Isten megálmodott minket
Szerző: Szalontai Anikó
Fotó: Lambert Attila
A karácsonyi készülődés idején, december 14-én egy immár két évtizede boldog családban élő házaspár tartott előadást a döntésről. Földváry István és Mária a Váci Piarista Gimnáziumban tanítanak és – talán ezt kellett volna elsőként említeni, mert ez életük legfőbb hivatása – szülei hat gyermeknek. Az együtt átélt évek minden nehézsége és boldogsága nagy hitelt adott előadásuknak.Sokan gondolják, a döntés egyedül az emberé, ám ahogyan Földváry István megfogalmazta: a döntés Isten ajándéka. Mert ehhez az kellett, hogy Isten megálmodjon minket. De természetesen a mi akaratunk is kell hozzá, és csak akkor látjuk tisztán utunkat, ha egészséges az identitástudatunk. Miért nincsen ma sok fiatalnak önértelmezése? – tette fel a kérdést Mária. – Egy pszichológiai szakcikk adta meg a választ. Négy fejlődési fázison kell átmennie az embernek. Gyermekkorban átvett identitásunk van, mások határoznak meg minket. Pubertás korban egy diffúz állapot jön létre, amikor meglazulnak a határok. Ezután következik a kihordási idő, mikor a fiatal keresi céljait. Végül kialakul a kimunkált identitás – ez a döntés korszaka. A fiatalok ma megragadnak a második szinten, szörföznek a lehetőségek hullámain, de nem kötelezik el magukat. A mai társadalomnak nem jó, ha valaki dönt például egy másik ember, illetve a házasság mellett, mert akkor már nem szólhat bele az életébe, hiszen az biztos alapon áll. De Isten nem identitás nélküli, döntésképtelen, magányos embereknek képzelt el minket. Azt akarta, hogy együtt legyen férfi és nő, hogy együtt tükrözzék vissza őt. Isten nem csak a döntésben, de annak megélésében is jelen van. Próbáljuk a Szentháromság mintájára ketten egyként Istent imádni – mondta István, Mária pedig hozzátette: első Isten, utána jön a „te” és utána az „én”. Fontos, hogy ez a sorrend ne bomoljon fel.
A házasság az egyetlen olyan szentség, amelyet a felek egymásnak szolgáltatnak ki. Ez nem csak egyszeri, pillanatnyi – nap mint nap meg kell hozni ezt a döntést – hangsúlyozta Mária. – Hogyha ez megvan, akkor probléma, válaszút esetén már nem kell dilemmázni. Hiszen döntöttem, már csak eszerint kell cselekedni.Ez persze nem mindig egyszerű, és ahogyan az előadók is mondták, sok áldozattal jár. „Akit szeretsz, az törvényt szab neked” – szól egy ének. De Mária és István hangsúlyozták: ez nem azt jelenti, hogy többé minden perc lemondás. Meg kell tervezni, hogy hogyan lehet a házasságunk jó dolog. Sok házasság megy tönkre, amikor az első gyermek megszületik. Ez még több áldozatot jelent, közben a férj egyre inkább azt érzi, ő a maradék. Ennek nem szabad így lenni. Isten kettőnket álmodott meg közösségként. Ebbe az erőtérbe a gyermek is beletartozik, de fontos, hogy ne csak a gyerekről tudjunk beszélni, hanem egymással is törődjünk.
A házasság mellett való döntéssel sok más későbbi döntés is együtt jár. Az egyik ilyen a hűség. Hűnek lenni valakihez azt jelenti, hogy teszek érte valamit – fogalmazta meg Mária. – A passzív hűség, vagyis ha már nem udvarlok, ha csak a magam örömét keresem, már a hűtlenség kezdete. A másik későbbi döntés a gyermekvállalás, az elköteleződés az élet mellett. Erről a hatgyermekes családapa egyszerűen csak ennyit mondott: hihetetlen energiát jelent egy újabb gyermek születése.
A folyamatos döntés végső eredménye a szeretetközösség, amelyben megvalósul az önátadás. Aki igazán jó kapcsolatban él, soha nincsen egyedül, még ha egy időre fizikai távolság is van közte és a párja között – mondta István. – Ezt a „mit” a világ nem érti, mert nem érti, mi a hűség, mi a házastársi szeretet. A fogyasztói társadalom nem tud mit kezdeni az ilyen párokkal, hiszen azok nem akarnak fogyasztani, mert így is boldogok. Az ilyen köteléket a halál sem választja el – hivatkozott István egy plébánosra, aki egy temetésen így vigasztalta az özvegyet: A házasságod nem bomlott fel, csak az egyik feled előre ment, hogy helyet csináljon neked.
(A következő előadáson, február 8-án Jelenits István piarista szerzetes beszél a házasság szentségéről.)
