – egykor II. János Pál pápa és Teréz anya is – ezt az imát mondják. Vagy amikor elkezdem a szentmisét, tudom azt, hogy ugyanez a szentírási rész hangzik el Latin-Amerikában vagy Indiában, Kínában… Olyan jó dolog abba a hosszú sorba beállni, az emberek közé, és menni velük együtt. Jó dolog egy ilyen nagy család tagjának lenni.

– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?

– Nagyon szeretem János evangéliumát és Jézus végrendeletét, a főpapi imát… Ezt örömmel szoktam olvasni.

– Melyik az a könyv, amelyet a Szentírás mellett magával vinne, ha hosszú időre egy lakatlan szigetre kellene mennie?

– Biztosan bajban lennék a választásnál… Nagyon szeretem Márton Áron írásait, a leveleit, amelyeket még mint egyetemi lelkész írt, és a későbbi pásztorleveleket, körleveleit. Biztos, hogy Márton Áron leveleit magammal vinném. Szeretem József Attilát és Szilágyi Domokost, akit most meghurcolnak a besúgósággal. Tamási Áront is szeretem. A világirodalomból talán Exuperytől az Éjszakai repülést vagy Hemingway műveit.

– Ki a kedvenc történelmi alakja?

– Mindenek felett Jézus Krisztus, ugyanakkor Szent Ferencet is nagyon tisztelem a maga egyszerűségében. Szent József fontos számomra, mert végül is ő sem a test és vér kívánságából lett édesapa, hanem a Mennyei Atya kérte őt, hogy vállalja és nevelje fel a kis Jézust, és Szent József igent mondott erre a hívásra. Ilyen Szent József-i értelemben érzem apának magamat. A magyarok közül Márton Áron püspököt kiemelkedő történelmi személyiségnek tartom, ugyanígy Hunyadi Jánost is, de sorolhatnám hosszan…

– Ki az az öt személy, akit szívesen meghívna egy vacsorára?

– Nagyon boldog lennék, ha a mi Urunk, Jézus Krisztus meghívna engem a mennyei lakomára… de én nem érzek erőt, bátorságot magamban, hogy őt merjem hívni. A szentek közül olyan sokan vannak, akikkel szívesen találkoznék, a Boldogságos Szűzanyával például. De szívesen találkoznék édesapámmal, nagyszüleimmel, dédnagyapámmal is. Hál’ Istennek, nagyon büszke lehetek rájuk és tisztelhetem a felmenőimet, valamilyen szinten mind sokat tettek nemzetünkért.

– Melyik a kedvenc magyar bora, étele?

– Születésemtől fogva van egy nagy fogyatékosságom, hogy a szagokat és az ízeket csak „nagy vonalakban” érzem. Nem is lettem soha falánk vagy ínyenc. De emlékszem, hogy amikor a teológiáról hazamentem, édesanyám mindig szeretett a kedvemben járni, és ha kérdezte, én mindig a vadast választottam. Nagyon jól el tudta készíteni. Nagyon szeretem a székely ízeket. A kocsonyát, a véres-májas hurkát szalmakrumplival, tormával. Számomra mindig nagy élményt jelentettek a karácsonyi, húsvéti vacsorák. Ebben az is segíthetett, hogy nagyanyám az adventet, a nagyböjtöt mindig nagyon komolyan be is tartatta velünk, és talán ezért is voltak olyan finomak ezek a gyermekkori ízek.

– Melyik virágot, növényt szereti a legjobban?

– A fenyőfát nagyon szeretem, a Hargitán nőttem fel, sokat kirándultam ott. Ez olyan növény, ami nem esik kétségbe a kövek, a sziklák láttán, hanem mélyen beereszti közéjük a gyökerét, és éppen ebből meríti az erőt, hogy a viharban is ellenálló legyen és kitartson. Sokszor szeretnék én is ilyen sziklákba kapaszkodó, nehézségekből erőt merítő ember lenni.

– Mivel tölti szabadidejét?

– Huszonnégy évesen mentem teológiára és sokszor úgy éltem, mint a legtöbb ember. Pénzt kerestem, hogy aztán legyen szabadidőm, amikor azt tehetem, amit akarok. Azután most azt csinálom, amit akarok, és a pénzt valahogy kihagytam az egész képletből. Nem tartom bölcs dolognak, hogy felosztjuk az életünket. Élek, minden egyszerre munka is, szórakozás is.

– Van-e kedvenc sportja, sportolója?

– Annak idején sokat síztünk, jégkorongoztunk Szeredában, barlangászással is foglalkoztam… Ma is szeretem járni a természetet, még olykor a sítalpakat is felveszem.

– Ki a kedvenc festője, muzsikusa?

– Szeretem a népzenét és a gregorián énekeket, amelyeket gyerekeink is szépen megtanultak, énekelnek, de mindenféle jó zenét kedvelek.

– Melyik várost vagy országot szereti a leginkább?

– Kis virág kis cserépbe való. Ahogy azután növekszik, mind nagyobb cserépbe kell ültetni. Annak idején a szeredai házas kertünk udvara volt az enyém, azután már enyém lett a ház mögötti rét, majd az utca is, és később egész Csík vidéke, majd a teológiai tanulmányok után egész Székelyföldet éreztem magaménak. Most papként megtanultam magaménak érezni egész Erdély földjét.

Az utóbbi két évben sokat voltam Magyarországon és a nagyvilágban prédikálni, elmélkedni… A Kárpát-medencét nagyon a magaménak érzem, sokfelé vannak gyermekeim, munkatársaim, ismerőseim. Tavaly eljutottam Amerikába, Angliába, Svédországba, Németországba, Ausztriába is, találkoztam az ottani magyarokkal, és most már úgy tudok gondolni az egész világra, mint a sajátomra.

– Hol érzi igazán otthon magát?

– Csíkszeredában, a csíki medencében.

– Ha csodatévő hatalmat kapna, mire használná?

– Jézus Krisztus nem bóvlit árult, hanem olyan értékeket hozott el közénk, amelyek boldoggá tudnak tenni minket. Isten parancsait így le lehet fordítani: boldog, aki az Úr napját megszenteli; boldog, aki apját, anyját tiszteli; boldog, aki nem lop; boldog, aki a szeretet parancsait megtartja. Jézus is szeretetteljes jelenlétével, beszédeivel, halálával próbálta ezt megértetni az emberekkel. Minden embert rá kellene ébreszteni, hogy jó dolog jónak lenni, jó dolog szeretni, jó dolog jót tenni. Ebbe az irányba indult el a világ kétezer éve, és még óriási távolságra vagyunk a végponttól, de én nagyon optimista vagyok, mert azt gondolom, hogy nem hiába mondta nekünk az Úr Jézus, hogy imádkozzuk nap mint nap a Miatyánkot, azt, hogy Jöjjön el a te országod, és én érzem is, hogy Isten országa bontakozik közöttünk, körülöttünk és bennünk is.

– Ha csak egy órája maradna az életéből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?

– Hamar kapnék egy ceruzát és leírnám azt, amit egész életemen keresztül vallottam, hogy mennyire jó dolog jónak lenni, mennyire jó dolog lehajolni egy kisgyermekhez, és segíteni őt talpra állítani, elindítani az életben… Azt az egy órát ennek leírására, azaz a végrendeletem megírására szentelném. Mert ha ezerszer újra születnék, én akkor is ezen az úton mennék tovább.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>