Cikkek listázása

Gondolatok egy vándor-fotókiállításhoz

Így találkoztunk…

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

A fotó, az egy csuda érdekes dolog. Megörökíti a történelem egy pillanatát, kimerevít egy mozdulatot, megőriz sok olyan részletet is, ami nekünk fel sem tűnik. Emlékezetünk kézzel fogható segítője. Lehet előre megkomponált képet készíteni, ahol a szakember nagy gondossággal „elrendezi” a személyeket vagy a tárgyakat, de vannak igazi, életből elkapott pillanatfelvételek, amelyek, ha jól sikerülnek, sokkal többet fejeznek ki, mint amennyi a fénykép információtartalma.

Vannak, akik csak hobbi szinten foglalkoznak fotózással, mások megélhetést keresnek benne, de igazán kiemelkedően csak az tudja művelni, aki hívatásának tekinti.

Fotó-vándorkiállítást nyitottunk meg a Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda szervezésében, amelyen 50 olyan felvétel látható, amely a 2004. évi Egerszalóki Ifjúsági Találkozón és Lelkigyakorlaton készült. 50 fotó, mely pillanatokat, személyeket, benyomásokat őrzött meg.

A kiállítással – mely egyházmegyénk több városában látható volt és lesz – célunk, hogy a fiataloknak bemutassuk a „szalóki találkozót”. Szeretnénk, ha egyházmegyénkben minél több fiatal látná ezeket a képeket, és többek között ennek hatására is találkoznánk velük Egerszalókon.

Az ifjúsági találkozó több mint 20 éve indult el. Kezdet óta dr. Kerényi Lajos piarista atya a gerince az ötnapos találkozóknak. Ő nemcsak előadásaival, gondolataival jelent biztos pontot a találkozó életében, hanem személyisége, egyénisége is meghatározója a szalóki légkörnek. Mellette még számos előadó, szakember, ismert személyiség fordult meg a találkozón.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>