Cikkek listázása

Megáldották a II. János Pál Házat

Rabszolgaságból az életre

Szerző: Miklós Hajnalka

Fotó: Tímár Zsolt

Eugenio Sbarbaro belgrádi apostoli nuncius január 28-án megáldotta a Horgos határában, a Domus Pacis ferences lelkigyakorlatos ház szomszédságában fekvő II. János Pál Házat. Az ünnepség 10 órakor vette kezdetét, amikor a Poverello Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Harmath Károly OFM a lelkigyakorlatos ház nagytermében beszámolt az alapítvány tevékenységéről. Ezt követően került sor két közösségi tag tanúságtételére, majd a köszönőlevelek átadására azoknak, akik az elmúlt évben a ház adaptálása folyamán hathatós segítséget nyújtottak. Az ünnepség a házszenteléssel folytatódott, majd állófogadással végződött.
Csend és nyugalom. Egy tanya az út mellett, a szántóföldek közepén. Tizenöt férfi él és dolgozi itt szinte teljesen elzárva a külvilágtól, a nyüzsgéstől, a civilizációtól, mindattól, ami beteggé tette őket. Egyetértésben, közös sorsukban osztozva élik napjaikat. A lakók életkora változó, a legfiatalabb 20 éves, de van közöttük 40 éves is, egy valami azonban közös bennük, mindannyian a kábítószer rabságából szeretnének szabadulni.

Minden fiúra „őrangyal” vigyáz

– A még 2004-ben megalakult Poverello Alapítvány keretében kezdtünk el foglalkozni drogmegelőzéssel, a Tau Közösség megalapításával – hallottuk dr. Harmath Károly ferences szerzetestől, a Poverello Alapítvány alapítójától és elnökétől. Elmondta, hogy a közösség működéséhez Medjugorjéból, a Milosrdni Otac Közösségből hívtak hasonló problémával küszködő fiatalokat, akik már megerősödtek annyira, hogy a melléjük felvett új tagokat segítsék és irányítsák. Erre azért volt szükség, mert ezek a személyek maguk is részesei a terápiának. Ismerik a buktatókat, a ravaszságokat, mindazt, amit egy kábítószer-élvező alkalmaz, hogy a szükséges adaghoz hozzájusson. Továbbá a kábítószer-élvezőnek példaképre van szüksége, akire felnéz, aki rámutat arra, hogy érdemes a terápiát végigcsinálni, ki lehet jutni a kábítószer rabságából. Mikor egy új fiú kerül a közösségbe, „őrangyalt” kap. Egy olyan fiú kerül mellé, aki már régebb óta a közösségben tartózkodik, és felkészült arra, hogy segítse az új tagot az alkalmazkodásban. A nap huszonnégy óráját együtt töltik, a párfogolt nem távolodhat el még 5-6 méterre sem tőle. Az emeletes ágyak is ebben segítenek. Ha a védenc felébred, vele ébred az őrangyal is. – Megkérjük az új tagokat, hogy a fizikai függőséget otthon küzdjék le, mielőtt a közösségbe kerülnek. Ez nagyon nehéz folyamat, ezért sokan a gyógyszeres kezelést választják, és így tisztítják meg szervezetüket a kábítószertől. Vannak, akik nagy fájdalmak árán, a szülők szigorú felügyelete mellett maguk csinálták ezt végig. A közösségben ugyanis nem fogyaszthatnak semmilyen gyógyszert, kivéve, ha azt az orvos írja elő. A pszichikai függőséget a közösségben küzdik le a tagok. Itt játszik jelentős szerepet az őrangyal, aki támaszt nyújthat krízis esetén beszélgetésen, bátorításon keresztül – mondta Harmath Károly. – Csak akkor tudunk új tagokat felvenni, ha a közösség tagjai megerősödnek, s vállalhatják az őrangyal szerepét.

A ház csupán húsz tagok képes befogadni, a jelentkezők száma pedig magas. Jelenleg 15 fiú lakik ebben a közösségben, akik az egész országból, főként Bácska és Szerémség területéről érkeztek, s mintegy két hónap múlva megtelik a ház, ezért még az idén új házról is kell gondoskodnunk, ahova az új közösséget be tudjuk költöztetni. Ezt viszont nem tudjuk megvalósítani, ha nem lesznek támogatóink. Női közösség megnyitására egyelőre nincs lehetőségünk. Ehhez megfelelő személyre lenne szükségünk, ilyet azonban még nem találtunk – magyarázta Harmath atya.

A teljes cikk >>>

Rovat további cikkei:

Kapcsolódó cikkeink:

Domus Pacis - nevében a rendeltetése

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>