Cikkek listázása

Először rendezett egyházmegyei lelkinapot a Székesfehérvári Püspökség

Szeresd, aki melletted van!

Szerző: Bertáné Pintér Katalin

Pünkösdhétfőn találkozóra hívta Spányi Antal megyés püspök a Székesfehérvári Egyházmegye minden plébániaközösségét és az ott működő lelkiségi mozgalmak képviselőit. Ez a nap különösen alkalmas volt arra, hogy Isten szeretete közösséget hozzon létre, mint az újszövetségi idők első pünkösdjén. Isten meghív, nevünkön nevez, és a másik emberhez küld. Azt akarja, hogy az ember ezt a személyes hivatást a kapcsolatiban valósítsa meg. Valahogy úgy, mint az egyház születésekor. Ma ennek a közösségnek a megteremtését a plébánia hordozza. A Szentlélek irányításával, Krisztusra építve lehet szeretetközösségként megélni az egyház közösségét és a pünkösdi egység örömét.
Nemcsak az időpont, hanem a helyszín megválasztása is tudatos, közösségteremtő gondolat alapján történt. A Balinkai Tölgyes Tábor festői szépségű tájon, a Galya patak mentén húzódik, a Bakony lábánál. Különösen alkalmas hely arra, hogy a gyerekek, felnőttek hátuk mögött hagyva a hétköznapokat, feltöltődjenek élményekben, gazdagodjanak lelkiekben.

Az egész napos rendezvény fő témája az Eucharisztia Évéhez kapcsolódott. Ennek fényében állították össze a rendezvény szervezői – Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató és a Pasztorális Tanács ifjúsági, kateketikai és családcsoportjának a felelősei – a gazdag programot.

A délelőtt folyamán a felnőttek a főpásztor elmélkedését hallhatták az eucharisztiáról, az egyház születésének kezdetéről, a megújulásról, melyre a mai napon is hív bennünket a Lélek. Spányi Antal megyés püspök beszélt a papok és a hívők feladatairól, kiemelve azt, hogy csak közösen léphetünk előre. Be kell fogadnunk a Szentlelket, hogy eljussunk az imádság valódi megélésére, a tanúságtevő keresztény életre, a teljes igazság megismerésére, a közösség szolgálatára, a sajátos karizmák felismerésére és megélésére. A főpásztor kiemelte beszédében, hogy ma is mindenütt ugyanaz a Jézus Krisztus gyűjti egybe követőit, aki megígérte és elküldte tanítványainak a Szentlelket. Fel akarja építeni a közösséget, titokzatos testét, az egyházát. Velünk és bennünk szeretné egyre hitelesebben, gyümölcsözőbben megvalósítani a közösséget, hogy mindnyájan felismerjük, felelősek vagyunk egymásért, és hogy ez a kapcsolatunk Istentől ered, Isten ajándéka. A közösséget megélni annyi, mint ledönteni a korlátokat, és befogadni a különbözőséget. A hétköznapokban ez azt jelenti: minden embert szeretni, egymással szorosan összetartozni, és együtt megélni küldetésünket.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>