Cikkek listázása

A katonák Húsvétja

Részvevői és tanúi Jézus szenvedésének és húsvétjának

Szerző: Hankovszky Béla tábori lelkész

Sokszor tűnik úgy, mintha az Evangélium szempontjából lennének jobb, illetve rosszabb foglalkozások; katonának lenni pedig nem tűnik túl evangéliumi életformának. A Szentírást olvasva azonban azt látjuk, hogy a húsvétnak számtalan katonai vonatkozása is van. A keleti egyházban a keresztrefeszítés minden ábrázolásán ott szerepel a római százados, aki Jézus szenvedését és halálát látva fölismeri, hogy ő „valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). A hagyomány Longinusnak nevezi, és ő a katonák védőszentje. Ünnepe március 15-én van, s bár személye a legendák ködébe vész, annyit mégis tudunk róla, hogy ő szúrta át Jézus oldalát, s így nagyon is kézzelfogható az alakja. Keresztelő Jánossal együtt szerepel az ikonokon. Mindketten rámutattak az Üdvözítőre, s az egyház, amelyik ünnepli Keresztelő János vértanúságát, megemlékezik Longinus mártíromságáról is. A nyugati gótikus oltárképeken és szárnyas oltárokon is megjelenik alakja, s annyira fontosnak tartották, hogy gyakran aktualizálták szerepét, így például a magyar királyság területén Zsigmond császárt mint Longinust ábrázolták a kereszt mellett (Kolozsvári Tamás kálváriaoltára). Ez a katona Jézus húsvétjának pozitív szereplője, s egy olyan világban, amikor a szenvedés ténye és tapasztalata vezet sokakat a megváltás kétségbevonására, különösen fontos, hogy Longinus Jézus szenvedését látva tért meg.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>