A nándorfehérvári győzelem 550. évfordulójára
Két emlékeztető egy győzelemre
Szerző: Harmath Károly OFM
Fotó: Harmath Károly OFM
A keresztes hadjárat szónoka
Kapisztrán III. Callistus pápa engedélyével a mohamedán veszély ellenében keresztes hadak toborzásába kezdett. Feljegyzések bizonyítják, hogy 1455 májusában Hunyadi Jánossal karöltve verbuválja a hadsereget („kereszteseket”), s azt is, hogy Kapisztrán is jelen van azon a bécsi összejövetelen, amelyet 1456 májusának végén tartottak a tekintélyesebb keresztény hadvezérek. Időközben a pápai legátus, Carvajal nyomására 1456 februárjában és márciusában megtartott magyar országgyűlés hivatalosan megerősítette mint a keresztes hadjárat szónokát, s ünnepélyesen átadták neki a zászlót rendtársa, Szent Bernát képével (aki a második keresztes hadjárat értelmi szerzője volt), valamint egy keresztet és a pápai brévét.
A nemesség azonban nem támogatta katonákkal, pénzzel vagy hadifelszereléssel az ügyet. Ehhez társult még egy akadály: az országban élelmiszerhiány keletkezett, s emiatt olyan döntés született, hogy a hadba vonulást elnapolják augusztusra, az aratás utáni időre. Carvajal és Hunyadi János külföldhöz is segítségért fordultak. Kérelmük süket fülekre talált. Csupán a pápai flotta sietett segítségükre azzal az elképzeléssel, hogy az Égei-tengeren leköti, illetve feltartóztatja a török erők egy részét. Mivel a júniusban útnak indított flotta késett, nem nagy hatással volt a nándorfehérvári csata kimenetelére. Még a magyar király sem hitt abban, hogy kellő ellenállást tudnak tanúsítani, s emiatt Bécsbe menekült. Az egész védelem, illetve a megmérettetés a Nándorfehérvár alá vonuló török sereggel végül tulajdonképpen három emberre hárult: Hunyadira, Carvajalra és Kapisztránra.
Egy fontos hadászati központ célponttá válik
A Száva és a Duna találkozásánál fekvő Belgrád fontos hadászati központnak számított mindazok számára, akik a Pannon-síkság és a Balkán-félsziget keleti része felett akartak uralkodni. A törökök számára első ízben a 14. században vált fontossá, s hamarosan meghódítandó célpontnak tekintették.
A 15. század közepén a város két részből állt (Castrum és Alsóváros). Szárazföldi irányból a várost két védőfal és vizesárok óvta, míg a folyó menti részen egy bástyákkal erősített védőfal húzódott. Bizonyos adatok arra utalnak, hogy az északi részen, a Dunán kikötő is volt, amely mintegy 15–20 gályát tudott fogadni.
A törökök először II. Murát szultán idejében próbálkoztak a város bevételével (1440), de a hathónapos ostrom nem hozta meg a remélt eredményt. 1441-ben újból próbálkoztak, de akkor is visszaszorították őket.
Az 1456-os csatát megelőzőleg az európai keresztény államok – beleértve a Magyar Királyságot is – nem tulajdonítottak kellő figyelmet a török veszélynek. A külső segély hiányában Hunyadi, Carvajal és Kapisztrán számára nem maradt más hátra, mint hogy „keresztes hadat” toborozzanak. Nándorfehérvár sorsa ennek sikerétől függött. Kapisztrán fáradhatatlannak és sikeresnek bizonyult „a szent háború” hirdetésében. A parasztok, a falusi és a városi szegény rétegek, a szerzetesek és a különböző foglalkozású emberek támogatták az ügyet. Jöttek a keresztesek nemcsak Magyarország területéről, hanem elsősorban Közép-Európa más országaiból is. Gyülekezési helyük Pétervárad volt, itt fogadta őket Ferenc, Assisi püspöke, aki Carvajallal együtt érkezett Magyarországra, s gondoskodott elhelyezésükről meg beosztásukról. Carvajal Budán fogadta a kereszteseket, s onnan küldte őket délre. A magára maradt Hunyadi pedig Szegedet és Temesvárt érintve érkezett egy kis csapattal Alsókabolba (ma: Kovilj).
Június folyamán a III. Mehmet vezette török sereg is megindult Nándorfehérvár irányába, sőt július elején a hadsereg zöme már le is táborozott a városon kívül. Nehéz megítélni a török hadsereg erejét, de történelmi adatok tanúsítják, hogy a keresztény sereghez viszonyítva túlerőben volt. A török hadsereg számára állandóan érkezett az ellátmány, elsősorban hajókon, a Morava folyón. Egyes hajók a Dunán érkeztek. Ezeket még a Alsókabolnál állomásozó Hunyadinak sem sikerült fenntartóztatnia. A csata kezdetére már legalább kétszáz török hajó állt a szultán rendelkezésére.
A keresztények tábora Zimonyban volt. Az ide érkezett kereszteseknek nem volt megfelelő fegyverzetük. Kapisztránnak külön nehézségei akadtak az összeverődött csoportok fegyelmezésével is. Nem tudjuk, hány keresztes gyűlt össze Nándorfehérvár védelmére. Feltehetőleg 10–20 ezer keresztes vett részt ténylegesen a város védelmében. Közben július 3-án a törökök megkezdték a város ostromát. A város falainak bombázásával akartak utat biztosítani a betörésre. A tíz napig tartó ostromot elsősorban az Alsóváros sínylette meg. Július 13-án elindult Hunyadi flottája is. A víz gyors folyása miatt már 14-én megmérkőzött a két flotta Zimonynál. A keresztények győzelmével (július 14.) megnyílt a folyami út a város felé. Hunyadi lovassága és a keresztesek bevonulhattak, s most már a hadi utánpótlás ütközött akadályokba.
