Nézőtér
Szerző: Nevelős Zoltán
Pokol (L’Enfer)
Danis Tanović bosnyák rendező – akinek Senkiföldje című alkotása 2002-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart – új filmjét Franciaországban rendezte meg Krzysztof Kieslowski ötlete alapján olyan színészekkel, mint Emmanuelle Béart vagy Carole Bouquet. A nagy lengyel rendező halála előtt egy trilógiát tervezett, mely a paradicsom, a pokol és a purgatórium témáját tárgyalta volna. A filmnovellák közül ezúttal – ahogy az a címből is kiderül – a pokol elevenedik meg egy családi tragédián keresztül. A valamilyen értelemben apjukat és anyjukat is elvesztő három felnőtt nővér története eleinte a balul elsült szenvedély három különösen hátborzongató példáját meséli el, ám a külön cselekményszálak a végére szépen összeállnak, akár egy kaleidoszkóp elemei – a Médea-mítosz egyfajta modern értelmezésével, illetve a véletlen és a végzetszerűség témájának filozófiai boncolgatásával párhuzamban.A velencei kalmár (The Merchant of Venice)
A velencei kalmár Shakespeare egyik legambivalensebb darabja (egyesek szerint nem is a legsikerültebb). Tudnunk kell hozzá (és erről a dráma alapján készült film elején még szöveges segítséget is kapunk), hogy a nagy drámaíró idejében sajnos teljesen megszokott volt a zsidó származásúak megbélyegzése (nemcsak sárga csillagot, hanem vörös sapkát kellett hordaniuk) és jogfosztása, így egyedül pénzkölcsönzéssel tudtak megélhetésükről gondoskodni. Ahogy Shylock (Al Pacino) is, aki egy egészen bizarr szerződést köt Antonióval (Jeremy Irons), a címbeli kalmárral: amennyiben a kereskedő a megbeszélt határidőre nem adja meg tartozását, az uzsorás egy font húsra tarthat igényt a testéből. A drámát az 1984 rendezője, Michael Radford vitte filmre – aki ennek során nemcsak merészségéről, de arányérzékéről is tanúbizonyságot tett.
A bajusz (La Moustache)
Marc egy nap azzal lepi meg feleségét, hogy 10 hosszú év után leborotválja bajuszát. A nő azonban – az összes baráttal, ismerőssel együtt –, nem elég, hogy nem veszi észre a változást, de azt állítja: férjének soha nem is volt bajsza. Emmanuel Carrère A bajusz megrendezésével saját regényét adaptálta. A mű kezdetben az abszurd humor legjobb hagyományait eleveníti fel, hiszen olyan egyszerűen nem létezik, hogy senki sem veszi észre a változást. Lassanként azonban Marc gyanakodni kezd: vajon lehet, hogy ő tudja rosszul, és neki tényleg nem is volt soha bajusza? Ezzel pedig nemcsak a férfias dísz kérdőjeleződik meg, de a férfi egész léte is, és ezzel már átlépünk az egzisztencialista drámák világába. A misztikus történetben azonban Marc nemcsak elveszíti, de később meg is találja önmagát – és ennek titokzatos folyamatát igazán lenyűgöző figyelni.
Poseidon
Amikor már csaknem minden második film, ami Hollywoodban készül, újrafeldolgozás, üdítő öröm látni egy olyat, ami nemcsak technikai színvonalát tekintve frissítette fel egy egykori sikerfilm receptjét, hanem önmagában is megáll mint arányos, pergő és izgalmas szórakoztató film. A hetvenes években felfutott katasztrófafilm műfajának egyik alapműve az 1972-es Poseidon katasztrófa, amelyben egy viharban felfordult luxushajó gyomrában próbál túlélők maroknyi csoportja a felszínre kerülni. A cselekmény Wolfgang Petersen új filmjében sem más, és pont az válik erényévé, hogy nem akar többnek látszani igényesen kidolgozott műfaji filmnél: egy jó alaphelyzet, jól adagolt izgalom, pár jellemvonással felskiccelt szereplők, találó szereposztás. Felejthető darab, de olyan, ami nem okoz csalódást.
