Cikkek listázása

Az érdemes élet és az örök élet győzelme

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

Az engesztelés éve alkalmából sok helyen szerveznek közös imádságot, zarándoklatot a megújulás szándékával. Egyházmegyénk is csatlakozott ehhez a lelki úthoz két egyházmegyei zarándoklat meghirdetésével. Mátraverebély–Szentkútra június 24-én, Máriapócsra pedig július 1-jén vártuk a zarándokokat.
Mátraverebély–Szentkútra több száz zarándok érkezett Keresztelő Szent János születésének ünnepén. Többek között Miskolcról, Ózdról, Egerből, a Jászságból érkeztek hívek, akik a szentkúti Szűzanya köszöntése után imádsággal és szentgyónással várakoztak a szentmise kezdetére.

A fél 11 órakor kezdődött szentmise főcelebránsa dr. Seregély István érsek úr volt, aki szentbeszédében a fatimai üzenet alapján fogalmazta meg a megújulás feltételeit:

„Ennek az üzenetnek legszívesebben hallott mondata, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szíve végül is győzelmet arat. Amikor ezt halljuk, fölmerül bennünk a kérdés, hogy mikor válik valóra ez az immár 90 éves üzenet? Biztos, hogy elérkezik az ünnepe. A győzelem nem a hatalomnak, nem a gazdagságnak, nem a kényelmes életnek az ünnepe lesz, hanem az ezen a földön mindenki javát szolgáló, meg nem bánt élet ünnepe. Mivel ezen a világon Istennek minden ajándéka emberek közreműködésével válik valóra, ne gondoljuk, hogy nincs tennivalónk ennek az ünnepnapnak az előkészítésében, megvalósulása feltételeinek teljesítésében, s ezért ezen a napon, az imádság és az engesztelés évében a nemzeti zarándokhely méltóságára emelt Mátraverebély-Szentkútra eljöttünk imádkozni. Az én kötelességem, hogy ennek a győzelemnek a feltételeiről szóljak, amelyeket elsősorban mindannyiunknak önmagunkban kell megvalósítani.

Három föltétele van, hogy ez a győzelem, az érdemes élet és az örök élet győzelmének ünnepe elérkezzék számunkra:

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>