Szabálytalan gondolatok a futball-vb emlékképeihez
Szeretem a focit, mert…
Szerző: Kondás Sándor
– nem kell szégyenkeznem akkor sem, amikor azzal szembesülök, hogy a csapat 2000 éves története nem felhőtlen sikersorozat; voltak időszakok, amikor aranycsapat volt a pályán, és volt olyan is, amikor csak tébláboltunk a gyepen;
– kell egy csapat, amelyben játéklehetőséget kapok, ahol fontos vagyok; amelyet rajongásig szerethetek és ahol szeretetet kapok; s amelyhez hűséges is maradok jó és balsorsban egyaránt;
– van egy csapat, mely nem sok millióért összevásárolt játékosokból áll, hanem olyanokból, akik tudják, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”. Ez bizony nem a „tökéletesek” klubja. Úgy látszik, a Mester szeret a lehetetlenekkel remekelni. Gondoljuk csak el, mit hozott ki Léviből, a korrupt vámosból, Mária Magdolna zűrös életéből, Péter tagadásából… Azok, akiket kerettagjai közé hív, csupa egyszerű, esendő emberek: halászok, vámosok, nem igazán képzettek, sőt a Mesterre sem mindig úgy figyelnek, ahogy kellene. Jézus nem egyszer szomorú is miattuk, hogy olyan értetlenek, „nehézfejűek”. Amikor például a legfontosabb alapelveket, pontosabban „edzői utasításokat” kezdené nekik mondani, akkor ők arról vitatkoznak, hogy ki legyen a csapatkapitány;
– izgalmas játék, jó szórakozás, ha tisztességesen, sportszerűen játsszák; s ha szép a játék, a vesztesnek sem kell szégyenkeznie; sőt valójában ennek a játéknak az igazi vesztese az, aki a kiállítás sorsára jut, vagy eleve nem bocsátkozik játékba;
– percről percre tudatosíthatom, hogy a pályán nem a labda vagyok, hanem a játékos; nem a vak véletlen vagy a végzet lódít egyik állapotból a másikba, hanem tudatosan irányított mozdulataimnak értelme és célja van: nyertes szeretnék lenni!
– csapatjáték, nehezen viseli az önzést, s igazán akkor eredményes, amikor a játékosok alárendelik magukat a Mesteredző taktikai utasításainak;
– bár csapatjáték, mégis tág teret, nagy szabadságot kínál az egyéni megoldásoknak;
– nem enged kettős életet vagy meghasonlást: hosszú távon csak az tud eredményes maradni a pályán, aki a partvonalon túl is fegyelmezett és önmegtartóztató életet él;
– követelményeket támaszt, erőfeszítésre ösztönöz, nem tűri a tespedést, a lazsálást, az önelégültséget és a középszerűt; képességeim és adottságaim legjavát kívánja;
– megtanít győzni, elsősorban saját korlátaim, gyengeségeim és rossz szokásaim fölött;
– megtanít arra, hogy nem lehetek mindig én a nyertes: olykor el kell ismerni a másik jobb teljesítményét anélkül, hogy utána rúgnék, amikor elviszi mellettem a labdát;
– alázatosságra nevel; hogy ha kell, tudjak háttérbe vonulni, a góllövést másnak átengedni; kritikát, mellőzést elviselni, sőt sértődés nélkül tűrni, hogy kifütyüljenek vagy kinevessenek, amikor ügyetlenül kezelem a labdát, vagy kihagyom a ziccert;
– a saját hálóba pottyanó labda, a bekapott gól, a hiba benne van a játék lehetőségében; a bűnbánat szentsége éppen arra való, hogy ha fél tucat góllal megyek is be a gyóntatószékbe, akkor is 0:0-lal jövök ki;
– nem lehet megunni; noha a szabályok változatlanok, sokszor ugyanaz a csapat összetétele is, még sincs két egyforma meccs. Ha megtanulok alkalmazkodni a szabályokhoz, megtanulom tiszteletben tartani a játék szellemét, mindig érdekes és szórakoztató lesz a mérkőzés. Fontos, hogy jó legyen az iram, a játékosok figyeljenek egymásra és szeressék egymást. Azt gondolom, a családban is, az Egyházban is fontos ez.
– a foci az a játék, ahol a remény nem hal meg sohasem; bár a tapasztalat az, hogy a „rendes játékidőben” szinte lehetetlen győzni; az ellenfél kegyetlen, erőszakos, térdre kényszerít mindenkit; de nincs az a meccs, ahol a lefújás után ne következne hosszabbítás. S bárhogy acsarkodik az ellenfél, ebbe a játékrészbe már nincs beleszólása. A végső győzelem a miénk. Már el is dőlt a világbajnokság „kimenetele” egyszer s mindenkorra. Pontosabban fogalmazva a világ „átmenete”: „a földről az égbe, a halálból az életre!”
– a remekbe szabott gólok, a látványos mozdulatok, a parádés cselek, a gólöröm vagy az idővel való versenyfutás végül is mind-mind egy halált megvető játék felejthetetlen, örök életű pillanata; méltó arra, hogy megszeressük és egy életen át műveljük.
