Cikkek listázása

Egyházi Mozgalmak és Új Közösségek II. Világkongresszusa

A szívből fakadó Szépség

Szerző: Bodnár Zita

Fotó: Bodnár Zita

„A keresztény lét szépsége és továbbadásának öröme” címmel tartották az Egyházi Mozgalmak és Új Közösségek II. Világkongresszusát május 31-e és június 2-a között a Rómához közeli Rocca di Papában. A találkozót, amelyen egyházi méltóságok, valamint több mint száz mozgalom és közösség alapítói, felelősei vettek részt, a Szentatyával közös pünkösdi vigília és szentmise zárta.
Olyan világban élünk, amelyben a „csúf” kultúrája egyre nagyobb teret hódit, amelyben hamis szépségek válnak követendő példává, sokakat megtévesztve ezzel. A szépség fogalma relativizálódik, eltorzítva a három fő transzcendentális tulajdonságot: a Jót, az Igazat és a Szépet.

Hans Urs von Balthasar, a 20. század egyik legnagyobb teológusa így fogalmaz: „A szépség az a szó, amelyet legelsőként kell kimondanunk. A gondolkodó értelem mindennel előbb szembe mer nézni, mint a szépséggel, mert megragadhatatlan ragyogásként sugárzik az igaz és a jó kettős csillagzata körül, és fogja át szétszakíthatatlan egységüket.”

A szépség a kereszténység alapvető tapasztalata, amely a Krisztussal való személyes találkozásra épül. Arra a találkozásra, amely gyökeresen megváltoztatja az életet, amelytől ragyog a tekintet és lángol a szív, amelytől új ember születik: a „krisztoforo”, azaz a Krisztus-hordozó. Az apostolok ragyogtak attól, amit láttak, hallottak, megérintettek. Krisztus ragyogása – tetteiben, szavaiban, imáiban, puszta létében, tekintetében – az Abszolút ragyogása, amely hívőkből tanítványokká tette őket.

De mit is jelent ez a szépség, amely annyi embert vonzott magához, alakított át a történelem folyamán? A 45-os zsoltárban azt olvashatjuk róla: „ékesebb vagy az emberek fiainál”, míg Izajás így jellemzi: „Nem volt sem szép, sem ékes (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat”. XVI. Benedek pápa szerint ebben a kettősségben áll húsvét misztériumának paradoxona. Ez a Szeretet szépsége, amely egészen odaadta magát, amely a tökéletes szeretettől vezérelve a végsőkig kitartott, amely hagyta, hogy megüssék, hogy eltorzítsák, hogy megalázzák.

Ahogy Schönborn érsek fogalmazott a kong­resszuson tartott előadásában: „Ahol Krisztus, ott van a szépség. Ahol a szívek megnyílnak, ott a szépség kapui kitárulkoznak, és mint élő víz zúdul a bűntől méltatlanná lett, a rútságtól eltorzult világra. (…) A transzcendens tulajdonságok, mint az igaz, a jó és a szép, nem Istenen kívül keresendők. Ezek mind Istent magát jelentik. Ő az Igazság és a Jóság, ő a Szeretet, ő a Szépség. (…) Krisztus ékesebb az emberek fiainál, de nem különleges esztétikai tulajdonságok miatt, hanem mert ő Isten megtestesült szépsége. Egész léte és lénye szeretet, igazság, jóság és szépség. (…) Minden teremtett szépség részese az isteni lét végtelen szépségének. A világ egész szépsége, legyen az a természet, az erények vagy a művészet szépsége, mind az isteni szépséget sugározzák.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>