Előadássorozat házasságra készülő fiataloknak
„Ahogyan Krisztus szereti az Egyházat”
Szerző: Szalontai Anikó
Fotó: Lambert Attila
– II. János Pál pápa mondta, hogy korunkban a házasság militáns támadásnak van kitéve. Azonban ha egy gyermek megszületik, apa és anya után kiált, úgyhogy biztosak lehetünk abba, hogy a házasság intézménye messze megelőzi írásbeliségünket. Az első írásos emlék az élet- és családvédelemről Kr. e. 1750-ből maradt ránk Hammurapi törvényében: ha egy férj nem gondoskodik a feleségéről és a gyermekeiről, akkor a feleség veheti a hozományát, és visszamehet apjához vagy kereshet új férjet. Illetve ha egy férfi úgy megüt egy várandós asszonyt, hogy az elvetél, a férfi köteles büntetést fizetni.
– Mikor billent meg ez a természetes hozzáállás?
– A görög filozófusoknál. Amikor beleszerettek az állam eszméjébe, akkor számukra a család semmivé foszlott. Azonban az állam nem fölötte áll a családnak, hanem a család szolgálatára van rendelve. A Római Birodalom házasság- és gyerekellenessége is abból eredt, hogy a görög filozófia teret hódított – s ez oda vezetett, hogy csökkent a lakosság száma, az új, barbár népcsoportok beszivárogtak, s egy új Európa született.
A felvilágosodás aztán újra felfedezte a görög klasszikusokat és vele együtt ezt az ideológiát is, amelyet a szabadkőművesség és a marxizmus vállalt fel. A világháborúk ugyan megtörték a családellenes ideológia terjedését, de a hatvanas években az újra megjelent. Alternatívákról kezdtek beszélni: feminizmusról, azonos neműek házasságáról, élettársi viszonyról. Azonban ezek nem töltik be sem a gyermekvállalás, sem az egymás elhordozásának, sem az idősek felvállalásának szerepét. A házasságnak nincsen alternatívája.
– Mi lehet a válaszunk erre az ideológiára?
– Egy előadó egyszer így fogalmazott: ha a mai Európa átvenné a bibliai emberképet és kész lenne definiálni a házasságot, Európa, illetve a fejlett világ megmenekülhetne az önpusztítástól.
Vigyázni kell tehát az emberképet, az istenképmásságunkat. Az ember élete Istenre irányuló lét. Mindenki annyira boldog, amennyire a jelen pillanatban megéli ontológiai valóságát. Ha boldog házasságra készülünk, fontos, hogy figyelembe vegyük a teljes emberlétet. Ebből ered, hogy ezt megélve a másikat önmagáért, a létéért szeressük. A másik szeretetünk célja legyen, ne eszköze.
– Ennek alapján hogyan lehetne definiálni a házasságot?
– Ahogyan Isten és ember összetartozik, úgy az egyén és az intézmény is. Ijesztő a gondolat, hogy intézményesítjük a szerelmet. Azonban ez éppen fordítva van. Amikor két fiatal kimondja egymásnak az igent, akkor ez az igen hozza létre a hűség keretét, a házasság intézményét.
Mi szentségi házasságban gondolkodunk. Szent Pál így ír az Efezusi levélben: „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak. (…) Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szereti az egyházat. (…) Nagy titok ez; én pedig Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.” Első olvasásra úgy tűnik, Pál egyszerűen átmentette az Újszövetségbe a patriarchális házasság intézményét. Valójában azonban azt mondja, hogy a feleség egy olyan valakinek tartozik engedelmességgel, aki úgy szereti őt, mint Jézus az Egyházat. Jézus pedig úgy szereti az Egyházat, hogy az utolsó vacsorán odatérdel az apostolok elé és a rabszolga munkáját végzi el, megmossa a lábukat. Illetve úgy, hogy kereszthalált hal érte. Tehát két ember totális önátadásáról van szó. Aki engedelmeskedik, lemond akaratáról, s már nem önmagáért él. Aki pedig úgy szeret, mint Krisztus, az sem önmagáért él, hanem azért, akiért kész meghalni. A házasság szentsége az önátadás szentsége.
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a házaspár jellé teszi szerelmét. Aki házasságot köt, egy életen át kész tanúságot tenni arról, hogy a vőlegény Krisztus hogyan szereti az ő menyasszony Egyházát. Ebből ered a keresztény házasság felbonthatatlansága és spiritualitása. A szentségi házasság így egy új teremtést hoz létre: a kettőből egy lesz Krisztusban. S ebből az következik, hogy amikor a házastársak egymásnál időznek, Krisztusnál időznek. Ami istentiszteletet laikus bemutathat, az a házasság szentsége. Ahogyan a pap szavára átváltozik a kenyér és a bor, úgy a jegyesek szavára a szerelem átváltozik szentséggé – jelenvalóvá válik benne Krisztus.
– Hogyan lehet ezt a szövetséget egy életen át megőrizni?
– Egy házaspárnak az a feladata, hogy egymás számára egy életen át megtapasztalhatóvá tegyék, hogy ketten egy lettek. Amire ehhez szükség van, az az élő kommunikáció. Vannak szempontok, amelyeket jó figyelni már a kezdetektől. Mi a párbeszédünkben a beszéd és a hallgatás aránya? Mi a kérdezés és a válasz aránya? Mit kezdek a hallott információval? Mennyire figyelek csak a szóra? Talán ez a legfontosabb. A szó csak hét százalékát hordozza egy párbeszédben az információnak. A kommunikációnak van egy mélyebb síkja, az érzések szintje. Az érzésekről sajnos nehezen tudunk beszélni. A ki nem mondott érzések azonban lerakódnak két ember közé és fallá sokasodnak. Míg a kimondott érzések megannyi közlekedési folyosóvá válnak egymás felé.
