A Csanády házaspárral beszélgettünk
A jó büntetést nem kell ismételni
Szerző: Körössy László
Gábor: – A nevelés célja, hogy a gyerekeket bevezessük abba a világba, amely körülvesz minket. A kiskamasz nevelése is abba a folyamatba illeszkedik, amely születéstől fogva a megismerésre irányul. Kezdetben a szülő jelöl ki határokat a gyermek számára, azután fokozatosan engednie kell a gyermeknek, hogy saját tapasztalatokat szerezzen, nemcsak a „be fogod ütni,” „le fogsz esni” stb. körben, hanem a döntések világában is.
Zsuzsa: – A kamaszkorban egyre több döntés adható át. Például a nagyobb fiúk, ha a barátaikkal elmennek valahova, maguk mondhatják meg (ésszerű határok közt), hogy mikor jönnek haza, de akkorra otthon is kell lenni. A maguk választotta időpont betartását számon is kérjük rajtuk.
Gábor: – Kisebb gyerekeknél is, de itt is fontos, hogy pontosan tudják, mit lehet és mit nem. Akkor fogják jól érezni magunkat, akkor érzik biztonságban magukat, ha világosak a játékszabályok, amelyek persze változnak a gyerekek korának megfelelően. Egy kamasz szabadsága az érettségével fokozatosan kell, hogy nőjön. A büntetés szerepe a keretek jelzése: a gyereknek tudnia kell, mikor „eprészett tilosban”. Néha erre egy szemvillanás elég, de a dolgok súlyát is tanítani kell.
– Mit jelent önöknél a súlyos büntetés?
Gábor: – Például az elfenekelés olyan büntetés, amelyet az óvodásnál idősebb gyereknél erkölcsi jellegű dolgokra tartunk fenn.
Zsuzsa: – A büntetés nem történhet hirtelen, indulatból, mert nem ér célt: a gyerek a szülő indulatának fogja tulajdonítani. Pontosan tudnia kell a gyereknek, hogy disznóságot követett el. Még a büntetés előtt el kell neki magyarázni mit miért, és be kell vele láttatni, hogy ezt nem lehet így csinálni. A magyarázattal kísért büntetés mélyebben hat, akár „egy életre” megjegyzi a dolgot, de ez is a célja, tanulja meg, hogy azt nem lehet.
– Mondanának egy példát?
Gábor: – Egyik gyerekünk, aki utálja az úszást, egy alkalommal fel volt mentve a tornaórai úszás alól. Azután a következő órán kihasználta a tanár figyelmetlenségét, és ettől kezdve több egymást követő órán olvasgatott úszás helyett, holott csak egyszeri alkalomra volt felmentve. Félév után persze kiderült a dolog.
– Mit léptek erre?
Zsuzsa: – Először megbeszéltük a dolgot egymás közt, azután vele is, és kitaláltuk a büntetést. Közben egy nap is eltelt, nem akartunk kapkodni.
Gábor: – Megbeszéltük, hogy sajnos most el kell fenekelni, ami meg is történt. Azután Zsuzsával eljártak úszni, pótolták a kimaradt órákat. A belépőjegyét persze ő fizette a saját zsebpénzéből. Bár minden ilyen dolog fájdalmas, belátta, hogy érte van.
Zsuzsa: – Amikor az első fiunk bő két éves volt, a harmadik fiú is megszületett. Be kellett látnunk, hogy fiús család vagyunk sűrűn született gyerekekkel, és úgy döntöttünk, hogy már kis korban „megfogjuk” őket, különben élhetetlenné válik az életünk. Ez nagyon „bejött”. Ma úgy látjuk, figyelembe véve más családok példáját is, hogy akkor is így kellene tennünk, ha csak egy vagy két gyereket nevelnénk. Nagyon fontos a következetesség, hogy rendje legyen a dolgoknak. Csak így válik lehetővé, hogy amikor a szeretet, az irgalom révén mégis elkerüli egy gyerek a megérdemelt büntetést, észre tudja ezt venni. Hiszen a szeretet a fontos, a büntetés csak jelzés.
