Cikkek listázása

Fiataloknak

Eljöttünk, hogy hódoljunk neki!

    Mintegy 345 000 fiatal jelentkezett már a Kölnben megrendezendő XX. Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyre augusztus 11. és 21. között kerül sor. Matthias Kopp, a rendezvény német szervezőirodájának munkatársa elmondta: a fiatalok 70%-a európai. A legtöbben Franciaországból, majd Spanyolországból és Olaszországból adták le jelentkezésüket. A regisztráltak 16%-a az Egyesült Államokból, 5%-a Ázsiából, 4%-a Latin-Amerikából és 2,5%-a Afrikából érkezik majd Kölnbe. A találkozón mintegy 3500 magyar fiatal vesz részt. 

    „Beugró” teszt 

Az ifjúsági világtalálkozóra, amelyet augusztus 21-én maga XVI. Benedek pápa zár majd le, több mint egymillió fiatal érkezését várják, az eseményt azonban illegális bevándorlók is kihasználhatják. Ennek megelőzésére néhány országban azt az új szabályt vezették be, hogy a katolikus hittel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia annak, aki vízumot kér a találkozóra. A német szövetségi kormány azt reméli, hogy az általa kidolgozott hittan teszt lehetővé teszi a német nagykövetségeknek, hogy bárhol a világon meg tudják ítélni, ki az, aki valóban a találkozón szeretne részt venni. A kérdések között szerepel például az, hogy mikor és hogyan halt meg Krisztus, mi a hét fő bűn és mik a szentségek. Ha a tesztíró 70, vagy annál több pontot ér el, elutazhat Németországba.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>