Cikkek listázása

950 éves a tihanyi bencés apátság

Szent helye a magyarságnak

Szerző: Korzenszky Richárd OSB

Magyarország térképén mindenkinek feltűnik a Balaton: ez a barátságos tó, amelyben ott áll – leszűkítve a távolságot a két part között – a Tihanyi-félsziget. Csodálatos természeti kincsei vannak, sziklák, virágok, fák, madarak, s tavak a félszigeten. Nyáridőben sok ezer ember keresi föl az apátsági templomot. „Supra lacum Bolatin” – a Balatonnak nevezett tó fölött – áll a Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére emelt szentegyház és apátság. 950 évvel ezelőtt keletkezett az a latin nyelvű oklevél, amelyen András király nevét betűzhetjük ki: ANDREAS REX. 1055-ben írták ezt a dokumentumot. Fontos emléke a magyar művelődéstörténetnek: itt olvassuk a latin szövegbe ágyazva az első magyar szavakat és az első magyar szókapcsolatot, amely már majdnem kész mondat: „a fehérvárra menő hadi útra” (feheru uaru rea meneh hodu utu rea). Az alapító király birtokot adományozott a monostornak, meg „háznépeket”, méhészeket, tehenészeket, különböző mesterségű családokat. A birtok határainak fontos helyeit írták le magyarul, hogy pontosan tudják, merre is van az, ami az apátsághoz tartozik. Hol van már a mogyoróbokor meg a köves kút meg a többiek! De megvannak a falvak és városok, megvan Fuk – Siófok, Fotudi – Fadd, Thelena – Tolna… A pannonhalmi levéltárban őrzik ezt a középkori kincset.

Érdekes találkozóhely a Tihanyi-félsziget, de találkozóhely a tihanyi apátság is. Az alapító levélben találkozik az európai kultúra és a magyarság. Ezt jelenti a latin nyelvűség, amely biztosította az európai kapcsolatokat, és ezt jelenti a magyar nyelv 11. századi állapotáról hírt adó szavak és nyelvi elemek sora. De találkozik ezen a félszigeten a keleti kereszténység és a nyugati kereszténység is. András király felesége kijevi hercegnőből lett magyar királyné. Az ő kíséretében lehettek azok a szláv nyelvű szerzetesek, akik (az egyházszakadásról meggyőződésem szerint mit sem tudva) békésen éltek a „Barátlakások”-nak nevezett remetebarlangokban, nem messze a latin szertartású, Szent Benedek Reguláját követő szerzetesek kolostorától.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>