Cikkek listázása

Szent László ünnepén

A kupavári történelmi emlékhelyről

Szerző: Körössy László

Fotó: Kovács Tibor

A mohácsi és az ópusztaszeri után harmadikként 1983-ban történelmi emlékhellyé nyilvánították a kupavár-hegyi bazilika- és kolostorromokat. A Balatontól délre, Somogyvár határában lévő romok szabadon látogathatók.
A Szent László által 1091-ben itt alapított, és francia mintára felépített bazilika és kolostor a mai, romos állapotában is megejtően szép.
Somogyvár és környéke a honfoglalás korában a magyar történelem főútján állt, sőt éppen a keresztúton. Ez a vidék stratégiai fontosságú terület volt: akkor még a Kupa-hegy lábáig ért a Balaton. A tó napjainkban már csak a két évvel ezelőtt a kolostorrom közelében felépített húsz méter magas kilátóról észlelhető, onnan is csak tiszta időben. Somogyvár mellett a honfoglalás idején római hadiutak futottak, és itt volt a lázadó Koppány vezér – akit Géza fejedelem helyezett a somogyi hercegségbe – központi területe, nemzetségének ősi szálláshelye. Ismert, hogy az István ellen lázadó Koppányt felnégyelték, s ezzel nemzetsége is elvesztette Somogyvár várát a hozzá tartozó földekkel együtt.

A monda szerint István vértől ázott kezét a hegy lábánál fakadó forrásnál öblítette le, majd a forrást megáldotta. Azóta a szent forrásnak csodatévő erőt tulajdonítanak.

A város földesura egészen 1091-ig maga a király volt, ekkor alapította meg Koppány egykori földvára helyén I. László a Szent Egyed tiszteletére felszentelt bazilikát, amelyet egyes történeti források szerint eredetileg saját nyughelyének szánt, és először itt is volt eltemetve. Jelképes síremléke és az 1998-ban felállított Szent László szobor is ezt jelzi. A király hamvait később Nagyváradra vitték. Érdekes legenda fűződik a király végső nyughelyének kiválasztásához. Istenítéletre bízták, hogy eldőljön, hol helyezzék el: a koporsót szekérre tették, s arra vártak, merre is indulnak el maguktól a lovak. Mivel azok Várad felé vették útjukat, így a király sírját is ott helyezték el.

Szent László Szent István egyházszervező munkáját fejezte be, ugyanis Árpád-házi királyaink mindegyike létrehozott egy-egy fontos központot.

Az egykori hatalmas bazilika méretei a pécsi dóméhoz hasonlíthatóak: a főhajó 18 méter magas lehetett, a bazilika hossza 57 méter, szélessége 22 méter. Ehhez kapcsolódott a szintén 57 méter hosszú kolostor.

A kolostorban sokáig francia bencések éltek. Az itteni apát franciaországi főapátnak tartozott engedelmességgel majd száz évig, mivel a kolostort a király a provence-i Saint-Gilles-i főapátságnak adományozta. Ezt II. Orbán pápa megerősítette, s ezt követően a későbbi pápák is biztosították az apátság kiváltságait.

Somogyvárnak nem maradt fenn az alapító levele, csak a később, Odiló apát által készített feljegyzés, amely ma is Saint-Gilles-ben található. A somogyvári monostor egyébként a korszak leghíresebb búcsújáróhelyeként ismert. 1112-ben ide zarándokolt Szent László sírjához III. Boleszló lengyel uralkodó, vezeklésként azért, mert féltestvérét megvakíttatta.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>