Cikkek listázása

Misszionáriusok „apró lépései” Venezuelában

Kéz a kézben

Szerző: Suhajda Lajos SVD

Június idén az ünnepek hónapja. Mindegyiknek van üzenete.
Pünkösd: „A Vigasztaló… megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26).
Szentháromság vasárnapja: „Kereszteljétek meg őket (mind a népeket) az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19).
Úrnapja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54). Jézus Szíve: „Mária emlékezetébe véste szavaikat (a pásztorokét), és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk” (Lk 2,19). Keresztelő Szent János születése: „Te pedig, fiú… az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját… Irgalmában meglátogat minket a magasságból” (Lk 1,76.78).
Péter–Pál: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia… Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,16.18). Ezek a gondolatok hatják át a misszionáriusokat, papokat és szerzeteseket, ezek hatják át az egész világon – Venezuelában is – a keresztényeket.
Amikor meghalt II. János Pál pápa, Mária Wachtler nővér összehívta 100 megkeresztelt yanomami indiánját, hogy közölje velük a halálhírt: Krisztus földi helytartója meghalt. „Mi lesz most? Nincs többé pápánk?” – kérdezték. „Majd választanak egy másikat” – mondta a nővér. Ez a kijelentés felkeltette az érdeklődésüket. „Hová kell mennünk, hogy a választók közé feliratkozzunk?” Jó időbe telt, mire megértették: nemcsak itt élnek keresztények, hanem az egész világon, és nem mehet mindenki Rómába, hogy új pápát válasszon.

Telt-múlt az idő, és megérkezett a pápa temetési szertartásáról egy videofelvétel. „Nagy élmény volt számukra! Még sohasem láttak ennyi embert egy helyen. Ekkor döbbentek rá igazán, mekkora közösséghez tartoznak: az egész világon ugyanazt az evangéliumot hirdetik!” A yanomami misszió ötven évvel ezelőtt kezdődött. Hosszú út vezetett idáig, és Mária nővér az egész úton végigvezette őket. 1966-ban érkezett Venezuelában, és egy kis faházba költözött 1966-ban. Ez a házikó az Orinoco partján állt, Venezuela déli részén. Azóta a yanomamik vidéke második otthona lett. Most 70 éves.

A yanomamikat sokáig vadembereknek tartották. A fehérek féltek mérgezett nyilaiktól. Eredetileg teljesen elkülönülten éltek a trópusi őserdő mélyén. Szétszórtan vándoroltak az idegenek számára ismeretlen ösvényeken.

Annak idején a hithirdetők elsődleges feladatuknak tartották, hogy a meztelen indiánokat felöltöztessék. Mivel a nyelvüket nem ismerték, Istent európai képek segítségével mutatták be: szakállas öregként.

A yanomamik nagyra becsülik a bátorságot. Ezért a Megfeszítettet elutasították: gyáva embert láttak benne. Miért nem védekezett? Miért nem segítettek neki rokonai? A csodatevő Jézus belefért a világképükbe – de csak addig, amíg az első súlyos beteg, akiért imádkoztak, meg nem halt.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>