Cikkek listázása

A (nagy)családosokat érintő intézkedések következményeiről

Áldott (gazdag) karácsonyt!

Szerző: Bókay László

Fotó: Lambert Attila

Az elmúlt hónapok hírei közt gyakran szerepeltek olyanok, melyek a gazdasági megszorításokról, konvergenciáról, gázárakról, kedvezmények, támogatások megszűnéséről szóltak. Az elmúlt hetek reklámjait figyelve viszont fantasztikus akciókról értesülhettünk, amikor 550 ezer forintos „árelőnnyel” vásárolhattunk 4 millió forintos gépkocsit, esetleg plazmatévét „csak” 299 ezerért. Az ország többségének anyagi lehetőségei és a reklámok ajánlatai közt azonban némi ellentmondás látszik. De erre is van „megoldás”, hiszen a bankok jobbnál jobb kölcsönajánlataikkal bombáznak minket. Azt már halkabban teszik hozzá, hogy legtöbbjük hihetetlenül nagy kamattal adja mindezt, s arról egyáltalán nem szólnak, hogy hányan kerülnek a visszafizetéskor teljes anyagi csődbe. A karácsony a lelki készülődés mellett az ajándékozás és vendégvárás időszaka is. Tudom, lehet egy kivágott szívecske is becses ajándék egy édesanyának, de az emberek java anyagi áldozatokat is vállalva szokta szeretteit meglepni ezen az ünnepen minden földi jóval.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzete azonban sokakat a további elszegényedés mellett a teljes anyagi ellehetetlenüléssel fenyegeti, hiszen az áfa emelkedése mellett talán mindennek az összege emelkedik, csak a fizetéseké nem. Nehéz helyzetbe kerülnek a kisnyugdíjasok – sokan vannak, tovább romlik az egyedül élők életszínvonala, a gyerekeket vállaló bérből és fizetésből élőkről nem is beszélve. Pedig a jövő záloga a gyermek. Egy országra jellemző hát, miként támogatja a gyermekeket vállalókat, már csak azért is, hogy a jövő biztosítva legyen. Talán kevesen tudják, de hazánkban 140–160 ezer „nagycsalád” van, azaz ennyi családban nevelnek három vagy annál több gyereket. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy ezekben a családokban nevelkedik a fiatalok 25 százaléka. Anyagi lehetőségeik, helyzetük tehát az ország jövőjét illetően rendkívül fontos tényező. Ezért kerestem fel a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét, Szabó Endrét, hogy karácsony közeledtével beszéljen a megszorító intézkedések nagycsaládosokat érintő következményeiről.

A négygyermekes orvos számtalan problémáról szólt. Elsőként az áfa változásáról beszélt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyobb családban több élelmiszer fogy, több ruha kell, így ők a már adózott jövedelmükből a vásárlások során ismét több adót fizetnek az államnak. Szólt arról is, hogy a gáz és távfűtés árának változása ugyan esetükben némi kompenzációval jelentkezik, de azt is elmondta, hogy a nagycsaládosok legtöbbje nem tudja a modern technológiával, drágán felépített lakásokat megvenni, így a régebbi, rosszul szigetelt lakásokat lakják. Egy rádióban vele elhangzott beszélgetésben (is) az egyeztetés, a hatástanulmányok hiányát tartotta a legnagyobb problémának. Példák tömegét sorolta. Senki nem szólt nekik, hogy a kormány igyekszik megszüntetni a tankönyvtámogatást, nem gondolta senki végig, hogy a vizitdíjat miért fizettetik meg olyan gyerekekkel is, akiknek nincs jövedelmük, hogy a „potyautasnak” nevezett kismamák után miért kell majd 24 ezer forintos tb-támogatást fizetni épp úgy, mint a felsőfokú tanulmányaikat végző, 18 éves életkorukon túl járó, ám jövedelemmel nem rendelkező fiataloknak. Mindenkit érintenek ezek a változások, de a nagycsaládosoknál mindez fokozottan jelentkezik. Náluk az eltartóra jóval több eltartott jut, így a kereső szülőre, esetleg szülőkre sokkal több teher hárul. Ki gondolta azt végig, hogy egy hétgyerekes családban, ahol esetleg három gyerek – mert tehetséges – egyetemre jár, fizetni kell a tandíjat és a tb-hozzájárulást, a másik három iskolában tanul, ahol legalább 25 ezer forint egy-egy gyerek tankönyvcsomagja, eggyel pedig az édesanya még otthon van, s utána is fizetni kell a tb-járulékot?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>