Beszélgetés Sebestyén-Molnár Árpáddal
Isten meghívott
Szerző: Kajtár Edvárd
– Kellemes meglepetésként éltem meg a fogadtatásomat mind a püspök úr, mind a paptestvérek és a papnövendékek, mind a hívek részéről, éppen ezért a beilleszkedésem az itteni valóságba nem volt nehéz. Nehéz viszont az otthontól való viszonylagos távolság. Tapasztalatom szerint a német és a horvát ajkú híveknél, valamint a bukovinai székelyeknél – akik körében végezhettem a pasztorális gyakorlatot – sokkal élénkebben él a vallási tudat, a hagyományaikat jobban őrzik, mint amivel eddig találkozhattam.
– Bizonnyal kispapi évei során sokszor alakult, változott Önben a válasz arra a kérdésre, hogy miért is akar pap lenni. Ma, a szentelés küszöbén, miként válaszolna erre a kérdésre?
– Elsősorban azért akarok pap lenni, mert Isten meghívott. Ez a legfontosabb. A hivatásban nem mi vagyunk a kezdeményezők. Tapasztalatom és hitem szerint Isten mindent a helyére rakott a teremtésben, és mindezt most is folytatja, tökéletesen megtervezve minden és mindenki helyét. Huszonkilenc éves élettapasztalatom az, hogy nekem a papi hivatásban van eredendően a helyem.
– Az elmúlt hónapokat diakónusként plébánián töltötte, így értékes tapasztalatokat szerezhetett a papi munka konkrét mibenlétéről. Melyek azok a feladatok, tevékenységek, amelyek vonzzák, amelyeket szívesen végez majd, és mi az, amitől esetleg tart egy kicsit?
– Sajnos, úgy látom, hogy a klasszikus papi munkára egyre kevesebb az igény. A fiatalsággal, az ifjúsággal való állandó foglalkozás jelenleg az egyik legfontosabb feladat, hiszen az idős templomba járók napról napra kevesebben vannak. Szívesen foglalkozom majd a fiatalokkal, de vonz a már említett klasszikus, „templomhoz kötött” szolgálat is (a misézés, az igehirdetés, a gyóntatás, a lelkivezetés), de tudom, hogy ez nem lesz elég, másra is szükség lesz a pasztorációban.
– Mit választott papi jelmondatául?
– Egy zsoltárverset választottam, s azt is a zsolozsmáskönyvünkben található fordításban: „Akik könnyek közt vetnek, majd ujjongva aratnak” (Zsolt 126,5). Úgy érzem, ez a zsoltár az eddigi utamat szépen összefoglalja, ugyanakkor sírig tartó bíztatást is ad. A 21. század papjának legtöbbször könnyek között kell vetnie, de hitünk és reményünk az üdvösségre szól. Sok lesz a küszködés, de hiszem, hogy lesz gyümölcse. Van üdvösség!
– Szentelése előtt milyen lelki adományra, kegyelemre van szüksége? Mit kérne papsága számára? Mit kérjünk Önnek imáinkban?
– A türelem és a béke ajándékát kérjék számomra. Köszönöm!
– Mit üzen a még képzésben lévő papnövendékeknek?
– Ha megbizonyosodtak arról, hogy papi hivatásuk Isten hívó szavára keletkezett, semmilyen körülmények között se térjenek le a papságra vezető útról.
