Cikkek listázása

A veszprémi főegyházmegye rövid bemutatása

Egy ősi, szép egyházmegye

Szerző: Márfi Gyula

Az ország legfiatalabb érseksége (1993-tól) egyúttal hazánk legrégibb egyházmegyéje, melyet már Géza fejedelem megalapított. Volt idő, mikor egyházmegyénkhez tartozott Buda is, majdnem az egész Dunántúl, sőt bizonyos területek még a Duna-Tisza közből is. Talán ennek az ősi nagyságnak is köszönhető, hogy Gizella királyné Veszprémben telepedett le, és a veszprémi püspökök koronázták a királynét egészen a 20. századig. Veszprémben volt az ország első apácazárdája és egyházi műhímzőműhelye. Ebben a városban nevelkedett hét évig Árpádházi Szent Margit is. Itt működött – ha csak rövid ideig is – hazánk első jogi főiskolája.

Hadd említsek meg néhány híres püspököt: Vetési Albert (1458–1486), Padányi Bíró Márton (1745–1762), Ranolder János (1849–1875), Báró Hornig Károly (1888–1917), Rott Nándor (1917–1939), Tóth Tihamér (1939), Mindszenty József (1944–1945), De itt kezdte püspöki szolgálatát Lékai László, Kádár László és Paskai László is, ők érsekként távoztak innen. Szendi József pedig helyben lett érsek 1993-ban, amikor az egyházmegye területét majdnem megfelezték, rangját pedig érsekségre emelték.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>