A világ nem más, mint hatalmas színjáték
Szerző: Szabó Judit
Fotó: Hortobágyi Lilla, Lambert Attila
A farsangi időszak január 6-án, vízkeresztkor kezdődik, zajkeltéssel, kolomprázással, ostorpattogatással, vagyis a farsang kihirdetésével, s egészen hamvazószerdáig (azaz idén március 1-jéig), a nagyböjt kezdetéig tart. A zajos, hajdan az „ördög ünnepének” nyilvánított farsang különösen utolsó napjaiban, az úgynevezett farsang farkán, húshagyó kedden, szárazszerdán és kövércsütörtökön (vagy zabálócsütörtökön) gazdag népi szokásokban. A farsang a tavaszvárás ősi ünnepe, melyben a rémisztő maszkok és a zajkeltés mind a tél elijesztésére, kiűzésére szolgálnak. Manapság is álarcosbálakat, karneváli felvonulásokat, maszkás mulatozásokat szerveznek világszerte. A maszkos alakoskodás az antik görög, római, illetve germán pogány szokásokig nyúlik vissza. Az ókori görögök Dionüszosznak mutattak be áldozatot. A régi rómaiak pedig a február 15-én rendezett Lupercalia-ünnepségeken kecskét szenteltek az isteneknek. Az úgynevezett Saturnalia ünnep alkalmával pedig álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat rendeztek. Napjaink egyik leghíresebb karneválja a velencei, de a világ kétségkívül leglátványosabb felvonulása (a legegyszerűbb kosztüm is 100 dollárba kerül) a Rio de Janeiró-i.
A legismertebb alakoskodó szokás: a busójárás
A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg. Mátyás király korában itáliai mintára álarcos mulatságokat rendeztek. Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben maga az uralkodó is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. Az egyház kezdetben rossz szemmel nézte a fékevesztett mulatozást, az ördög művének tartotta, sőt üldözte is, csakhogy a farsang időszakának megünneplését nem tudta visszaszorítani.
