Tavaszi zsongás
Szerző: Schmidt Egon
A természet, a teremtett világ mindig gyönyörű, de a legszebb mégis a tavaszi hónapokban. Ragyognak a napsugarak, lágyan cirógat a szellő, és aki gyakran kirándul, megfigyelheti, hogyan éled újjá erdő és mező a hosszú téli pihenő után. Márciusban már duzzadó rügyek ülnek az ágakon, sőt a fekete bodzán apró levélkéket is látni. A fű között szerényen meghúzódva tárja szét sárga szirmait a kis martilapu, az erdőben sárga foltok jelzik a virágzó sombokrokat, a tisztás felett pedig már ott libeg az első áttelelt citromlepke, árkokban, erdőkben vidáman trillázik és hangos „vi-vi-vi-vi”-t kiált világgá a csuszka, szerelmesen búgnak az örvös galambok, és a hó végén megérkezik az ősi fészekre az Afrikát megjárt gólyapár. A kelepelés végigszáll a falu felett, és gyerekek integetnek mosolyogva a nagy utat megtett vándorok felé.
A rétek és legelők felett kórusban énekelnek a mezei pacsirták, a víz felett gágogó nyári lúd párok repülnek, a nádas szélén messziről fehérlik a magyar természetvédelem címermadara, a nagy kócsag. Récecsapatok hintáznak a vízen, egymást követve érkeznek a bíbicek, godák, pólingok és más parti madarak, a közeli erdőből messze száll az énekes rigók tagolt strófákból álló füttye. Alkonyatkor pisszegve és korrogva húznak a hosszú csőrű erdei szalonkák, és míg őket figyeljük, a bokrok között bujkáló vörösbegyek gyöngyöző, az erdei patakok csobogását idéző dalában gyönyörködhetünk. Március és április fordulóján érkezik Afrika felől a búbosbanka, és rövidesen már hallhatjuk jellegzetes „up-up-up” kiáltását. Az almafa ágára függesztett fészekodúban széncinege építkezik. A tojó dolgozik, mohát, a béleléshez szőrszálakat hord a fészekhez, míg párja egy közeli fán ülve sűrűn hallatott „nyitnikék”-kel védelmezi választott területét a betolakodókkal szemben.
Az erdőben a kis kék cinege üres harkályodút választott, az ott készült puha fészekbe rakta le 8–14, rozsdaszínű pettyekkel tarkított tojását. Amikor pedig a fiókák két héttel később kikelnek, a két madár hajnaltól szürkületig hordja számukra a lombok között gyűjtött hernyókat és pókokat, felmérések szerint a körülbelül háromheti nevelési idő alatt a kék cinege pár kereken 25 ezer rovart és pókot, főként emberi szempontból káros hernyót pusztít el, munkájukért pedig nem kérnek egyetlen fillért sem, és nem használnak egy csepp vegyszert sem!
A mókusok párosodási ideje januárban kezdődik, a fák koronájában gallyakból álló, finom háncsdarabkákkal, mohával és száraz levelekkel bélelt fészekben márciusban születnek meg az első csupasz és zárt szemű apróságok, anyjuk szorgalmasan szoptatja, melengeti őket, ha pedig veszélyt sejt, a szájába kapva hordja át kölykeit egy másik, biztonságosnak vélt fészekbe.
Minden tavasszal örömmel hallom meg az első, csengő hangon megszólaló barátkát, később, április elején a trópusi Afrikából hazatért fülemülék csattogását, folyópartokon, ártéri erdőkben járva elgyönyörködöm a salátaboglárka sárga virágtengerében, napsütötte domboldalakon az ugyancsak sárga tavaszi hérics pompás virágaiban. A dombok felett kering és kedves „dlü-dlü-dlü-lu-lu-lu” hangján énekel az erdei pacsirta, a meleg napsugarak előcsalogatják a zöld gyíkokat, de előbújnak hosszú téli pihenőjük után az ürgék is. A nap felé tárja szét tarka szárnyait a nappali pávaszem, repül a kis rókalepke, április végétől a fecskefarkú lepke, amely bátran versenyre kelhetne a legszebb trópusi pillangókkal is, fehér és rózsaszínű ruhát öltenek a kiskertek gyümölcsfái is. Az egyik öreg törzs odúja előtt seregély énekel. Néha még a szárnyaival is csapkod hozzá, ilyenkor egy láthatatlan zenekart vezénylő karmesterre emlékeztet.
Áprilisban már elhagyták a fészket az első fekete rigó és mezei pacsirta fiókák, hangosan csattognak a területüket féltő erdei pintyek, búgnak a vadgerlék, és ezekben a hetekben a kertekben is megfigyelhetjük a vonuló örvös és kormos légykapókat.
A tószegélyekben egyre magasabbra szökken a frissen zöldellő új nád, a sűrűben láthatatlan bölömbika bummog, trillázik a kis vöcsök, odébb, a tisztáson büszkén vezeti fiókáit a nyári lúd pár. Elől úszik a tojó, utána igazi libasorban a sárga pihés apróságok, a sort a gúnár zárja. A nyári lúd párok (sok ember példát vehetne tőlük) életük végéig együtt maradnak, és példás gondossággal nevelik fiókáikat is. A parti fűzfán hangosan kiáltozik a kakukk, alatta, egy kinyúló nádszálon kapaszkodva nádirigó hirdeti karicsolva a tavaszt, folyamatosan pirreg a nádi tücsökmadár, a nádas felett zsákmányt kereső barna rétihéja portyázik, a közeli tocsogós rétről idehallatszik a bíbicek jajgató és a piroslábú cankó flótázó kiáltása. A falu felől erre a rétre érkezik minden reggel a piros csőrű gólya. Békát, gilisztát keresve lépeget, míg párja már a fehér tojásokat melengeti a falu főutcáján, egy villanyoszlopon épült hatalmas fészekben. A fészek oldalában az „albérlők”, verebek csiripelnek, de a nagy madár nem törődik velük. Mozdulatlanul ül, csak a szeme éber. A háztetők felett eltekintve a rét felé figyel, ahonnét párja érkezését várja.
Szeretem a csendes alkonyi órákat, akár az erdőben, akár a vízparton. A nap már alábukott, vörösen izzik az ég alja, de még világos van. A mező felől pacsirta énekét sodorja a szellő, az erdőben ideges őzbak riaszt hangosan, a magasban a sereghajtó gyurgyalagok vonulnak, „prü-prü” hangjaik betöltik a levegőt. Aztán egyre sötétebb lesz, már csak egy álmos fekete rigó flótázik valahol, és denevérek kezdik meg nesztelen őrjáratukat a tisztás felett. A magasban sziporkázva gyúlnak ki a csillagok, és a már sötét erdő mélyén huhogva szólal meg, köszönti az estét az öreg macskabagoly.
