A víz fogságában határainkon innen és túl
Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea
Fotó: Adányi László
Mádon a téglaépületek állták a víz sodrását, viszont a nagy ár rengeteg sarat és törmeléket hozott magával, amely elárasztotta a házakat, így a benne lévő berendezések, bútorok teljesen tönkrementek. Ugyanígy a gazdasági épületek, ólak is használhatatlanná váltak. 16 családnak juttattak azonnali, fejenként 50 ezer forintos pénzbeli támogatást, amelyből pótolni tudták az újrakezdéshez legszükségesebb dolgokat. A későbbiekben berendezési tárgyak, bútorok beszerzésében és az élelmezésben is segítségre lesz szükségük, mivel termőföldjeik a rajtuk álló víz miatt sártengerré váltak, így még sokáig nem lehet megművelni azokat. A karitászban dolgozó szociális munkások osztoznak nehézségeikben, odaköltöztek hozzájuk, és lelki beszélgetésekkel is próbálnak támaszt nyújtani nekik.
A másik hatalmas árhullám Délvidéken és Románia egyes területein pusztított. A Temes és a Bega-csatorna területén Párdány és Módos részlegesen, Káptalanfalva teljesen víz alatt van. A vajdasági karitász igazgatója, Mellár József atya segítséget kért a magyarországi központtól, amely 5 millió forinttal támogatta a bajbajutottakat. A Szociális Testvérek Társaságától öt noviciátusát töltő szerzetesnővér a lelki megrázkódtatás feldolgozásában próbál segíteni. A víz olyan magasan állt a környéken, hogy csak csónakkal lehetett közlekedni, így juttattak be 500 – főleg élelmiszereket és tisztálkodási szeretek tartalmazó – csomagot az ott lakóknak. A szerb oldalon a vízügyi szervek összehangoltan működtek. Szerbek és magyarok nemzetiségi és faji megkülönböztetés nélkül befogadták a rászoruló családokat, és nagyon szépen dolgoznak együtt.
Sajnos ez nem mondható el a Román oldalról. Itt 140 települést érintett az árvíz, egy Balaton méretű tó keletkezett a lezúduló víz nyomán. A román hatóságok olyan mértékű tehetetlenségét és szervezetlenségét lehetett tapasztalni, amely mindent felülmúlt. Több települést gond nélkül meg lehetett volna menteni, mégsem tettek semmit, mert arra vártak, hogy majd „fölülről” megmondják, mit kell csinálni. Ezekben a falvakban főleg idős emberek élnek, akiknek végig kellett nézni, hogyan viszi el az ár egy életen át összekuporgatott vagyonukat, házukat, jószágaikat.
– Óteleken a plébános úrral egy csónakon bejártam a falut, hogy fölmérjem a helyzetet. Itt több fényképet készítettem. Az összedőlt vályogházak romjai között még bent volt a lábasjószág. Nyulakat, disznót, kutyákat, csontra lesoványodott macskákat láttunk. A víz állati tetemeket sodort magával, folyt a gázolaj, a fekália, rengeteg volt a szúnyog. Amikor a hatóságok elfogadták a magyaroktól a technikai és szakmai segítséget, akkor kezdődhetett csak el a víz elvezetése és a gátak eltömése. Mindkét területen vályogépületek vannak, amelyek előbb-utóbb össze fognak dőlni – mondta Adányi László, aki munkatársaival a szervezésben segített az itt lakóknak.
Romániában is országos gyűjtést rendeztek a bajbajutott települések javára, kijelöltek egy katasztrófa-koordinátort, velük együtt próbálnak most segíteni az önkéntesek.
Bár sok katasztrófa történt hazánkban az évszázadok során, és jönnek tragédiák napjainkban is, de a Szűzanya oltalma alá helyezett ország minden nehézség ellenére újjá tud épülni, hiszen mindig lesznek olyanok, akik a bajbajutottak segítségére sietnek, Jézus tanítása szerint: „Kérjetek és adnak nektek…” (Lk 11,9).
