„Maradjon meg mindegyiktek abban a hivatásban az Isten előtt, amelyet kapott” (1Kor 7,24)
A bűvészinas
Szerző: Katona Marianna
Nagy izgalom tartotta lázban a napsütötte kerek erdő lakóit: megérkezett Csiribácsip, a híres erdei bűvész és illuzionista. A tisztáson rögtönzött nézőtér egykettőre megtelt.
– Én úgy hallottam, hogy még lepkéket is tud varázsolni a szárnyai alól – suttogta Mazsi, a csíkos hátú vadmalac.
– És azzá tud változni, amivé csak akar! – tette hozzá tudálékosan minden titok kiszimatolója: Sutyi, a nyest.
És valóban. Csiribácsip produkciója láttán valamennyiük szája tátva maradt.
– Bárcsak én is híres bűvész lehetnék! – suttogta testvérkéinek lekonyult fülekkel Hipp, a kisnyuszi.
– Úgy-úgy! – felelték azok, és egyetértően hümmögtek. Hipp pedig már másnap bekopogtatott a híres bűvész ajtaján:
– Mester, lehetnék én a segéded? Szeretném, ha egyszer én is ilyen nagy varázsló lehetnék, mint te – kérlelte.
– Az nem olyan egyszerű! – ingatta a fejét Csiribácsip. – Akkor mindent meg kell tenned, amit mondok, és mindig szolgálatomra kell állnod.
– Úgy is lesz! – kiáltotta örömmel Hipp, és már szaladt is haza, hogy elújságolja mindenkinek a nagy hírt: bűvészinas lett belőle.
– De mit szól majd Méz tanító néni és a mama, ha megtudják, hogy iskola helyett bűvésztanodába jársz? – aggodalmaskodott a testvére, Hopp.
– Hát majd nem mondjuk meg nekik! – kacsintott Hipp huncutul. – Segítesz, ugye? Méz kisasszonynak azt mondod, beteg vagyok, a mamának meg, hogy veled voltam az iskolában. Ugye nem hagysz cserben?! Cserébe majd téged is megtanítalak egy kicsit varázsolni.
Hopp kényszeredetten rábólintott, de szíve mélyén rosszat sejtett. Hipp másnap már kora reggel odakuporodott Csiribácsip ajtaja elé.
– Hát te, hogy kerülsz ide? Miért nem vagy iskolában? – kérdezte tőle morcosan a bűvész.
Hipp büszkén mesélte, hogy mindenkit becsapva hogyan sikerült ellopakodnia otthonról.
– No akkor jó – bólintott Csiribácsip. – Lehet, hogy mégiscsak jó bűvész lesz belőled. Mert az igazi illuzionista első ismérve, hogy mindenkit be tud csapni, akit csak akar.
Délután Hipp büszkeségtől dagadó kebellel indult hazafelé, miközben egyre azon törte a fejét, hogyan tudja legegyszerűbben megoldani a mesterétől kapott házi feladatot: mit és hogyan lehet a legkönnyebben eltüntetni a kamrából, hogy aztán a mester lábai elé varázsolja. Végül is a polcokon sorakozó baracklekvárok melletti doboz mellett döntött, melyben édesanyja a szárított karalábét tartotta. És csiribú-csiribá, a doboz másnapra ott díszelgett Csiribácsip asztalán, aki jóízű falatozás közben elégedetten bólogatott.
– És mikor tanítasz már meg engem is a varázslásra? – türelmetlenkedett Hipp.
– Hát nem éppen ezt teszem? – fortyant fel a „nagy” mágus.
Hipp aznap csalódottan, lehajtott fejjel ment haza. Odahaza mindenki vidám volt, egyedül ő ült orrát lógatva az asztalnál.
– Mi bajod, kicsikém? – kérdezte nyuszi mama aggódva. Hipp a bajusza végéig elvörösödött, és sírás fojtogatta, ahogyan belenézett édesanyja meleg, szeretettől csillogó szemébe.
– Mama, ne haragudj rám! – szipogta. – Én hazudtam neked. És loptam is. Most már biztos soha többet nem fogsz hinni nekem, és nem is szeretsz majd! – zokogta, és töviről hegyire elmondta bűvészinaskodásának szégyenletes történetét. Mamája szomorúan hallgatta, majd megsimogatta a buksi fejecskét és így szólt:
– Tudod, kisfiam, a szomorúság mellett mégis örülök, hogy mindezt önként elmondtad, és ezzel le tudtad győzni magadban a rosszat. Nagyobb varázslat a saját szívünket tisztán megőrizni, mint akármilyen hókuszpókusszal másokat becsapni.
– Mama, én soha többé nem akarok senkit becsapni, bocsáss meg nekem, kérlek! – kérlelte Hipp, és szorosan odabújt mamája ölelő karjaiba, miközben érezte, mennyivel jobb egyszerű, de tisztaszívű kisnyuszinak lenni, mint híres, vagy inkább hírhedt bűvésznek.
