Nagyböjt és Húsvét egy franciaországi családban
Virágcsokor az Úrnak
Szerző: Astrid Huet
Picardie az erdők, a kukoricaföldek, a régi templomok és kastélyok vidéke. Ezen a csodaszép tájon élek szüleimmel és testvéreimmel – három húgom és egy öcsém van – egy Párizstól háromszáz kilométerre, északra fekvő kis faluban. Szüleim a Bárka Közösség tagjai. A Bárka egy olyan keresztény közösség, amely szellemi fogyatékos embereknek ad otthont. A közösségi élet fontos részét képezi mindennapjaimnak születésemtől kezdve. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a Bárka Közösség a tágabb értelemben vett családom. A falunkban öt olyan család él, amelyből a szülők a közösség tagjai. A mi szüleink nem egy hivatalba mennek reggelente dolgozni, hanem a közösség otthonaiba. A faluban három olyan ház működik, amely szellemi fogyatékosoknak, felnőtteknek és fiataloknak ad otthont. Olyan otthont, amelyet a szeretet, a bizalom, a megosztás, a másság elfogadása, a tisztelet és a hit oszlopaira építenek.
Fogyatékos emberek között nőttem fel, amit talán egy kívülállónak furcsa elképzelni, számomra azonban ez teljesen természetes. Kiskoromban gyakran vigyázott rám szellemi fogyatékos felnőtt, aki rendkívül büszkén tolta a babakocsimat a falu főutcáján. A születésnapomra a legjobb barátnőmön kívül mindig meghívtam fogyatékos barátaimat is.
A legnagyobb ajándék: a közösség és a szüleim
A hitéletem és istenképem alakításában is segített a Bárka. Nagyon sokat tanultam a fogyatékosoktól: az Istenbe vetett, feltétel nélküli bizalmukat, a látszólag gyermeki, mégis rendkívül mély hitüket látva. Emlékszem, hogy egy ima alkalmával, amikor Jézus követéséről volt szó, egyikőjük felkelt, és vagy tíz percet sétált fel s alá a templomban. Megkérdeztük tőle, mit csinál, és ő sugárzó tekintettel azt válaszolta: Jézussal sétálok! Első hallásra meglepő, ugyanakkor nagyon szép tanúságtétel volt! Sokszor előfordult, hogy szembe jött velem valamelyik fogyatékos testvér, rám mosolygott, a szemembe nézett, és csak annyit mondott: Jézus szeret téged!
Azt hiszem, a közösség mellett a másik óriási ajándékot a szüleim jelentik számomra, akik igaz keresztények. Sokat imádkoznak, és a hétköznapokban, az apró dolgokban is hűek Istenhez, hitükhöz és ahhoz, amit hirdetnek. Minden napjuk imádsággal indul. Mielőtt mi, gyerekek felkelnénk, ők már együtt imádkoznak. Nagyon jó, biztonságot adó érzés volt, amikor néha korán reggel felébredtem, és a szüleimet a házunkban kialakított kis oratóriumban térden állva, imádkozva találtam.
Nagyböjti „csokoládés doboz”
