Lelki és asztalközösségben
Szerző: Sárközi Béla
– Lassan már tíz éve szolgálják itt az egyházat. De vajon hogyan kezdődött? – kérdezem Szendrei Mihályt.
– Már házasságkötésünkkor nagycsaládban gondolkodtunk, öt gyermekkel, de nyitva hagytuk a kérdést. Így nyolc gyermekkel ajándékozott meg minket az Isten. Én kertészmérnökként végeztem, feleségem óvónő. Levelező tagozaton elvégeztem a teológiát azzal a nem titkolt szándékkal, hogy házasként az egyházban szeretnék dolgozni.
– Ez a vágya aztán teljesült.
– Igen, akkor már hat gyermekünk volt, amikor Nagyigmándra költöztünk. Itt lelkipásztori kisegítőként végeztem az Úr szolgálatát. Nagy élményt jelentett ez nemcsak nekünk, de az egész falunak is. Hiszen az emberek megszokták, hogy a plébánián a plébános él egyedül, most meg mindennapos látvány volt a száradó pelenka. Az Úrnak hála, hamar befogadtak minket, örömmel tettük a dolgunkat. A bátyám ferences pap, akitől mindig kaptunk lelki támaszt ehhez az úttörő munkához. Két év múlva plébánosváltás történt azon a plébánián, ahova mi tartoztunk. Olyan feltételeket kaptunk, amelyek lehetetlenné tették a folytatást. Akkor elhatároztuk, hogy soha többé nem fogunk az egyházban dolgozni.