Cikkek listázása

Az erdélyi hívek is rászorulnak a lelki megújulásra

Egyesülni az engesztelésben

Szerző: Lukács János

Fotó: Krausz Károly-Róbert

Irgalmas Istenünk, könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek – többek között ezt a fohászt is tartalmazza az az engesztelő ima, amit a Magyar Katolikus Püspöki Kar a nemzet megújulásáért hirdetett imaév kapcsán ajánlott a hívek figyelmébe. És hogy Szűz Mária országa nem ér véget a határátkelőhelyeken, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: mindhárom erdélyi magyar katolikus egyházmegye külön-külön meghirdette az imaévet, sőt, a kezdeményezéshez még a királyhágó-melléki református egyházkerület is csatlakozott.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye – amelyhez a romániai magyar katolikusok kétharmada, azaz közel félmillió hívő tartozik – elsőként érezte magáénak a kezdeményezést. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek azzal a meghagyással küldte szét a plébániákra az MKPK felhívását, hogy a vasárnapi szentmisék egyetemes könyörgéseibe foglalják bele a körlevélben megfogalmazott szándékokat. „A plébániai szentségimádási órák, a májusi és októberi ájtatosságok keretében vissza-térő szándék lehet az imaév célkitűzéseinek elmélyítése és az azok megvalósulásáért való könyörgés” – áll a főpásztor üzenetében. Az érsek felhívását nemcsak hogy komolyan vették a plébániák, de olyan is akadt köztük, amely még rá is licitált egy kicsit a kezdeményezésre. A csíkszeredai Szent Kereszt plébániához tartozó Millenniumi templomban január 25-én ünnepélyes szentmise keretében nyitották meg az imaévet, és elhatározták, hogy minden hónap 14. napján este fél héttől 23 óráig szentségimádást tartanak a családok megújulásáért és a születendő gyermekekért, majd szentmisét mutatnak be. „Azért választottuk 14-ét, mert plébániánk örökös szentségimádási napja szeptember 14-én van” – magyarázta el kérdésünkre Darvas-Kozma József címzetes esperes, a templom plébánosa. A székelyföldi városban szervezett szokásos szentségimádásokra – amelyeket minden csütörtökön tartanak – általában 300 ember szokott eljönni, a plébános pedig abban bízik, hogy az imaév meghirdetése tovább fokozza majd a kedvet a közös elmélkedésekhez, imádkozáshoz. A Szent Kereszt plébánián 22 csoport, lelkiségi mozgalom, illetve keresztény közösségi szerveződés működik. A nagycsaládosoktól a nőszövetségig, a cursillótól a karizmatikusokig mindenki megtalálhatja azt a közösséget, amelyben leginkább rátalál az Istenre. „A 14-i szentségimádásokon minden kisközösségnek lesz 20–30 perce, ez alatt az idő alatt az illető csoport vezeti majd az imát” – vezetett be a szervezés részleteibe a plébános. Ráadásul kiderült, a jó példa ragadós: a csíkszeredaiak kezdeményezéséről értesülve a kolozsvári kerekdombi plébánián is hasonló, havi rendszerességgel szervezett szentségimádásokat fognak tartani, szintén a nemzeti imaévhez kapcsolódóan.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>