Beszélgetés Hardy F. Gáborral a Szülői Közösségekről
Jó célért: esélyegyenlőségért
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László, Cser István
A fent említett törvény tehát szinte késztette az egyházakat, hogy vegyenek vissza, illetve alapítsanak ilyen intézményeket, átvállalva ezzel az államtól bizonyos feladatokat. Sorra indultak hát felekezeti óvodák, iskolák, megalakultak kollégiumok, illetve az egészségügyben is több kórházat, szociális intézményt vettek egyházi kezelésbe. Egy idő után az egységes normatív finanszírozás az összes ilyen intézménynél megváltozott. Egy részüket áthárították az önkormányzatokra, amelyek vagy saját bevételi forrásukból vagy egyéb önkormányzati vagyonból, illetve más állami támogatásokból tartották fenn ezeket az intézményeiket. Az egyházi intézmények mindezeket a támogatásokat nem tudták igénybe venni. Az ebből fakadó vitáknak, problémáknak vetett véget a hosszú tárgyalások után megkötött 1997-es szentszéki egyezmény, amelyet aztán követtek a többi egyházzal megkötött megállapodások. Ezekben megnyugtató módon rendezték az egyházi intézmények normatív támogatásának ügyét.
A jelenlegi kormány parlamenti többségét felhasználva ezeknek a megállapodásokban rögzített finanszírozási szabályoknak a felrúgására készült a 2006-os költségvetés tavaly decemberi megvitatásakor. Mint sok olvasónk előtt ismeretes, ekkor a Szülői Közösségek az egyházi iskolák pedagógusait, az odajáró fiatalok szüleit, a hívőket, akik aggódnak a magyarországi felekezeti oktatás ellehetetlenítése miatt, valamint az önként jelentkező diákokat békés demonstrációra hívta december 16-ra a Felvonulási térre, a Regnum-kereszthez. A hatalom próbálta a demokratikus keretek látszólagos betartásával e megmozdulást ellehetetleníteni. Valótlan állítások rajával próbált zavart kelteni, sőt a provokációktól sem riadt vissza. Több sajtóorgánumban megjelent, hogy az egyházi iskolák diákjait kötelezték a „kivonulásra”, aki pedig ennek ellenállt, azt kínkeserves feleltetésnek vetették alá. A demonstráció békésen lezajlott. A résztvevők egy csoportja petíciót vitt az oktatási miniszternek, amelyben a többi közt ez áll:
1.) A 2006. évi egyházi közoktatási kiegészítő normatív támogatás a tervezett 128.970 Ft/tanuló/év helyett legyen akkora, mint az önkormányzati közoktatási intézményeknél volt 2004-ben: 156.399 Ft/tanuló/év.
2.) Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján a 2006. évi Költségvetési törvény biztosítsa, hogy az egyházi közoktatási intézményeknél is valamennyi dolgozóra kötelezően alkalmazni kell a közalkalmazotti bérkategóriát.
3.) Az egyházi közoktatási intézmények is kapják meg a bejáró normatívát, amely óvodásoknak, iskolásoknak 15 ezer Ft/gyermek/év, az intézményi társulás óvodájának, általános iskolájának járó normatívát: 45 ezer Ft/tanuló/év; a kistelepüléseken működő egyházi intézmények a 25 ezer, illetőleg a 45 ezer forint kiegészítő normatívát diákonként.
Az egész eseményt a Szülői Közösségek szervezte, melynek elnöke Hardy F. Gábor. Őt kérdeztük a szövetségről, eddigi munkájukról, terveikről.
– Mikor született meg a gondolat, hogy a keresztény iskolákba járó tanulók szüleit megpróbálják szövetségbe tömöríteni?– 2004 őszén, amikor az Országgyűlés a 2005. évi költségvetést kezdte tárgyalni. Ekkor már látszott, hogy a jelenlegi oktatási vezetés célja, hogy az egyházi iskolák támogatásának csökkentésével azokat háttérbe szorítsa, tevékenységüket nehezítse, ellehetetlenítse. Úgy gondoltuk, hogy a folyamat ellen a szülőknek egységesen, szervezetten kell fellépniük. Be kellett látnunk, ha nem fogunk össze, sok egyházi iskolát hamarosan be kell zárni.
– Kiket próbálnak a szövetségbe tömöríteni?
Hardy F. Gábor– Sokan, sokféleképpen magyarázzák a finanszírozási gondokat. Egyesek azt mondják, az egyházak több normatív támogatást kapnak, mint az államiak…
– Ez játék a számokkal, hogy finoman fogalmazzak. Más összeget kapnak az óvodások után és mást az általános iskolába járók után az egyházak. Megint csak mást kapnak a középfokú iskolák tanulói, és mást a kollégiumi férőhelyek után. Ez így is van rendjén, így is szól a megállapodás az állammal. Csak az arányok nem egyformák. Ha az egészet egy számnak vesszük, és azt elosztjuk a normatív támogatást kapók számával, hamis összeget kapunk. Hiszen más összeget kell kapni egy-egy óvodás után – hangsúlyozom, a megállapodások alapján – és mást az egyetemi kollégiumi férőhelyek után. Ha így számolunk, 2006-ban közel ötmilliárd forinttal fognak kevesebbet kapni az egyházi intézmények, mint a többi önkormányzati vagy állami intézmény. Figyelembe véve, hogy százezernél valamivel több tanuló jár egyházi kezelésben lévő közoktatási intézménybe, elmondhatjuk, hogy átlagban ötvenezer forinttal kapunk kevesebb pénzt utánuk, mint mások.
– Mit lehet ebben az esetben tenni?
– A december 16-i békés demonstráció nyugodt körülmények közt lezajlott. Mi erről a véleménye?
– Valóban békés, méltóságteljes volt az egész. Legjobban talán annak örültem, hogy amikor a Felvonulási térről az Oktatási Minisztériumhoz vonultunk, eközben nagyon sok járókelő megtapsolt bennünket. Érezni lehetett a szolidaritást, azt, hogy sokan vannak, akik ha nem is vallásosak, de tudják, jó célért okoztunk némi felfordulást a fővárosban. Annak is örültem, hogy ilyen sokan jöttek el. Ez erőt adott nekünk, és a hatalomnak talán figyelmeztetés volt, hogy némiképp visszafogják az oktatás általunk rossznak vélt átalakítását.
– Sokan csak e demonstráció szervezésekor hallottak először a Szülői Közösségek létezéséről. Mit tettek egy évvel ezelőtti megalakulásuk óta?
– Kértük már a köztársasági elnök úr segítségét, fordultunk már az alkotmánybírósághoz. Szót emeltünk a tavalyi érettségik körül kialakult lehetetlen helyzetben a felvételi ponthatárokkal kapcsolatban, illetve a felvételik idejének kihirdetése után az illetékesekhez fordultunk. Most is az alkotmánybíróságnál van egy beadványunk, várjuk döntésüket. Szót emeltünk az elfogadott 2006-os költségvetéssel kapcsolatban. Bár néhány részletén módosított a parlament, megmaradt hátrányos helyzetünk, csorbult az esélyegyenlőség. Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, így többeknek tudnánk segíteni, persze támogatottságunk is nőne, szavunk, esélyünk is nagyobb lenne.– Mikor született meg a gondolat, hogy a keresztény iskolákba járó tanulók szüleit megpróbálják szövetségbe tömöríteni?
– 2004 őszén, amikor az Országgyűlés a 2005. évi költségvetést kezdte tárgyalni. Ekkor már látszott, hogy a jelenlegi oktatási vezetés célja, hogy az egyházi iskolák támogatásának csökkentésével azokat háttérbe szorítsa, tevékenységüket nehezítse, ellehetetlenítse. Úgy gondoltuk, hogy a folyamat ellen a szülőknek egységesen, szervezetten kell fellépniük. Be kellett látnunk, ha nem fogunk össze, sok egyházi iskolát hamarosan be kell zárni.
– Kiket próbálnak a szövetségbe tömöríteni?
– Szeretnénk minden keresztény iskolát képviselni. Megalakulásunkkor közel negyven közoktatási intézmény szülői képviselték magukat a református, az evangélikus és a katolikus oktatási intézmények közül, mára ez a szám jelentősen megnövekedett. Alapszabályunk úgy fogalmaz, hogy a Kárpát-medencében lévő minden magyar nyelvű, egyházi oktatási intézményben tanuló fiatal szüleinek képviseletét szeretnénk felvállalni, tehát minden ilyen intézmény tanulóinak szüleit várjuk a szövetség tagjai közé. Ha sikerülne az állami intézményekkel egyenlő jogokat szereznünk a finanszírozás terén, még több egyházi iskola indulhatna, amelyet azért is fontosnak tartunk, mert az ilyen iskolákban az oktatáson kívül a nevelés is fontos szerepet játszik.
– Sokan, sokféleképpen magyarázzák a finanszírozási gondokat. Egyesek azt mondják, az egyházak több normatív támogatást kapnak, mint az államiak…
– Ez játék a számokkal, hogy finoman fogalmazzak. Más összeget kapnak az óvodások után és mást az általános iskolába járók után az egyházak. Megint csak mást kapnak a középfokú iskolák tanulói, és mást a kollégiumi férőhelyek után. Ez így is van rendjén, így is szól a megállapodás az állammal. Csak az arányok nem egyformák. Ha az egészet egy számnak vesszük, és azt elosztjuk a normatív támogatást kapók számával, hamis összeget kapunk. Hiszen más összeget kell kapni egy-egy óvodás után – hangsúlyozom, a megállapodások alapján – és mást az egyetemi kollégiumi férőhelyek után. Ha így számolunk, 2006-ban közel ötmilliárd forinttal fognak kevesebbet kapni az egyházi intézmények, mint a többi önkormányzati vagy állami intézmény. Figyelembe véve, hogy százezernél valamivel több tanuló jár egyházi kezelésben lévő közoktatási intézménybe, elmondhatjuk, hogy átlagban ötvenezer forinttal kapunk kevesebb pénzt utánuk, mint mások.
– Mit lehet ebben az esetben tenni?
– Bár az oktatás deklaráltan ingyenes, minden iskola próbál pénzhez jutni. Alapítványokat hoz létre, és várja a szülők segítségét. Ők pedig igyekeznek segíteni, hiszen számukra nemcsak az oktatás színvonala, hanem a nevelés is fontos szempont. Ezért tartjuk fontosnak a miskolci székhelyű Szülői Közösségek megalakulását. Próbálunk minden szakmai, jogi problémában segíteni, megoldást találni. Egyelőre mindenki társadalmi munkában végzi feladatát. Magam jogot végeztem, ügyvédként dolgozom, ebből élek családommal. Minden beadványt, kérést, javaslatot magam fogalmazok meg. Ha szövetségünk létszáma jelentősen megnőne, talán el kéne gondolkodnunk egy általunk alkalmazott adminisztrátor foglalkoztatásán.
– A december 16-i békés demonstráció nyugodt körülmények közt lezajlott. Mi erről a véleménye?
– Valóban békés, méltóságteljes volt az egész. Legjobban talán annak örültem, hogy amikor a Felvonulási térről az Oktatási Minisztériumhoz vonultunk, eközben nagyon sok járókelő megtapsolt bennünket. Érezni lehetett a szolidaritást, azt, hogy sokan vannak, akik ha nem is vallásosak, de tudják, jó célért okoztunk némi felfordulást a fővárosban. Annak is örültem, hogy ilyen sokan jöttek el. Ez erőt adott nekünk, és a hatalomnak talán figyelmeztetés volt, hogy némiképp visszafogják az oktatás általunk rossznak vélt átalakítását.
– Sokan csak e demonstráció szervezésekor hallottak először a Szülői Közösségek létezéséről. Mit tettek egy évvel ezelőtti megalakulásuk óta?
– Kértük már a köztársasági elnök úr segítségét, fordultunk már az alkotmánybírósághoz. Szót emeltünk a tavalyi érettségik körül kialakult lehetetlen helyzetben a felvételi ponthatárokkal kapcsolatban, illetve a felvételik idejének kihirdetése után az illetékesekhez fordultunk. Most is az alkotmánybíróságnál van egy beadványunk, várjuk döntésüket. Szót emeltünk az elfogadott 2006-os költségvetéssel kapcsolatban. Bár néhány részletén módosított a parlament, megmaradt hátrányos helyzetünk, csorbult az esélyegyenlőség. Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, így többeknek tudnánk segíteni, persze támogatottságunk is nőne, szavunk, esélyünk is nagyobb lenne.
