Cikkek listázása

Az új Honda Civic

Szamurájautó

Szerző: Somogyi Kristóf

Egy felmérés szerint 15 év múlva az emberiségnek mindössze 7%-a lesz európai ember. A kínaiak, arabok, japánok időszaka fog eljönni. Legjobb példa erre – az autógyártás terén – az új Honda Civic, mely már a külsején is magán hordja a felkelő nap országának jellemzőit.

Az újságíró legyen objektív, szokták mondani; nos, nekem muszáj kimondanom: az autó csúnya. Érzésem szerint alkottak egy tanulmányautót, és azt bocsátották piacra. De ez pusztán az én véleményem… A húzott lámpatestek egyediek, az Accordnál láthattunk hasonlókat. A nagyságával sincs semmi gond, a 4,2x1,7x1,4 m tökéletes. A hátsó ablakot „megtörték”, s így egy kisebb csík képződött alul. Ettől függetlenül olyan kicsi, hogy tolatáskor csak a hatodik érzékünkben bízhatunk. Nagyon tetszik viszont a két háromszög alakú kipufogóvég. A sportos hangulatért felelős még a C-oszlopba rejtett hátsó kilincs.

A belső szerencsére nem kapott keleties újításokat. Kissé azért űrhajós jellege van a kezelőszervek elhelyezésének. A fordulatszámmérő található a központi helyen, míg a sebességmérő pont a szemünk előtt. Nagyon ízléses a kialakítás, a fedélzeti számítógép pedig mindenre odafigyel. Az ülések kifejezetten kényelmesek, és öt – nem kosárlabdázó magasságú – személy kényelmesen fuvarozható benne. A csomagtér 485 literes.

A motorok japán minőségűek, va-gyis nem lesz velük gondunk, amíg mi nem teszünk kárt bennük. Rendkívül erősek is, amely nem egyenesen arányos a fogyasztással. Paletta:1,4-83 LE; 1,8-140 LE; 2,2 i-CTDi-140 LE.

Alacsony vételár, megbízható mo-tor, olcsó fenntartás, egyedi külső = Civic.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>