Cikkek listázása

Ima a családokért a városmajori plébánián

A szenvedés a megtérés szolgálatában

Szerző: Hajnák Margit

A városmajori Jézus Szíve Plébánián első péntekenként együtt imádkoznak a hívek a családokért a szentmise keretében, majd estébe nyúlóan beszélgetnek mindarról, amit a nap előadója érintett előadásában. Október 7-én Kozma Imre atyát hallgathatták meg a jelenlévők, aki A szenvedés a megtérés szolgálatában címmel tartotta meg konferenciabeszédét.

Milyen a kapcsolatom Istennel? Mennyire tartom fontosnak akaratának teljesülését? Ha eggyé tudunk válni Isten akaratával, mint ahogy Krisztus tette, a szenvedés ugyan szenvedés marad, de értelmet nyer. Ha tudjuk, hogy Isten jelen van szenvedéseinkben is, nem tragédiaként éljük meg, mint ahogyan azt modern világunk teszi. És ez lehet az igazi megoldást, összegezték a jelenlevők. „Tulajdonképpen önmagunktól szenvedünk, amikor túl fontosak vagyunk önmagunknak” – utalt Kozma Imre atya arra, ami konferenciabeszédében is elhangzott, melynek gondolatait az alábbiakban közöljük. 

Hogy a szenvedés miképpen szolgálja a megtérést, vagyis az ember Istenhez való visszatalálását? Szenvedés van, de nem kellene lennie. A szenvedés eredete sajátos kérdés. Tulajdonképpeni oka, hogy az ember önerőből akar boldogulni. A szenvedés önmagában értelmetlen. De Jézus Krisztus ezt az értelmetlen szenvedést saját szenvedésével a szeretet önátadásává magasztosítja. Nekünk keresztényeknek, akik várjuk az Emberfiát, tudomásul kell vennünk, hogy a szenvedés nem fog megszűnni, hanem a világ végéig tart. És ez feladatot jelent számunkra. Az Emberfiára oly módon várakozunk, hogy az Isten Szenvedő Szolgáját követjük, a Bárányt, aki velünk egy lett. Ő azért jött, hogy nekünk szolgáljon. Az Emberfiára való várakozás tehát a minden emberrel való szolidaritást jelenti, és itt kell az élet értelmét keresni.

A szenvedés van, de nem kellene lennie. A szenvedés eredete egy történelmi dráma, mely a paradicsomban kezdődik. Az ember úgy gondolja, hogy Isten nélkül is boldogulhat. Ez zavart kelt az egész teremtett világban, megbontja a világ harmóniáját, tövist és bojtorjánt terem az embernek. Ez a drámai történet a szenvedés eredete. A szenvedés oka tehát az, hogy az ember önerejéből akar boldog lenni. Ez a próbálkozás szolgaságba hajtja az embert, elveszi az önmaga és a világ feletti hatalmát, és megszünteti a másik emberrel való harmonikus kapcsolatát. A szenvedés az ember kiszolgáltatott voltát jelenti. Istentől való eltávolodása ugyanis megfosztja az embert az Istentől kapott hatalmától, és így kiszolgáltatottá válik. 

Jézus önátadó szeretetté formálja a szenvedést 

A szenvedés valóban érthetetlen. Az emmauszi tanítványok arról számolnak be, hogy nem értik Jézus szenvedését, és hogy szenvedése elfogadhatatlan számukra. De Jézus megmagyarázza nekik: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak?” (vö. Lk 24, 26) A szenvedésnek önmagában nincs magyarázata, az embernek nincs rá elmélete, viszont Jézus önátadó szeretetté formálja. Amikor keressük helyünket a világban, gondoljunk az ősevangéliumban elhangzó ígéretre. Az értelmetlen szenvedés az ember megváltásának igazságává válik, és az igazságot Jézus teljesíti be. A Mes­siástól azt várták, hogy elveszi a szenvedésüket, harcosként képzelték el. Számunkra, akik keressük helyünket a világban, nagy lehetőség, hogy arra a Jézusra figyelhetünk, aki nem használja a Messiás nevet, hanem Emberfiának nevezi magát. Ez vigasztaló, mert azt jelenti, hogy Jézus egy akar lenni közülünk. Kicsi akar lenni, hogy mindenki közel léphessen hozzá, hiszen azért jött, hogy nekünk szolgáljon. 

Újra Isten akaratát állítani a középpontba 

Az eljövendő Emberfia határozza meg ennek a világnak menetét. Az eljövendő Emberfiára várunk mindnyájan. Keresztény küldetésünk, hogy várakozásunk során úgy hordozzuk keresztünket, mint ahogyan Jézus hordozta: a szenvedő terhét megosztva. Az ember elhagyja önmagát, hogy odaérkezzen a másik emberhez, azért hogy szolgálja őt. Amikor Jézus szenved, egészen elhagyva önmagát, rátalál az Atya akaratára. Az egyháznak az idők végéig ez a küldetése: újra Isten akaratát állítani a középpontba, ami a megtérést jelenti. A zsidóknál a megtérés az isteni előírások, parancsok megtartását jelentette, a visszatérést az isteni útra. Az Újszövetségben pedig azt jelenti, hogy Jézussal megszabadulunk az értelmetlen szenvedéstől az által, hogy Isten akarata kerül az első helyre. Nem egyszerű ez a kérdés, mert a mai modern világ az ént teszi a középpontba, azt tartja értéknek, ami az egyént szolgálja. El kell gondolkodnunk nekünk is, hogy mi áll életünk középpontjában. Ha Isten akarata van a középpontban, akkor elhisszük: az ember igazi boldogsága abban áll, hogy magáról megfeledkezik, és a másik emberhez köti az életét.  

A megismert és a megélt igazság egysége 

A modern gondolkodás az énnel együtt az agyat állítja a középpontba. Az ókorban viszont a szívet teszik középpontba, a megértett igazság megtételéről beszélnek, azaz a megismert igazság és a megélt igazság egységéről. A modern embernél a megismert és megcselekedet igazság elválik egymástól. Ennek következtében ideológiákat gyárt, igazolva ezzel önmagát, azt, hogy a megismert igazságot miért nem cselekszi meg. A megtérés az Istenhez való visszatalálást is jelenti. Ismét közel kerül egymáshoz a megismert és megtett igazság. Ez nem minden esetben sikerül, de erre kell törekednünk. A megtérés Istenre hagyatkozást is jelent, és bátorságot a szolgálatra, ami az ember életének értelmet ad. Hiszen nem önmagának él az ember, és ez minden emberi kapcsolatra érvényes. Úgy jutunk egymással közösségbe, hogy vállaljuk a világ szenvedését és a másik ember sorsát. 

Talán őrzője vagyok testvéremnek? 

A szőlőmunkások történetében a munkások számára minden természetes. Nem gondolnak arra, hogy a kertet rájuk bízták. Miránk is ránk bízták a világot, és benne egymásra bíztak bennünket. Ez az a pont, ahol az ember megmutathatja, hogy a szeretetnek megváltó ereje van. Nagy a felelőssége az embernek a világért, amit ránk bízott az Isten. Keresztény küldetésünk parancs. „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” – kérdezi Káin (vö. Ter 4,9). Igen, egymásért felelősséggel tartozunk, mert egymásra bízott bennünket az Isten.

Szenvedés van, de nem kellene lennie. És a szenvedés onnan származik, hogy az ember Isten nélkül akarja az életet élni. A megoldás Jézus Krisztus szenvedése, aki önátadó szeretetté alakítja azt. Keresztény küldetésünk, hogy úgy várjuk az életünk végét, úgy töltsük napjainkat, hogy felelősséget vállalunk a világért. A megcselekedett igazság azt jelenti, amit Jézus mondott: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (vö. Mt 25,40). Egyszerre komplikált és egyszerű ez a kérdés. Amilyen mértékben elszakadunk magunktól, annyiban leszünk forrás mások számára.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>