Cikkek listázása

Suzuki SX4

Gondoljunk másképp a Suzukira!

Szerző: Somogyi Kristóf

Mennyi szidalom érte a japán gyárat: proletár­autókat gyárt, nem biztonságosak, „gáz” az egész. Ezeket a véleményeket kívánta a Suzuki megcáfolni az Ignisszel, ám a negatív hozzáállás nem változott. Ez követően bemutatta az európai autók mintájára tervezett Swift II-t. Úgy tűnt tehát, hogy a gyár szakít a jellegzetes „suzukis” hagyományokkal. Ám 2006-ban bemutatta az abszolút Suzuki tervezésű SX4-et. Egy autó, mely megőrzi a tradíciókat, ugyanakkor kielégíti az „igényes” vásárlóközönséget.

Körbejártam, megnéztem egyszer: „Egész szép”. Megnéztem még egyszer, és rájöttem, hogy ezt eltalálták. Igényességet, eleganciát sugall az eleje. A fara ugyanakkor egyfajta terepjárósságot tükröz a megemelt háttal. A hátsó szélvédő viszont – éppen a megemelt hátsó rész miatt – nem biztosít megfelelő kilátást tolatásnál. A belső is igényes, pedig nem is full extrás változat volt. Bőrkormány, magasított ülés, így az egész út belátható a kocsi előtt, szép szövet üléshuzat, alumíniumbetétes váltó. A kezelőszervek a kormányon, illetve kartávolságon belül vannak. A műszerfal kiépítése alapos munkát sugall. A kormányon van egy éppen csak észrevehető dudor a hüvelykujj kényelmesebb elhelyezéséért. Ám a legszebb a hőmérsékletszabályozó, ami a két osztállyal feljebbi modellekben található csak. A kulcs nélküli indítást már ki sem emelem. A hátsó tér nagy, bár három felnőtt vízilabdázónak azért kényelmetlen. Indultam a csomagtér felé, gondolván, hogy ekkora belső térhez egy rendkívül kicsi koffertartó fog tartozni. És megint sikerült a Suzukinak meglepnie! Bár csak 270 literes, jól kiépített a csomagtartó. A slusszpoén a motorokban rejlik. Még városban sem fogyaszt egyik sem 9 liternél többet, ami 1,9-es motornál teljesítmény. Persze bele lehet kötni, hogy egy 1,5-ös motornak nem 99 LE-nek kellene lennie, hanem 105-nek, de ez már nem lényeg. A paletta: 1,5–99 LE; 1,6–107 LE; 1,9 DDIS–120 LE. Összkerékhajtásúak: 1,6–107 LE; 1,9 DDIS–120 LE.

Kiváló ár, megbízható, igényes autó. Irány tehát az első Suzuki szalon!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>