Cikkek listázása

Aki szüntelenül megérinti Krisztus ruhájának szegélyét

Szerző: gaa

Alkotásai idestova két évtizede a Legfőbb Jóról beszélnek. Nagyböjt heteiben éppen egy olyan feszületen dolgozott, amely egyik felén a megfeszített Krisztust ábrázolja, míg
a hátoldalon a megdicsőülést szemlélteti a feltámadás fényes ragyogásában. Az íróasztalon pedig a frigyláda ihletésű, kerubos tabernákulum tervrajza várta a megrendelő jóváhagyását. Az ismert ötvösművésznél, Ozsvári Csabánál jártunk.
Kispest egyik eldugott utcájában, a szülői ház udvarában, egy néhai istállóból kialakított műhelyben napról napra csodák születnek. A mun­kaasztalon a crux gemmata egyik da­rabja fekszik. Az éppen aranyozás alatt álló fakeresztre kerülő ezüst korpusz – még így, félkészen, a drágakövek nélkül is – olyan tiszteletet és erőt sugároz, hogy nem lehet azt másként szemlélni, ­csakis áhítattal. Édesapja dolgozószobájában beszélgetünk a mesterrel. Noha számos sikert elkönyvelhetett már, a negyvenes éveinek elején járó ötgyermekes ötvösművész nem mindennapi elkötelezettségről és alázatról tesz tanúbizonyságot. Szavai mögött nem az ilyenkor „megszokott” álszerénység bújik meg, hanem a mély hitből fakadó, öntudatos hódolat. Egy olyan ember Isten iránti feltétlen tisz­telete és szeretete, aki tudja, hogy kitől és miért kapta a talentumait. És ő – miként a keze alól kikerülő alkotások, a taber­nákulumok, kelyhek, feszületek, püspöki keresztek mutatják – igen jól sáfárkodik ezekkel. A háttérben most éppen a 16. századi Victoria rekviemje szól, de a muzsika mellé hamarosan előkerülnek a legkedvesebb könyvek is: Tarkovszkij, Radnóti és a teológusok, elsősorban Ratzinger és Guardini örökérvényű gondolatai szövődnek beszélgetésünkbe.

Krisztus legyen az út

A diplomamunkának szánt csempesz­ko­pácsi domborműves bronz templomka­pu a szárnyát bontogató művész első „ma­radandó” alkotása, még 1987-ből. Négy évre rá már II. János Pál pápa ma­­gyarországi látogatására készít ajándék­ként aranyozott, cizellált ezüst dombo­rí­tású, drágakövekkel ékesített misekönyvborítót egyházi megrendelésre. Az ajándék nem csak egy lesz a többi kö­­zött, mert tudjuk, hogy a szentatya azó­ta többször is használta az Ozsvári-féle alkotást. A pápalátogatáskor még csak huszonnyolc éves, fiatal művész szinte fel sem ocsúdhat a megtiszteltetésből, máris újabb és újabb megbízásokat kap. 1997-ben Vir dolorum domborművet készít a Va­tikánba, majd számos liturgikus tárgyat készít templomok részére, legutóbb például Boldog Batthyány-Strattman László ereklyetartóját.

– Az én szakmám, az ötvösség viszony­lag egyszerű. Noha elmélyülést, türelmet és fantáziát igényel, mégsem csak a saját gondolataimat közvetítem az emberek felé. A keleti ikonteológia beszél a szem, a látás böjtjéről. A liturgikus tárgyakat alkotó ember lemond az önkifejezésről és az önmegvalósításról. Le­mond arról, hogy az Istennel kapcsolatos személyes él­ményeit megossza a közönséggel, mert nem önmaga lesz a fontos, hanem az egy­ház hite. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a személyes istenélmény ke­­vés­bé fontos, hiszen csakis az lehet a ki­indulópontja minden Istenről beszélő művészetnek. A szakrális művészet lát­ha­tóvá tudja tenni a láthatatlan hit megszámlálhatatlan kincsét és felfoghatatlan kegyelmét. Az olyan tárgyalkotó művészet, mint amilyen az ötvösség is, valójában egyszerű eszközökkel próbál beszélni Istenről.

Vágyakozni az ideálisra

Aki a megtestesülést, a kereszthalált és a feltámadást mintázza meg újra és új­ra, állandóan szembesül a kérdéssel, hogy vajon hol húzódik a határ vallásos és szent művészet között. A II. vatikáni zsinat azt tanítja, hogy az ars sacra, a szent mű­vészet körébe a liturgiában szerepet vállaló művészet tartozik, legyen az zene, képzőművészet vagy iparművészet. Tehát mindaz, ami mégoly fennkölt is, ha nem része a liturgiának, legfeljebb vallásos témájú művészet lehet. A szépség, az igazság, a jóság és a rituális funkció az ars sacra ismérve. Az Ozsvári-féle kelyhek, monstranciák, tabernákulumok és egyéb liturgikus használati tárgyak eleget tesznek a szent művészet kritériumának.

– A széppel, az igazzal és a jóval csak ak­­kor kerülhetünk szembe, ha lemondunk önmagunkról és a magasabb eszme szolgálatába állunk. A művészet mindig szolgálat. Szol­gálatot vállaltam: eszköz szeretnék lenni Is­ten kezében.

Ratzinger bíboros mondja: a mai em­­ber hite megkísértett hit, amely a hit és a hitetlenség határmezsgyéjén egyensúlyoz. Tudomásul kell vennünk ezt az álla­potot. A szakrális művészet vi­szont nem támaszkodhat a megkísértett hitre, csakis az egyház tanítására.

– Andrej Tarkovszkij írja egy helyütt: „A művészet vágyakozás az ideálisra”. Er­ről nem mondhatunk le! A szakrális művészet, amely benne él az ideálisban, nem teheti meg azt, hogy méltatlan eszközöket használjon az ideális kifejezésére. A szakrális művészet lehetőséget te­remt az embernek arra, hogy megérinthesse Krisztus ruhájának szegélyét. Hiszek abban, hogy ez a mi gyógyulásunkhoz is vezet, és igyekszem képessé tenni a lel­kem arra, hogy a nekem szánt utat járjam. A megújulás számomra nem a folyamatos kísérletezgetést, hanem a megváltás misztériumára történő állandó rácsodálkozást jelenti. Ha valaki elfogadja, hogy Krisztus az Út, az Igazság és az Élet, akkor ezen az úton kell járnia.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>