Jó, ha a gyerekek is megszokják az Úr napjának közös ünneplését
Vasárnap együtt a család
Szerző: Körössy László
Gergő a Magyar Televízió Híradójában dolgozik, műsorvezetőként sokak ismeretlen ismerőse; Margit gyógypedagógus, tavaly áprilistól kislányukkal otthon van. Beszélgetésünkkor „első kézből” értesültünk az örömhírről: a család augusztus végére várja Borka testvérét.
– Mindkettőnk értékrendjében fontosabb helyen áll a család, mint a munka – kezdi a férj. Mindig szem előtt tartottuk azt is, hogy kettőnk kapcsolatát ne árnyékolják be a munkahelyi feszültségek.
Margit hozzáteszi:
– Ez nem azt jelenti, hogy bármit is el tudnánk vagy akarnánk hallgatni egymás elől, hiszen kezdettől fogva megbeszéljük munkánk örömeit, nehézségeit, a nap gondjait, ajándékait, és ez Borka születése óta sem változott.
– Televíziósként sokszor hétvégén is dolgozom – meséli Gergő, amikor a család vasárnapjairól kérdezem –, nálunk bizony nem az „öt nap munka, két nap pihenés” ritmusában szerveződik az élet. A jelenlegi beosztási rend szerint a hétköznapokon túl minden második hétvégén is szolgálatban vagyok, és ez a vasárnapot is érinti. A délelőtt és a kora délután azonban ekkor is szabad. Korábban is arra törekedtünk, hogy együtt vegyünk részt a vasárnapi szentmisén, ez kislányunk születése után sem változott. Szerencsénkre a reggeli utáni (Borka szempontjából: délelőtti alvás előtti) szentmise jól beleilleszthető a napirendünkbe.
A hétvégén jut idő a rokonokra is; ha nem is rendszeresen, de összejár a tágabb család, a nagyszülők, a testvérek. A vasárnapi közösségi élet része az is, hogy Gergő, Margit, Borka – és most már a születendő testvér is – a MÉCS lelkiségén belül szerveződött közösség tagjaként havonta egyszer baráti családokkal találkozik.
Esti imák, zsíros kenyeres misék
A Waigand család három csemetéje, az ötéves Flóra, az e hónapban három esztendős Ágoston és az egyéves Kinga vasárnaponként leginkább az idősebb testvérek által elnevezett „zsíros kenyeres misékre” szeret járni, természetesen a szülőkkel együtt. A lakóhelyükhöz közeli templomban tartott „családbarát” szentmisét nevezik így. A szülők, Lídia és Marcell még a Kövi Szűz Mária-templom plébániaközösségében ismerkedtek meg. Jelenleg Békásmegyeren laknak, és a jövőben már az ottani új közösségbe szeretnének beilleszkedni, hiszen Flóra iskolás lesz, helyben fog hittanra járni, és a közös miséről a család nem mond le.
Marcell bankban dolgozik, sokszor csak lefektetéskor ér haza.
– A gyerekek mondták is nekem – meséli –, hogy akkor kellene kezdenem dolgozni, amikor ők lefekszenek aludni, és akkor kellene hazajönnöm, amikor ők felkelnek.
Azért az ima esténként, így hétvégén sem marad el: a család kisebb-nagyobb ügyeit is ekkor viszik az Úr elé. Felolvasnak a Bibliából, a gyerekeknek már vannak kedvenc történeteik is.
A család a vasárnap nagy részét otthon tölti. Lídia általában már szombaton megfőzi a másnapi ebédet, és igyekeznek, hogy a bevásárlást se halasszák az Úr napjára. Tavasszal, nyáron a telekre utaznak, nagy ritkán pedig kirándulásra is jut idő, energia. Lídia büszke arra, hogy a tv-készülék jó ideje a pincében lakik. Ahogy mondja: a fürdetés, az ima, a mese a három gyerek életéből kiszorította a televíziót, és a kicsiknek nincs is rá igényük.
Azt a kevés időt, ami a gyerekekre jut, minőségi módon kell eltölteni
– A nevelés egyik legfontosabb mutatója számomra az, hogy milyen szülő válik a gyerekeinkből, és ebben nagy szerepe van a példaadásnak – vallja Cser Károlyné Jankovits Éva ötgyermekes édesanya, tizenharmadik unokáját váró büszke nagymama, aki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese, okleveles építészmérnök.
– A férjemmel húsvétkor esküdtünk, egy szép egyetemi szerelem beteljesüléseként, ötödévesen – meséli. – Négy fiunk és egy lányuk született, egyikük kivételével már családos emberek. Férjem ötvenöt évesen halt meg, ami a családot nagyon megviselte. Nehéz évek jöttek, de valahogy túljutottunk rajtuk. Ma úgy gondolom, hogy a gyerekeinknek férjem minden lényegeset átadott, amit egy apa adhat.
Amikor a gyerekek kicsik voltak, még nem létezett szabad szombat. A vasárnapnak így kiemelt jelentősége volt: akkor lehetett együtt a család. A szentmise soha nem maradt el, és emellett igyekeztünk a gyerekek művelődését, kulturálódását szolgáló programokkal kiegészíteni a napot. Mindig tudtuk, hogy melyik múzeumba érdemes elmenni, aktívan részt vettünk egy turistaegyesület életében is.
Az öt gyerek összesen húsz évig járt általános iskolába, így a férjemmel húsz évig jártunk diákmisére, mert fontosnak tartottuk, hogy ne elküldjük a gyerekeket, hanem velük együtt vegyünk részt a szentmisén. Vitáztunk is a hitoktatókkal, hogy ne ültessék előre a gyerekeket, hanem ott ülhessenek a szülők mellett. Nem akarok dicsekedni, de azt gondolom, hogy a gyerekeink komoly hitű emberek lettek.
Ünnepkor összejön a nagycsalád
Cser Károlyné a NOE-ban lakásügyekkel foglalkozik, és tapasztalja, hogyan őrli a pénz utáni hajsza, a hitelek, a törlesztések gondja a családok életét. Arról, hogy milyen módon oldható meg, hogy a napi gondok ne jelenjenek meg a hétvégén, sőt vasárnap is, sok év tapasztalatával mondja: aki akarja, az keresztül tudja vinni ezt is. A vásárlást hétköznap is el lehet intézni, ha pedig a gyerekekre kevés idő marad, azt minőségesen kell eltölteni.
– A pénz utáni hajtás ma keményebb, és ez nagyobb mértékben a férfiakat sújtja. Örömmel látom azonban, hogy az anyukák három vagy több évig is otthon vannak a gyerek(eik)kel, és ha ezt az időt jól használják ki, akkor ez fantasztikus előnyt jelenthet a gyerekek számára, kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak lesznek. Jó, ha gyerekek nem üres lakásra mennek haza, kulccsal a nyakukban, és jó, ha az édesanyák nem utaznak reggel hatkor a kicsivel a bölcsödébe, mint hajdanán.
Jelenlegi életéről szólva a nagymama elmondja, hogy való igaz, jól esik a nyugalom és a csend, de sokszor hiányzik a családi együttlét.
– Ezért is nagy öröm számára, hogy évente háromszor, nagyobb ünnepeken – ami jórészt vasárnapra esik – összejön a pillanatnyilag huszonhárom fős família. A hangulat óriási, a menyek és a vejek is belesimultak a családba, jól érzik magukat köztünk – jegyzi meg végül mosolyogva.