Ahogy a fiatalok látják a munka világát
„Mintha minden rajtatok múlna”
Szerző: Kácser Anikó
Sok váratlan nehézség és öröm vár a fiatalokra, akik az iskolapadból hirtelen bekerülnek a munka világába. Ahol helyt kell állniuk, már nem diákmunka, hanem megélhetésünk, jövőjük, személyiségük kiteljesedésének helyszíne. A pszichológia a munkavállalást is az élet nagy krízishelyzetének tartja, csakúgy, mint a családalapítást vagy a nyugdíjba menetelt. De fel lehet-e készülni a küldetésre, amelyet a munka jelent, és hogyan? Elégséges-e az, amit az iskolában tanulunk?
– Idén kezdtünk el egy jelentősebb pedagógia-, pszichológiablokkal foglalkozni – mondja Havellant Zsanett, aki hittanárnak készül –, ami hirtelen egészen közel hozta hozzám ezt a munkát, hogy egyszer nekem ki kell állnom egy osztály elé. Bevallom, meglepett és kicsit meg is ijesztett ez a gondolat. Úgy éreztem, nem vagyok alkalmas erre. De a tanulás folyamatában egyre inkább az válik világossá, hogy ez az én hivatásom. Úgy fogalmazom meg mindig, hogy most barátkozom a pályával, mert ez egy nagy feladat, felelősség, amire csak fokozatosan lehet felkészülni. Ez a folyamat nyilván folytatódik is majd, amikor elkezdek tanítani.
– Én fordítva csináltam, a gyakorlatot tudás nélkül próbáltam megszerezni – mondja el tapasztalatait Sepsi Krisztina, kereskedelmi asszisztens, aki egy év múlva szerzi meg nyelvtanár végzettsége mellé második diplomáját idegenforgalom és szállodaközgazdász szakon. – Egy utazási irodában dolgoztam külső tanácsadóként, és ott szerettem meg a turizmust, rájöttem, hogy mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni; ezért kezdtem el újra tanulni. Valami miatt ragad rám ez a szakma, és most már, hogy tanulom, kezdem érteni is, hogy mi, miért és hogyan működik. Természetesen vannak a munkának olyan részei, amelyeket csak gyakorlattal lehet elsajátítani, de az iskola kompletten jól felkészít.
Már a szakemberek is kiemelten foglalkoznak azzal a problémával, hogy a frissen végzettek nehezen kapnak állást. A tizenöt és huszonnégy évesek munkanélküliségi rátája 18,6 százalék – miközben az átlagos munkanélküliségi ráta Magyarországon 6,1 százalék. A tanulmányaikat az adott évben befejezettek aránya az összes munkanélkülieken belül folyamatosan növekszik. A munkáltatók szinte mindig többéves gyakorlatot várnak az állásra jelentkezőktől. Sajnos Magyarországon még nem bevett módszer, hogy a cégek időt, energiát, esetleg pénzt fektessenek az újonnan felvett dolgozók betanításába. Holott így a munkáltatók jól felkészült, az adott speciális területet ismerő és a céghez lojális munkatársat kapnának.
Mohay Benedek még gimnáziumba jár, de már belekóstolt választott szakmájába, az újságírásba, és látja annak árnyoldalait is:
– A kommunikáció, illetve a sportújságírás, amit ezen belül csinálni szeretnék, ma divatszakma. Tartok a konkurenciától, biztos, hogy erős lesz a mezőny.
De nem csak az ehhez hasonló, telített pályákon számíthatnak a fiatalok nehézségekre, és nem is csupán az álláskeresés terén. Vannak szakmák, amelyekben aránylag könnyű elhelyezkedni, ám ott később jelentkeznek a problémák.
– Minden tanárom mondja, hogy nagy igény van asztalosokra az Európai Unióban – mutat rá az asztalos technikusnak tanuló Mészáros Csaba –, az újságokban is sok hirdetést lehet olvasni. Aki jól dolgozik, az meg is tud élni, hiszen ajánlják másnak, akik meg voltak elégedve a munkájával. De nehézségek is adódnak, például, ha céget szeretnék indítani, ahhoz sok kezdő pénz kell.
Az előrejelzések szerint 2015-re minden harmadik ember diplomával rendelkezik majd, aminek következtében a középfokú szakmai vizsgával rendelkező emberekre egyre nagyobb lesz az igény. Kevés segítséget kapnak azonban a fejlesztéshez, az önállósodáshoz a szakemberek, és a pályázatok sem mindenki számára érhetőek el. Az uniós pályázatok például jellemzően nem egyéneknek, hanem konzorciumoknak (vállalkozóknak, cégek társulásának) szólnak. De a pénzügyi források kiapadásán túl fenyeget a belső források elapadása is.
– Nagy kihívás lesz megőrizni azt a lendületet, derűt, azt a „hamvasságot”, ami most a csoportunkat jellemzi az egyetemen – mutat rá Havellant Zsanett. – Bekerülök majd egy iskolába, ahol mindenkinek megvan a maga élete, problémája, és fennáll annak a veszélye, hogy ez elidegenít a munkatársaimtól, hogy nem egy közösség leszünk mi tanárok, hanem mindenki csak a saját dolgával törődik majd. Ettől tartok, mert én nem szeretnék ilyenné válni, szeretnék a kollégáimra ugyanúgy odafigyelni, mint a gyerekekre. Már több iskolában megfordultam órát látogatni, és volt, ahol a kedvetlenséget, a fáradtságot, a rutint láttam csak.
A kiégés, az úgynevezett „burn out” jelenség nem csak a pedagógusokat veszélyezteti, bár náluk figyeltek fel először erre a problémára. Ám talán ennek is megvan az ellenszere: szeretni kell a szakmánkat, így nem csupán elvesz életünkből, energiánkból, hanem ad is.
– Fontos összeegyeztetni, hogy hivatásként éljem meg a munkámat, és mellette a családomat is el tudjam tartani. De az a fontosabb, hogy azt csináljam, amit szeretek, mert ha nem, akkor mindegy, mennyi pénzt keresek, a család összeomlik – mutat rá a magyar-kommunikáció szakos Mácsai Kornélia, aki a médiában szeretne majd elhelyezkedni. – Ami számomra a munkában fontos, az a szolgálat. Ha az ember megtalálja a célját, azért érdemes dolgozni anélkül is, hogy meggazdagodna belőle.
– Ha sok pénzem lenne, valószínűleg akkor is dolgoznék – mondja Mészáros Csaba –, persze attól függ, hány éves lennék, milyen lenne az egészségem. De ha már fiatalon sem kéne törődnöm a pénzkereséssel, akkor is dolgoznék, kipróbálnám magam, hogyan megtudjam, hogyan állok helyt.
– Otthonról azt a szemléletet hozom – teszi hozzá Mohay Benedek –, hogy hivatásként éljem meg a munkát, hogy értékeket adjak át, letegyek valamit az asztalra, legyen értelme az életemnek. Én is eszerint próbálok élni. De természetesen nem elhanyagolható kérdés a megélhetés, hogy legyen egy biztos anyagi hátterem, a családom számára jó körülményeket biztosítsak. Ami azt jelenti számomra, hogy ne legyenek pénzügyi gondjaink, például hogy miből veszünk ruhát a gyerekeknek.
– A munka mindenképpen hozzátartozik az ember életéhez – hangsúlyozza Havellant Zsanett –, úgyhogy ha gazdag lennék, akkor is dolgoznék, akár mint főállású anya. Hiszen Istentől származik az a küldetésünk, hogy építsük a világot.
