Karácsonykor jönne világra a Kardos család legifjabb tagja
Picur, Szent Ferenc legkisebb testvére
Szerző: Lukács János
Fotó: Lukács János
A „ferósok” – ahogy ők nevezik a többnyire velük egykorú, részben családos fiatalokból álló társaságot – péntekenként a ferences templomban, hétfőnként pedig valamelyik csoporttag otthonában találkoznak. „Nemrég többen is úgy határoztak, hogy szeretnének örök fogadalmat tenni a világi rendbe – meséli Magdi. – Erre pedig fel kellene készülni, úgyhogy most már lelkivezetőnk is van Böjte Misi atya személyében.”
A pénteki és hétfői találkozók, amelyeken körülbelül tíz-tizenöt ember szokott részt venni, mentesek mindenfajta formalitástól. Van, hogy elbeszélgetnek valamelyik szentírási szöveg kapcsán, de az is előfordul, hogy úgy döntenek: túl szép az idő a sekrestyében való üldögéléshez. Ilyenkor közös sétára indulnak a központi parkban, vagy beülnek egy fagyira valamelyik cukrászdába. Topi nagyon fontosnak tartja, hogy együtt legyenek, és érezzék maguk körül a közösséget. „Az egyetem elvégzése után néhány évet Magyarországon töltöttünk doktori ösztöndíjasként, Magdi turizmus, én pedig marketing terén próbáltam tanulni ezt-azt – idézi fel a budapesti éveket a férfi. – Megfordult ugyan a fejünkben, hogy kint maradjunk, de igazából sosem éreztük otthon magunkat. Aztán egyszer csak hirtelen arra gondoltunk, haza kellene menni, és így abbamaradtak a tanulmányok.” Nem tagadják, a hazatérésben nagy szerepet játszott a ferences csoport, bár Budapesten is erdélyi körökben forogtak. Az ottani baráti társaság tagjai viszont – egy kivételével – ma is legény- és leányéletet élnek, így szükségképpen megváltozott az érdeklődési kör is. „Tudtuk, hogy itthon várnak minket” – fogalmaz röviden Topi, a ferós csapat tagjaira utalva, és ma sem bánja, hogy hazatértek.Másak az itthoni emberek, a környezet, talán még a levegő is – bár képtelenek konkrétan megnevezni, miben is áll ez a másság. „Itthon nagyon könnyű beilleszkedni egy társaságba, ha elmegyek Szamosújvárra a cserkészekhez, tíz perc alatt megtalálom a közös hangot, de Magyarországon ez távolról sincs így. Talán furcsa, de a budapesti diákévek alatt sokkal közvetlenebb viszonyt tudtunk kialakítani a felvidékiekkel, sőt általában a külföldiekkel, mint a magyarországiakkal” – állítja Topi. Idehaza aztán beindított egy túrakellékeket forgalmazó internetes boltot, a www.mormota.ro látogatóinak és vevőkörének száma pedig, ha lassan is, de folyamatosan emelkedik.
A Kardos család legalább három gyereket szeretne, de mindjárt hozzáteszik, náluk annyi gyerek lesz a családban, ahányat ad a Fennvaló. A zsúfoltságáról ismert Monostor negyed panellakásában három szoba van, minden gyereknek jut majd egy. „Mi majd kiköltözünk az erkélyre” – néz feleségére Topi a világ legtermészetesebb arckifejezésével, és talán csak azért nem kacsint egyet, mert akkor túl nyilvánvaló lenne a tréfa.
A szüléstől egyébként kettejük közül Topi fél jobban. „Szívesen bemennék a nagy napon a kórházba, de nem szeretném azt, hogy ha elájulok, az orvosok velem foglalkozzanak, Magdival meg esetleg ne törődjön senki” – mondja halálkomoly arccal, majd azt kezdi ecsetelni, hogy ő még attól is rosszul lesz, ha valaki az átlagosnál nagyobb részletességgel meséli el vakbélműtétje igaz történetét. Kardoséknál tehát anyás szülés lesz, állapítjuk meg. Magdi kötelességtudóan jár a kismamatornára, és igyekszik biztatni magát: rá nincsenek negatív befolyással a kórházi történések. Azt a pillanatot viszont már mind a ketten nagyon várják, amikor Picur világra jön.
A kolozsvári ifjúsági ferences csoport 14 évvel ezelőtt alakult. Azóta persze sokat változott, de néhány ember ma is a „maghoz” tartozik, és ők vonzzák a többieket is. „Ez egy élő közösség, rengeteget kirándulunk, a pénteki és a hétfői találkozóktól függetlenül is gyakran felkeressük egymást, ha másért nem, hát azért, hogy együtt legyünk, és beszélgessünk egy jót” – meséli a fiatalember, aki meglepő határozottsággal rajzolja meg a különbséget a ferences csoport és egy rózsafüzértársulat között. Utóbbi szerinte addig él, amíg a közös tevékenység tart, a kötelező közös imádság után mindenki hazamegy, és folytatja addigi életét.
A ferences szellem – amelynek igazi elérésétől még saját bevallása szerint is távol vannak – ennél sokkal mélyebb kapcsolatokat feltételez. „Nem vagyunk mi olyan ügyesek, hogy megéljük a ferencességet, de valahogyan az egész életünket átitatja” – fogalmaz Topi, és hozzáteszi: a kezdet kezdetén alig volt olyan tagja a ferences csoportnak, akinek rendezett családi háttere lett volna. A külföldre emigrált vagy rendkívül elfoglalt szülők, még ha akarták volna is, nehezen nevelhették gyermekeiket. A fiatalok ide-oda hányódtak, még olyan is volt köztük, aki rendszeresen használta a kilencvenes évek elejének kedvelt romániai kábítószerét, a prenadez nevű, zacskóba öntött ragasztót. Az illető ma szentségi házasságban élő boldog családapa, és szintén az első gyereket „tervezi” a feleségével. Hála érte a jó Istennek és mindenki Márta nénijének, aki idős világi ferencesként saját otthonát osztotta meg a kereső fiatalokkal, és pusztán a közösségi együttlét által megismertette őket egy másfajta világgal.
Hogy miért fontos a világi rendi örök fogadalom letétele? „A saját lelki nyugalmamért” – feleli Topi, hiszen tudja, attól senki nem lesz se jobb, se rosszabb, majd tréfásan teszi hozzá: ő maga a pioníreskütől se lett jobb. Azt bizonyosan érzi, hogy jó volna kifelé, a világ felé is megmutatni valamiképpen azt a többletet, amelyet a közösségtől kapnak. De azt talán észre sem veszi a Kardos család, hogy éppen a mindennapi életükkel hirdetik legjobban a ferences lelkületet.