Cikkek listázása

Zarándoklatok szervezője s a múló idő krónikása

A szépet keresi mindenben...

Szerző: Lőrincz Sándor

Szörényi Jánosné negyvenegy évet töltött a katedrán, s azt vallja, nemcsak a humán tárgyak tanítása során, hanem matematikaórán is lehet erősíteni a diákokban az istenhitet. A kaposvári Munkácsy és 1992-es megalakulásától a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium meghatározó tanáregyénisége. A Szent Gellért-díjas tanárnő ma már nem tanít, de a négy unoka, a templomi kórusban való éneklés, a zarándokutak szervezése, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának titkári teendői jócskán lekötik idejét. S akkor még nem szóltunk nagy szerelméről, a fotózásról. Szépséges felvételeiből – fia fotóiból is válogatva – jelent meg Fények, fohászok című, egyházi ünnepekre épülő kötete.
Azt vallja: szerencsés, mert hívő családba született, s a legnehezebb időben is meg tudta tartani a hitet, amit különös kegyelemként él meg. Rá mer hagyatkozni Istenre, és eljutott már odáig, hogy megértse: az örök életnek nagyon rövid szakasza e földi lét, mely során nincs más dolgunk, mint megtanulni szeretni. Szeretni az Istent, az embert, s elfogadni azt, hogy önmagunk is szerethetők vagyunk. Közben pedig folyamatosan vívni a harcot, a jó harcot… Sohasem feladni, magunkba roskadva, szomorúan, kedvetlenül, elégedetlenkedve élni, hanem örülni és felnézni a keresztre.

No meg segíteni. Úgy, ahogy a matematika-kémia-rajz szakos tanárnő is teszi folyamatosan. Most például a csíksomlyói búcsúra szervez egy zarándokutat, de a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnáziumot is meglátogatják. Azt az intézményt, amelyet már épültekor támogattak, hiszen a KÉSZ-tagokból, a gimnázium tanáraiból és diákjaiból verbuválódott csapat egy hétig dolgozott a kereszt alakú, éppen tető alá került, csupa fa épület takarításán. Berszán Lajos igazgató-plébános meghívta a kaposvári zarándokokat a pünkösdvasárnapi ünnepi misére, ahol „elballagnak” a végzősök. A Szörényi Jánosné vezette csapat pedig örömmel megy. Mint ahogy számos hazai búcsújáróhelyre is szervezett már zarándoklatot az agilis tanárnő, és a dévai, valamint a kárpátaljai kirándulás is sokaknak feledhetetlen volt.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>