Salkaházi Sára boldoggá avatására készülve
Égő lámpás az égő szeretet…
Szerző: Berkecz Franciska SSS
A Szociális Testvérek Társasága a több évszázados rendekhez képest fiatal: 1923-ban alakultunk, és 1998-tól vagyunk pápai jogú apostoli élet társasága. Sára testvér lesz közösségünk első boldoggá avatott tagja. Rendkívüli ajándék ez, ami nagy kihívást is rejt magában. Sára testvér felállította a mércét, bebizonyította, hogy lehetséges szentté válni. Egy szociális testvér számára Sára testvér boldoggá avatásának ez az legfontosabb üzenete: a szociális testvéri karizma a szentség felé vezető hiteles, élhető út, amelyen érdemes járni, mert elvezet a tiszta szívűek boldogságára.
Tanúságtétel a megszentelõ Szeretetrõl
A szociális testvéri karizma lényege a megszentelő Szeretetről való tanúságtétel az emberek között. Sára testvér sokféle szolgálatán keresztül – Mesteréhez hasonlóan – körbe járt jót cselekedni. Mindehhez az erőt a Krisztussal való mély, bensőséges, erős szeretetkapcsolatból merítette. Ő maga így vall erről:
„Úgy szeretném az Úr Jézus elé teríteni lelkemet, szívemet, egészen és fenntartás nélkül átadni neki! Jézusom, egészen a Tiéd akarok lenni, segíts, hogy sikerüljön! Szeretném kivenni a szívemet és szőnyegként Eléd teríteni, ó én drága, szép Sponsus-om! (Jegyesem) Szeretném kitárni a lelkemet, hogy láthatólag is Eléd tegyem, két kezemmel nyújthassam át. Édes, édes Jézusom! Mily nagyot fordult az életem a te akaratod miatt. Hát élhetnék így, jöhettem volna-e hozzád, ha Te nem akartad volna? Ha Te nem nyúltál volna keresztül mindenen, nem nyúltál volna bele az életembe? Jézusom, fogadj el egészen minden jóságodért! Fogadd el nyomorúságos magamat! Én igyekszem majd jó lenni, méltó lenni kegyességedhez. Egész akaratommal keresem akaratodat, minden elszántságommal és feltevésemmel, s meg is akarom ezt tenni. Most fogadalmat kívánsz tőlem? Adom, Uram, Jézus, egész lelkemmel. Keresztet adsz majd nekem, örömmel akarom viselni. Mindent Érted, Neked, Miattad!… Szerelmed égjen bennem! A Te szereteted, Krisztus, űzzön, hajtson, sürgessen, tüzeljen, küldjön, dolgozzon, lángoljon bennem mindhalálig, mindörökké. Ámen. Alleluja!” (1930. május 31.)
Sára testvér 1930-ban tett fogadalmat, és ezt követően egész szívével, minden erejével szolgálni akart testvérként ott, ahová a közösség küldte. Szervezte a karitászmunkát Kassán és Komáromban, szegények menhelyét és gyermekkonyhát vezetett. A leányifjúság számára tanfolyamokat tartott és egyesületeket hozott létre, vezette a szlovenszkói katolikus nőmozgalmat. Szociális előadóként szervezte a legszegényebbek segítését a Felvidéken és Kárpátalján. Eközben szívében hordozta a missziós vágyat: remélte, hogy eljut Brazíliába. A Dolgozó Leányok Mozgalmának országos vezetőjeként Budapesten több munkásleányotthont nyitott. Elkezdte az első magyar munkásnő-népfőiskola építését.
„Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel!”
1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták. Ugyanebben az évben Sára testvérben megerősödött a vágy, hogy felajánlhassa életét a testvérekért „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be” (Idézet életfelajánlásából). Az engedélyt megkapta: „Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel! – Az indítást, hogy életemet, illetve halálomat ajánljam fel a testvérekért, követhetem…” (Naplórészlet, 1943. szeptember 14.).
1944. március 19-én Budapesten előadták Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát. A Margit szájába adott felajánlás Sára testvér Istennek való feltétlen önátadását is kifejezi: „Ha áldozat kell, itt vagyok! Rajtam végy be mindent!” Ez a nap a német megszállás sötét napja volt, melytől kezdve a zsidókra és ellenállókra halál leselkedett.
A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel százan személy szerint Sára testvérnek. 1944. december 27-én vitték el Sára testvért a nyilasok a Bokréta utcai munkásnőotthonból néhány menekítettel együtt. Még aznap este mind a hatukat a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását. Sára testvér tanúságtétele a megszentelő Szeretetről így teljesedett be, mert „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15, 13).
Ima egy emléktábla elõtt
Sára testvér életáldozata ma is hat, ma is reményt ad, ma is vonz. Személyesen ezt éppen a rendszerváltozás idején tapasztaltam meg nagy erővel.
Sára testvér vértanúságának helyén 1989. december 27-én emléktáblát állítottak, és ebből az alkalomból mi, szociális testvérek is számosan jelen voltunk. Az emlékezetemben úgy él, hogy hideg decemberi nap volt, fagyos szél fújt a Duna felett, és miközben a gyertyák sorra gyulladtak az emléktábla előtt, mi imádkoztunk. Ott dideregtünk a tábla előtt, mellettünk a nagy folyó, amely befogadta Sára testvért.
Életem végességével és a halál erejével szembesültem. Azon a helyen állni, ahol egyik elődöm vértanú lett, szívbemarkoló tapasztalat volt. Miközben megremegtem – és meg is rettentem –, ismeretlen, erős vágy tört elő ismeretlen mélységből: én is oda akarom adni az életemet Istennek szeretetből, úgy, ahogyan Sára testvér tette: egészen, teljesen, maradéktalanul, visszavonhatatlanul – szívem egész szeretetével. Megijedtem, miközben nem tudtam letagadni, hogy forrásként tört elő bennem a szeretetből való odaajándékozás vágya. Azt kérdeztem magamtól: ez azt jelenti, hogy rám is a vértanúság vár? Próbáltam elhessegetni ezt a gondolatot, de hirtelen újabb gondolatok támadtak bennem: Te félsz a vértanúságtól? És mit szólsz ahhoz, hogy pontosan ezekben a napokban férfiak, nők, fiatalok készek odaadni az életüket Romániában, Temesváron azért, hogy megnyerjék a szabadságot?
Úgy éreztem, mint akit bekerítettek. Nincs sem előre, sem hátra: meg kell állnom és szembe kell néznem azzal, amitől félek és amire ugyanakkor vágyom. Félek a haláltól, ezt nem tudom letagadni. Az a vágy azonban, ami élő forrásként tör elő a szívemből, erősebbnek tűnik a halálfélelemnél – ezt ott Sára testvér táblája mellett állva világosan meg tudtam állapítani.
Ez a vágy a szeretet vágya, azé a szereteté, amely erősebb, mint a halál. Éreztem, hogy ez a mélyről előretörő szeretetvágy a halálon is győztes Élet felé lendít. A boldogság titkát ismerteti meg velem, ha kész vagyok belépni ennek a szeretetáramlatnak a dinamizmusába, amelynek a lényege önközpontúságom folyamatos elveszítése és önmagam folyamatos odaajándékozása szeretetből.
Tudtam, hogy ez a pillanat ajándék: azt éreztem, hogy megtaláltam életem igazi célját, tudom, hogy ki vagyok Krisztusban. Tudtam, hogy akkor fogok az élet útján járni, ha elfogadom a paradoxont: amitől félek, azt mégis akarom. Félek elveszíteni önmagam kicsi és nagy dolgokban egyaránt, úgy is mondhatom, hogy félek meghalni önző magamnak. Mégis igent akarok mondani mindennapjaim apró kis meghalásaira – és ennek egyedüli oka az, hogy amikor szeretetből választom a halált, akkor valójában nem halok meg, hanem belépek az Életbe, belépek Krisztus szívébe, a Szeretetbe. Megértettem, hogy az önátadásnak ugyanazt a dinamizmusát kell élnem a hétköznapokban, az örökfogadalomkor és földi életem beteljesedésekor, és ezt fogadalmi mottóm szavai fejezik ki: „Életemmel és halálommal a Te dicsőségedre, Uram.”
Egy különleges kincs
Amikor fél évvel később, 1990 pünkösdjén örökfogadalmat tettem, ajándékba kaptam Sára testvér naplóiból egy részletet. Különleges kincs volt ez! Gyakran elővettem Sára testvér sorait, különösen nehezebb időszakokban, és erőt merítettem abból, ahogyan ő küzdött az élet próbatételeivel. Nagy csüggedéseimben vigasztalt, hogy ő is olyan emberi, hétköznapi módon viaskodott önmagával. Csodáltam és talán kicsit irigyeltem is az újrakezdés lendületét, a jó szenvedélyes akarását, töretlen kitartását. Vonzott a lelkesedése és Krisztus iránti szenvedélyes szeretete. Az alábbi naplórészletek kifejeznek valamit e szeretet áttetszőségéből, közvetlenségéből, szenvedélyességéből:
„»Égő lámpás«: ez a szeretet, amely szívemben ég Irántad. Hogy kell őrizni ezt a szeretetet! Mennyit kell harcolni, hogy az tisztán, folytonosan égjen. Mi az, ami legjobban oltogatja ezt a lámpást? Szintén szeretet: magam iránti és a mások iránti szeretet. Igen, mikor mások iránti szeretetem nagy és féltékeny, akkor az Irántad való szeretetem kicsi és pislogó. Igen, mikor magammal vagyok eltelve, amikor úgy eltelek bánattal, nyomorúsággal és szenvedéssel, hogy folytonosan azt nyögöm (s ezzel is magamra akarom vonni a figyelmet), akkor Irántad való szeretetem pislog, alig-alig lobban. Égő lámpás az égő szeretet, mert csak az égő szeretet tudja bevilágítani azt a sötét utat, az égő szeretet melege tudja barátságossá varázsolni annak hidegét, az égő szeretet tudja annak keménységét járhatóvá tenni.” (1931. augusztus 31.)
Sára testvér az „égő szeretet” szentje. „Égő lámpásként” világítja meg az utat azok számára, akik szenvednek a széttöredezett szeretetkapcsolatoktól, és az igazi szeretet forrását keresik. Kérjük Sára testvér közbenjárását, hogy rátalálva a Szeretetre, kapcsolataink is újjá tudjanak születni ebből a forrásból, és mi magunk is az égő szeretet égő lámpásaivá váljunk!
