Fohász hűséges, hősies lélekért
Szerző: Herdics György,
Fülöp király haldoklik – írja Márai egyik novellájában – s magához hívatja az infáns barátját, Lerma grófot. „Mi marad itt, ha meghalok?” – teszi fel a kérdést a király, s meg is adja a választ: a hit. „Igen – mondja a gróf. – Van valami, ami megmarad, múló világok fölött: a lélek. A spanyol lélek, …mely hűséges és hősies”. Majd az infáns barátja, aki nemsokára nagyhatalmú úr lesz, Cervantesről kezd beszélni, aki éppen börtönben van, mert Sevilla adóinak behajtásával bízták meg, s az elszámolás nem egyezik. Cervantes könyve „egyszerre hősies és alázatos, egyszerre lelkes és elvakult, magasztos és nyomorult… az a spanyol lélek szól e könyvből hozzám, mely meghódította a világot, az a lélek, mely hisz valamiben, valami fensőbben és nemesebben” – mondja a gróf. Cervantes alkotott valamit, ami megmarad…
Sok-sok kisember és nagyember vágya: valamit alkotni, ami megmarad. Amin az idő vasfoga nem ejt csorbát, valamit, ami fensőbb és nemesebb. Valamit, ami, ha nem is hódítja meg a világot, legalább azokat meghódítja, akik valamilyen oknál fogva fontosak a „hódító” számára. Lám, Cervantes tényleg hódított: Don Quijote de la Mancha lovagja a kitartás jelképévé vált – szélmalomharcai ellenére is. Tébolyult volt ő, mint sokszor – bizonyos értelemben – mi megannyian. De lehet, hogy van szent téboly is. Vagy szent együgyűség, ahogyan valahol láttam a szentek együgyűségének „vallásos olvasatát”. Együgyűek voltak, mert egy ügyük volt, az istenkeresés.
Hűséges és hősies lélek kellene… Mint a nagy bűnbánókban volt, kik másokért is tudtak-mertek engesztelni, vagy mint az apostolokban volt, kik szétszéledtek lelket vinni a világba. Mert csak amolyan babitsi szentek vagyunk sokszor: „kívülről a szemnek kifaragva szépen…”
Anno a spanyol lélek meghódította a világot… Mi meg itt állunk tétován, sokszor keresve-kutatva a „meghódítandókat”, s közben nem vesszük észre, mennyien várnak arra, hogy szeretetünkkel, emberségünkkel, barátságunkkal, jó szavunkkal hódítsuk meg őket. Nem tudunk hódítani – legalábbis nem „szent” értelemben – mert száz és ezer „ügyünk” van, foglalkoztat sok minden, mi másodrendű, s olyan is, mely így vagy úgy, de elfordít az Istentől.
A nagyböjt s a húsvét újbóli lehetőség: akarjunk hódítani. Visszahódítani magunkat az Istenhez, s másokat is meghódítani az Isten számára. Lelket, lelkesedést vinni szűkebb világunkba, mert éppen a lélek hiányzik. Annyi minden más megvan már!
A „múló világokat” számtalan ember szolgálja. S mi magunk is csapdába esünk, hajlamosak vagyunk elhagyni szépet és jót – a lelket – múló világokért.
Isten örökérvényűt alkotott, ami nem múlik el… Érdemes hozzá szegődni!
