Örömcsengettyűk
Szerző: Herdics György
jerünk hosszú sorban sorsunk felé…”
– írta Márai Sándor 1919-ben, a magyar nép nagy megpróbáltatásának idején. Kissé alább, ugyanebben a versben megállapítja, hogy „ezerkilencszáztizenkilencszer messzebb vagyunk mi Krisztustól, mint kellene”.
Most 2004-et írunk. Csaknem kilencven év telt el, mióta Felvidék nagy szülöttje leírta e sorokat. Sokan hirdetik, hogy most az örömcsengettyűk megszólalásának ideje következik, tán már a Kánaán is ránk köszönt; mások borúlátóbbak, s e borúlátásuk nem szűnik, sőt inkább fokozódik május 1-jének közeledtével.
Annyi biztos, a jövendő „uniós élet” sem csupa méznyalás lesz. De csak megszólalnak az örömcsengettyűk! Mert közelebb kerülünk. Közelebb azokhoz, akikhez mindig is közel voltunk: magyar a magyarhoz, szív a szívhez.
Lépten-nyomon halljuk, rajtunk múlik, megőrizzük-e hagyományainkat, nemzeti értékeinket. Rajunk múlik, vajon kétezer-négyszer közelebb kerülünk-e Krisztushoz, megmaradunk-e kereszténynek, vagy kétezer-valahányszor eltávolodunk a keresztény értékrendtől is.
Eleink számtalan csatát vívtak, hogy megmaradjunk. Kimondva vagy kimondatlanul vallották, amit Sütő András úgy fogalmazott meg, hogy saját földünkbe kell markolnunk, ha beletörik is a körmünk.
Népükre Európa-szerte sok helyütt halált kiáltottak. E halálkiáltásoktól visszhangzott az elmúlt évszázad. A történelem „kiszámíthatatlansága” folytán azokkal együtt szívjuk majd a „közös európai levegőt”, akik néhány évtizeddel ezelőtt velünk szemben még nem európaian viselkedtek. S meg kell vallanunk, sokan még ma sem tudnak szabadulni az előítéletektől. Nekik s önmagunknak is be kell bizonyítani, mi oda tartunk, ahol évszázadok óta vagyunk.
A közelmúltban a magyar egyház első számú főpapja újságírók előtt azt nyilatkozta, hogy az Európai Unió minden bizonnyal lehetőséget kínál majd arra is, hogy a szomszédos államok megbékéljenek, rendezzék máig rendezetlen ügyeiket. Van erre lehetőség, hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, hiszen gondoljunk csak Németország és Franciaország, vagy Ausztria és Olaszország megbékélésére. Ezek a példák azt mutatják, hogy erre igenis van lehetőség. A főpásztor szerint a kisebbségek számára az a legnagyobb segítség, amikor esetünkben Magyarország jó viszonyt alakít ki a többségi nemzetekkel, szomszédokkal, szlovákokkal, románokkal stb.
Jó lenne – Márai szavaival élve – az örömcsengettyűket kicsomagolni a vattából… Ki tudja, mennyire lesz tiszta a hangjuk, hisz a csaknem kilencven év alatt sok minden megváltozott. Tán nem lesz oly csengő ez a hang, nem lesz oly hangos, hogy mindenkit fölrázzon, lehet, hogy sokan más hangot várnak tőle… Lehet, hogy nevetségesnek vagy gyerekesnek tűnik, de május 1-jére azt tervezem, hogy tízszer is átlépek a határon; Felvidék – anyaország, anyaország – Felvidék, oda-vissza… S közben arra gondolok majd, hogy „ez a határ, nem is határ”, s már most reménykedve örülök, hogy szívem-lelkem mélyén talán meghallok majd valamit: az örömcsengettyűk csilingelni kezdenek…