Kenyérosztás keddenként a kolozsvári ferences templomban

Tanúságot tenni a testvériségről

Szerző: Lukács János

Fotó: Lukács János

„Kérem, a számot mutatni!” – mondja Kristóf testvér, egy fiatal, szemüveges barát a kolozsvári ferences templom oldalbejáratánál sorakozó embereknek szelíden, de határozottan. Kopottabb és jól öltözöttebb egyaránt akad közöttük, de többségükről lerí a nyomor, amint a nagykabát valamelyik zsebéből előbányásszák a megviselt papírt, a szám mellett a ferences templom bélyegzőjével – jelezve, hogy nyilvántartásba vett rászorulóról van szó. A barátok templomában emberemlékezet óta szokás a keddi kenyérosztás, a délelőtti és délutáni szentmiséket követően mindazok kapnak az ingyencipókból, akik az oldalbejáratnál sorban állnak. „A kenyereket a hívek hozzák, mi nem vásárolunk egyetlen darabot sem” – magyarázza Páll Leó, az erdélyi ferences provincia tartományfőnöke. Többnyire egy-két kenyér lapul a hívek szatyrában, de olyan lelkes támogatója is van az ügynek, aki minden kedden száz kenyeret rendel egy pékségtől, a rakományt pedig egyenesen a ferences templom címére szállítják. A kenyereket hatalmas kosarakba gyűjtik a Szent Antal-oltár előtt, amelyeket óránként üresekre kell cserélni, mert megtelnek.

A mise után következik a nem kevés rátermettséget és némi tapasztalatot igénylő szétosztás. Először a számokkal rendelkezőket engedik be, utánuk következik bárki, aki éppen rászorulónak gondolja magát. „Eleinte kissé rendszertelenül történt a kenyérosztás, az asszonyok maguk foglalkoztak ezzel, de sok volt az elégedetlenkedő” – meséli Leó atya. Később felírták a jelentkezők címét, felkeresték őket, és az igazán szükséget szenvedőknek adtak egy számot, afféle szegénységi bizonyítványként, így ők minden kedden biztosan hozzájutnak néhány kenyérhez. Jelenleg több mint 200 ember szerepel a nyilvántartásban, ők alkalmanként 3–4 kenyeret is kapnak. Elégedetlenkedők persze így is akadnak, de hát a ferencesek tisztában vannak azzal, soha nem lesz mindenki elégedett. A provinciális inkább azon bosszankodik, hogy egyesek visszaélnek az ingyenkenyér lehetőségével. „Van egy férfi, aki azzal foglalkozik, hogy a főtéri feketepiacon valutát árul, keddenként pedig képes idejárni kenyérért” – említi tanácstalanul a különös példát, hiszen ők senkit nem utasítanak vissza. Annál is inkább, mivel ő maga éppen a délelőtti szentmisén beszélt arról: a mai szerzetes legfőbb feladata, hogy tanúságot tegyen a testvériségről. A Szent Antal tiszteletére végzett kenyérosztás egyébként régen minden ferences templomban bevett gyakorlat volt, de Leó atyának nincs tudomása arról, hogy Kolozsváron kívül még valahol élne a hagyomány.

A teljes cikk >>>

> Cikk nyomtatása > Küldje el e-mailben

2010. június
Tartalom >>>