Kezdődhet a rekecsini csángómagyar gimnázium építése
Sziklára épülő iskola
Szerző: Lukács János
Fotó: Lukács János
A Rekecsin határába tervezett Béke Királynője Gimnázium alapkövének letételére mindenesetre sokan eljöttek, csángóföldiek, erdélyiek, magyarországiak. Böjte Csaba kérésére valamennyien egy-egy követ hoztak magukkal saját szülőföldjükről, amelyet az erre előkészített deszkaalkotmányra lehetett elhelyezni. Kő, kő, mindegy, honnan van, gondolhatná az ember, de itt szimbolikus jelentéssel bír minden kavics, minden homokszem. Persze van, aki nemcsak követ hozott: Kecskemét önkormányzata például máris megszavazott másfél millió forintot az épülő iskolának.
A csíksomlyói búcsú után az első megálló mégsem Rekecsin, hanem a Hargita megyei Gyimesfelsőlok. A Székelyföld és Moldva határán fekvő faluban százak hallgatják végig a szentmisét az Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium udvarán, és Böjte Csaba reménnyel, optimizmussal tele prédikációját. A számos gyermekvédelmi központról ismert szerzetes a tőle szokott egyszerűséggel beszélt arról a tervről, amely nemzedékeknek biztosít majd lehetőséget az anyanyelven való tanulásra. Csaba atya január elején kapott egy levelet a csángószövetségtől, amiben segítségét kérték egy iskola felépítéséhez. Az atya azt tanácsolta, beszéljék meg többen a dolgot, majd jelentkezzenek újra. A csángószövetség felhívására több mint százötven ember gyűlt össze Bákóban, ahol eldöntötték, igenis meg kell építeni az iskolát, és ehhez Böjte Csaba segítségét kérik. „Az én szerepem ettől kezdve annyi, mint ezé a mikrofoné – fogalmazott Böjte Csaba a prédikációban. – Felerősítem a kérést. Hiszem, hogy a Béke Királynője Gimnázium egy lépés lesz az Isten Országának építése felé vezető úton.”
Rekecsint Gyimesfelsőloktól viszont nem egy lépés választja el. A két település jó száz kilométerre van egymástól, köztük az ezeréves magyar határ húzódik. A Kárpátokon kívül a házak is kisebbek, szegényesebbek, mint Erdélyben. Rekecsin határában lassan gyűlik a vendégsereg. Gabriel Berca Bákó megyei prefektust az alprefektus és a polgármester társaságában találjuk, Hegyeli Attila, a moldvai magyar oktatási program vezetője a magyarországi vendégeket kíséri. Az európai és a balkáni fél találkozása a hűvös protokoll és a reménykedő kíváncsiság sajátos keverékének jegyeit viseli magán. „Az interkulturalitás az, ami összetartja az embereket” – így üdvözölte a prefektus Mádl Dalmát, a magyar köztársasági elnök feleségét, aki válaszában azt hangsúlyozta: „Közösen kell dolgozni, remélem, hogy mielőbb felveszik Romániát is az Eurpai Unióba.”
Az erdő mellett felszerelt színpadon először Vasile Ichim rekecsini polgármester köszönti a vendégeket. A román trikolórba öltözött elöljáró érezhetően izgatott: mindenekelőtt „Milda Dalma” asszonyt üdvözli, majd a „Szent Teréz Alapítvány” elnökét, Csaba atyát. Vasile Ichim hosszasan fejti ki abbéli reményét, hogy az iskola betölti majd a neki szánt szociális küldetést, és a szegény sorsú gyermekeknek is lehetőséget biztosít a tanulásra. Büszkén sorolja azoknak a civil szervezeteknek a neveit, amelyekkel a polgármesteri hivatal szoros kapcsolatokat ápol, de amelyeknek – tudva tudjuk – semmi közük nincs a magyar oktatáshoz.
A polgármester után Gabriel Berca, a román kormány területi megbízottja lép a közönség elé. „Arra vagyunk ítélve, hogy barátok legyünk” – fejti ki nézetét a román-magyar megbékélés esélyeiről a prefektus. Berca arról beszél, hogy a kormány jellegzetessége a megértés és a kiegyensúlyozottság, amit mi sem bizonyít jobban, mint a mostani alapkőletétel. „Tudom, hogy voltak ellenérzések, a mentalitás nehezen változik, de mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy prosperáló Európát építsünk, derűs, gazdag emberekkel” – folytatja gondolatmenetét a prefektus, majd hozzáteszi: mindannyian románok vagyunk, kulturális gyökereinktől függetlenül.
Sokkal melegebb hangon szól a jelenlevőkhöz Mádl Dalma. Beszédét egy Pusztinán gyűjtött csángómagyar népdallal kezdi, majd azt hangsúlyozza: köveinkkel, adományainkkal, szeretetünkkel építhetünk. „Szinte közhely, hogy múltunk nélkül nincs jövőnk – mondja Dalma asszony. – Minden építményhez alapra van szükség, elődeink tapasztalatára és hitére.” Rövidesen kiderül, a kő, amit magával hozott, mindezt jelképezi. Dalma asszony ugyanis Esztergomból hozott magával egy téglát, amely a Szent István által alapított ezeréves egyházmegyét, egyben pedig az ezeréves magyar kereszténységet jelképezi. „Kívánom, hogy a kövek élő kövekké váljanak, ne maradjanak egyszerű építőelemek” – fogalmaz a köztársasági elnök felesége, majd – akár afféle figyelmeztetést – hozzáfűzi: szerető figyelemmel fogja kísérni a csángó iskola működését.
Dalma asszony után Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöke lép az emelvényre. A politikus mindenekelőtt a történelmi esemény jelentőségét hangsúlyozza, azt, hogy a román vezetők szembesülnek a ténnyel: a magyar köztársasági elnök feleségének és magyarországi politikusoknak igenis fontos a csángók sorsa, hiszen eljöttek, itt vannak. De nem hallgathatja el korábbi sérelmeit sem. „Tíz évvel ezelőtt, amikor itt jártam, kaszával-kapával fogadtak, nem a prefektus ünnepi köszöntőjével” – emlékszik vissza Takács Csaba. Tytti Isohookana Asunmaa, aki az Európai Tanács képviselőjeként sokat tett a csángó magyar gondok orvoslásáért, nem tudott személyesen eljönni az ünnepségre, de üzenetben fogalmazza meg: Európa tud a csángókról, és odafigyel rájuk.
Végül Böjte Csaba lép a mikrofonhoz, és papi jelmondatával kezdi a beszédét. „Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, és mindannyian testvérek legyünk” – idézi a II. vatikáni zsinat tanítását a szerzetes, majd felkéri a jászvásári katolikus püspök küldöttjét, szenteljék meg együtt az elhozott köveket. Vladimir Peterca, a bukaresti teológia rektora eleget is tesz a kérésnek. A gesztus jelképértékű: Rekecsin már a jászvásári román püspök fennhatósága alá tartozik. Megszólal a Magyarországról hozott hatvankilós harang, ifjabb Farkas Titusz adománya is, s mintha a rávésett felirat üzenne a harangszóval: „Vándor fecske hazatalál, / Édesanyja fészkére száll, / Hazajöttünk, megáldott a / csíksomlyói Szűz Mária.” Egymás után borítják ki az emberek a magukkal hozott csomagokból a köveket, némelyiken felirat kívánja az utókor figyelmébe idézni a származási helyet: van itt kő a közeli Pusztináról, de az ezer kilométer távolságra levő Győr-Moson-Sopron megyéből is. Bízhatunk benne: a Béke Királynője sziklára épített otthont kap Csángóföldön.
