Cikkek listázása

60 éve írták alá a lakosságcsere-egyezményt

Ősei földjén idegen, testvérei közt ellenség

Szerző: Mészáros Péter

A későbbi köztársasági elnök, Eduard Beneš már 1938-ban kijelentette: ha Csehszlovákia még egyszer életre kel, abban többé sem németnek, sem pedig magyarnak helye nem lesz. E két nemzetiség likvidálásának terve már 1943-ban, angliai száműzetésének idején körvonalazódott benne.

Ennek megfelelően a háború után megalakuló rendszer radikális leszámolásra készült. A szudéta németek elűzése maradéktalan sikerrel zárult. A potsdami konferencián résztvevő hatalmak azonban nem járultak hozzá a magyarok hasonló módon történő eltávolításához. Persze nem mintha a csehszlovák kormányt mindez jobb belátásra bírta volna – inkább csak feldühítette a bosszúra szomjas vezetést.

""

Miután a Nyugat a győztesek felelőtlen kegyetlenségével a Szovjetuniónak vetette Európa szívét, már nem különösebben érdeklődött a megvert kis nép sorsa iránt. Az 1945-ben meginduló deportálásokra is csupán Mindszenty József bíboros-hercegprímás tiltakozására figyelt fel. Tenni persze nem sokat tett ellene…

*

„A kerületi Nemzeti Tanács, Érsekújváron; a Szlovák Nemzeti Tanács 1945/26 törvényhatározatának 3 § értelmében (...) visszautasítja Mészáros Mihály érsekújvári lakos kérését, melyben nemzeti és állami, valamint népi-demokratikus megbízhatóságának igazolásáért folyamodott.

Indoklás: A vizsgálat során kiderült, hogy nevezett magyar nemzetiségű. Mint ilyen, nem jogosult a nemzeti és állami, valamint népi-demokratikus megbízhatóság igazolására.”

Az Érsekújvári Kerületi Nemzeti Tanács határozata. (Szlovák eredetiből.)

Érsekújvár, 1948. január 21.

*

Megindult az úgynevezett reszlovakizációs folyamat, ennek egyik ideológusa, Vladimír Clementis úgy vélte, hogy mivel Európát a Szovjetunió szabadította fel a fasizmus alól, ezért a szláv népeknek mindenki hálával tartozik. A nagy szláv testvériség „tagállamában”, Csehszlovákiában ezért másnak nincs helye. Kijelentéseit azzal a tragikusan elképesztő elmélettel támasztotta alá, mely szerint a magyarok többsége tulajdonképpen csak öntudatát vesztett szlovák.

Legtöbbször azonban a reszlovakizációnak kényszerből behódoló magyarok is marhavagonokban találták magukat. Az államalkotó nemzetbe ugyanis csak a magyar nyelv teljes elvetésének, a szlovák kultúrával való érzelmi és értelmi azonosulásnak árán lehetett beilleszkedni. A vagyonosabb gazdáknak persze még az esélyt sem kínálták fel. Tulajdonukat belső kolonistáknak vagy külföldről betelepülő szlovákoknak szánták.

Mindennek hivatalos törvényi hátteret a Moszkvában készült, 1945. április 5-én meghirdetett Kassai Kormányprogram adta. Ennek VIII. fejezete kimondta, hogy minden magyar – nemzetiségénél fogva – háborús bűnös, állampolgárságával együtt vagyonát is el kell veszítenie (108. dekrétum).

Míg a trianoni békediktátum után, 1920-ban létrejött csehszlovák alkotmány kimondta, hogy az állam minden lakója – származásra, vallásra való tekintet nélkül – szabadon használhatja anyanyelvét, addig a pánszláv mételytől és a kommunizmustól fertőzött új törvénykezés már csak „telepesek ivadékaiként” emlegeti a Felvidék őslakóit.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>