Hazaszeretet – nacionalizmus?
Szerző: Papp Tamás
Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar! A Szózat kívülről ismert, sokszor elmondott sorai októberben különös hangsúllyal visszhangoznak szívünkben. Eszünkbe jut az elveszített ’48-as szabadságharc, az ’56-os forradalom, és – Kapisztrán Szent János októberi ünnepéről – a nándorfehérvári győzelem. A százötven éve elhunyt katolikus Vörösmarty a Szózatban drámai erővel énekelte meg a magyar történelem küzdelmeit. Napjainkban sokak szerint nem divat nemzetről és hazáról szólni. Ingoványos talaj, szokták mondani. Hamar rásüthetik az emberre, hogy nacionalista, és nehéz lemosni ezt a bélyeget. Talán éppen ezért nem árt felidéznünk a Katolikus Egyház Katekizmusának megállapítását, mely szerint: a haza szeretete és szolgálata a hála kötelességéhez és a szeretet rendjéhez tartozik. Emlékezet és önazonosság című politikai és lelki végrendeletében II. János Pál pápa kifejti, hogy a hazaszeretet nemes érzése a negyedik parancsolatból fakad: Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, melyet az Úr, a te Istened ad neked. Vagyis a pátriáról jusson eszünkbe a Páter, az édesapáról pedig a haza, amit anyaföldnek is szoktunk nevezni. Ide tartozik mindaz a gazdag örökség, amit egyedül otthonról, és csakis az évszázadok során felhalmozódott nemzeti kultúrából meríthettünk. Más nemzetek értékeit is akkor tudjuk igazán megbecsülni, ha képesek vagyunk saját örökségünket értékelni, mi több: szeretni. Hiszen nem egy megfoghatatlan fogalmat kerget, aki szereti a hazáját. Jól ismert arcok, tájak, szavak, dallamok villannak fel előtte. Mindannyiszor aggódó szeretetünk kifejezésének jele, ha szembeszállunk mindazzal, ami ezt a rendkívüli örökséget veszélyezteti. Így volt ez a tatár, a török, az osztrák, a szovjet megszállás idején, és így van ez ma is minden olyan hazug törekvéssel szemben, amely megpróbálja kikezdeni ezeréves nemzeti örökségünket. A hívő ember számára a hazaszeretet mindezen túl még egy vertikális távlatot is megnyit. Jézus ezt így fogalmazta meg: Mindent átadott nekem az Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek ki akarja jelenteni. Jézus példabeszédein keresztül egészen közel jött hozzánk az irgalmas, a könyörületes, a bennünket szerető Isten. Úgy szólíthatjuk, hogy Abba, Édesapa. A sok nemzethez tartozó fiak Jézusban valamennyien mennyei Atyát, és égi hazát kaptunk. Micsoda örökség! Ezért sem lehet nacionalista, vagyis kizárólagosan saját nemzetét szerető a keresztény. Miközben hazáját szereti, ragaszkodik a mennyei hazához, ahová sohasem egyedül, hanem földi értékeinket egymással megosztva, egymást segítve vezet az út. Ezért szívesen és büszkén mondjuk keresztényként és magyarként: Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar!
